Jézus tanítványai nem csak a jobboldaliak
„Azután felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart; ők pedig odamentek hozzá. Tizenkettőt pedig, akiket apostoloknak is nevezett, kiválasztott arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét, és hogy a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket. Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanérgesz nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés fiai; továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és Simont, a Kananeust és Júdás Iskáriótest, aki el is árulta őt.” (Mk 3,13-19)
Az apostolok kiválasztásakor Jézus olyanokat hívott meg a csapatába, akik a korabeli társadalom igencsak ellentétes pólusait képviselték. Érdemes belegondolnunk abba a ténybe, hogy bal- és jobboldaliak is meghívást kaptak az elit osztagba.
Simon zelóta volt, amely ma egészen konkrétan egy terroristának felelne meg. Egy agressziótól sem visszariadó szabadságharcos, aki szembe mert szállni az elnyomó uralommal. Ám ugyanebben a csapatban találjuk Mátét, a vámost, aki bizony lojálisan kiszolgálta a rómaiak elnyomó rendszerét, és ebből még egyéni haszonra is szert tudott tenni.
A társadalom egymástól egészen távoli csoportjai kerültek egy közösségbe és kapták meg ugyanazt a feladatot. Jézus azért hívta őket magához, hogy „vele legyenek”.
Ha pedig ezt már sikeresen teljesíteni tudják, utána küldi el őket, hogy hirdessék az igét. Ebből világosan látszik, hogy anélkül nem tud megvalósulni a tanítványság, ha a meghívott személy nem tud, vagy nem akar Jézussal közösségben lenni.
Jézus tehát mindenkit vonz és meghív. Ma is. Baloldalit és jobboldalit egyaránt. Halljuk is manapság a mindenfelől felhangzó kritikát, hogy ugyan már, a baloldaliak is lehetnek keresztények. És ez valóban így is van. Ám ha a tanítványság akármelyik oldalon nem bír megvalósulni, éppen az előbb említett közösségben levés hiánya miatt a Mesterrel, akkor még csak egy hangoztatott, ám a valóságtól elrugaszkodott keresztény kivagyiságról beszélhetünk csak.
Felmerül a kérdés, hogy a nagyon kesze-kusza szerepeket mutató világunkban láthatunk-e még tisztán ezekben a kérdésekben.
Például itt van az új amerikai elnök, akiről elterjedt, hogy katolikus, és emiatt milyen jó lesz az amerikaiaknak – stb. Ám, noha névleg katolikusnak mondja magát, a tetteiben és az értékrendben, amit képvisel, aligha nevezhető annak, sőt leginkább a kereszténység ellenségének mondhatnánk.
Erre nyilatkozta a napokban Gájer László atya, hogy szerinte ezen a politikusi jelenségen nem lenne szabad fennakadnunk: „Egy katolikus politikus számára legitim álláspont, hogy elválasztja és megkülönbözteti a saját lelkiismeretét a közösségi lelkiismerettől, és bizonyos mértékig mást képvisel a politikában, mint ami a saját meggyőződése.”
A magam részéről erősen vitatkozom ezzel az állítással, ha arra gondolok, hogy eljön az a pillanat, amikor ott állunk majd Isten ítélőszéke előtt. No, akkor majd nem nagyon lesz helye a magyarázkodásnak:
marad az egy darab, pőre lelkiismeret, amelyről számot kell adnunk.
Azért most egy időre tételezzük fel, hogy mindenki az, aminek látszik: jobb, bal, hívő, ateista stb. Ha ebben az ideális, kiismerhető világban felkínálja valaki a meghívást a közösségbe Jézussal, akkor senki, semelyik oldalon nem mondhatja azt, hogy a másik miért nem alkalmas arra, hogy ennek eleget tegyen.
Tudom, hogy képtelenségnek tűnik elképzelni, de Jézus képes egységbe rendezni és átformálni mindent és mindenkit. Talán nem azáltal, hogy bármely oldalnak azt mondaná, hogy ne legyél önmagad, hanem úgy, hogy Isten kerül a középpontba a zelótának és a vámosnak is.
De ne felejtsük el: mindez csak akkor és csak úgy valósulhat meg, ha az első kritérium, a „vele legyenek” már teljesült.
Enélkül egymás fején tipródunk csak tovább az istentelen, pogány ideológiáinkkal burkolózva, és semmi nem az lesz, aminek látszik. Tessék csak körbenézni!
Gável András
