Betiltaná a keresztelést Karácsony Gergely egyik szakértője

Csütörtökön mutattuk be Békés Gáspárt, aki Karácsony Gergely környezetügyi szakértőjeként dolgozik a Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztályán.

A magát ateista aktivistaként is aposztrofáló szakember rendszeresen tesz közzé kereszténygyalázó posztokat a közösségi médiában, két évvel ezelőtt megjelent írásában pedig arról értekezett, hogy a Don-kanyarban elesett magyar katonák nem voltak hősök.

A keresztényeket gyalázta a Facebookon Karácsonyék környezetügyi szakértője


Hirdetés

Cikkünk megjelenése után nem sokkal az egyik olvasónk hívta fel rá a figyelmünket, hogy ez a „derék” Gáspár korábban amellett érvelt, hogy az államnak be kellene tiltania a gyermekek keresztelését.

Jogi szempontból egyértelműen illegitim a keresztelés, na de hogyan lehetne felszámolni a gyakorlatban?

– írta a Magyar Ateista Társaság Ateista forradalom nevű blogján még 2018-ban.

A cikkben kifejtette, a keresztelés tiltásával az ország egyértelművé tenné, hogy mások jogainak megsértése kortól függetlenül elfogadhatatlan.

Békés Gáspár írására a Klubrádió is felfigyelt, a szerzővel Dési János beszélgetett a Reggeli gyors című műsor 2018. június 5-ei adásában. 

Békés a műsorban úgy fogalmazott:

„Legyen tiltva a keresztelés, mert azt az üzenetet hordozza mind a szülőknek, mind a társadalomnak, és közvetve más szülőknek, hogy a gyerekre nem vonatkozik az alkotmány, az alaptörvény. Azaz ők alacsonyabb rendű állampolgárok. Hiszen el lehet dönteni helyettük, hogy milyen vallásban vannak megkeresztelve, vagy beletéve.”

Sőt, még ennél is tovább ment, amikor azt mondta:

„Szimbolikusan mindenképpen megsértése a keresztelés a gyerekek jogainak.”

Az adást visszahallgatva tanulságos, hogy még a magát liberálisnak valló műsorvezető is teljesen abszurdnak tartotta Békés felvetését, és a kommunizmus vallásellenes túlkapásaira asszociált. 

Vajon elhatárolódik Karácsony?

Megkerestük a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodáját, hogy megtudjuk, Karácsony Gergely főpolgármester is osztja-e szakértője gondolatatit a keresztelés betiltásáról. Amint választ kapunk, természetesen frissítjük a cikkünket.

FRISSÍTVE 2021. 02. 02.:

Kirúgták a Városházáról a kereszténygyalázó Békés Gáspárt

Horváth Tamás

 

Exkluzív hangfelvétel: Karácsony Gergely szakértője azzal henceg, hogy meggyalázta a Gellért-hegyi keresztet

Mire számíthatnak a keresztények, ha 2022-ben győz a baloldal?

Az ügyben eljáró bírónő szerint kifejezetten jópofa a Népszava kereszténygyalázó karikatúrája

 

Kiemelt képünkön: Békés Gáspár. Forrás: YouTube

 

 

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb