A balliberális média virágzik Magyarországon

Magyarországon a balliberális média virágzik, és meghatározó szerepe van a közéletben - szögezte le Facebook-bejegyzésében az igazságügyi miniszter.

Varga Judit arról számolt be, hogy előző nap egyeztetést folytatott Dunja Mijatoviccsal, az Európa Tanács emberi jogi biztosával, aki a következő hetekben készíti el a médiaszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának magyarországi helyzetéről szóló memorandumát.

„Azonos állásponton vagyunk abban, hogy nem elegendő a technológiai cégek jóhiszeműségében, önszabályozásában bízni, időszerű volna a közös uniós szabályrendszer”

– olvasható a bejegyzésben.

Szóba került a hazai média helyzete is, amivel kapcsolatban Varga Judit kifejtette, Nyugat-Európával szemben Magyarországon a nyilvános vitákban és a médiában valódi sokszínűség van.

„Sőt, a balliberális sajtó virágzik és meghatározó szerepe van a közéletben, ahogyan azt az elmúlt napokban magam is megtapasztalhattam” – fűzte hozzá, a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos írásokra utalva.

Mint írta, a szólásszabadsággal kapcsolatban felhívta az emberi jogi biztos figyelmét arra, hogy a rémhírterjesztés büntetése már korábban is része volt a Btk.-nak, így – ahogyan azt az Alkotmánybíróság is megállapította – az a különleges jogrendre tekintettel nem lépi át a szólásszabadság arányos korlátozhatóságának határát. „Mindannyiunk felelőssége, hogy a védekezés sikeres legyen” – tette hozzá.

„A további párbeszédre is nyitottak vagyunk és reméljük, hogy Dunja Mijatovic ideológiai befolyásoltság nélkül készíti el memorandumát” – írta Facebook-bejegyzésében Varga Judit.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Varga Judit

Iratkozzon fel hírlevelünkre