Dicsőítem Istent a rossz ellenére is
Az Apostolok Cselekedeteinek könyve elbeszéli, hogy Pált és Szilást egy alkalommal koholt vádak alapján bebörtönözték. Nem volt más „bűnük”, mint hogy a jóslás ördögi lelkét kiparancsolták egy lányból, aki így többé senkinek nem jósolt – és persze pénzt sem termelhetett az őt kihasználó gazdáinak.
Miután jól megvesszőztették az apostolt és társát, a legbelső börtönbe záratták őket, majd lábukra kalodát tettek, hogy meg ne szökhessenek. „Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették az Istent, a foglyok meg hallgatták őket. Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a börtön alapjai megremegtek. Az ajtók mind kinyíltak, és mindenkiről lehullott a bilincs” – olvashatjuk a tizenhetedik fejezetben.
Érdekes módon senki nem szökött meg, mindenki „engedelmesen” a helyén maradt, pedig egy ilyen helyzetben azt várnánk, hogy aki csak teheti, rögtön menti magát. A börtönőr azt hitte, hogy a foglyok elillantak, ezért aztán kétségbeesésében megölte volna magát, ha nem akadályozza meg ebben Pál és Szilás. Majd látván a bilincsek nélkül is engedelmes rabokat, leborult Isten nagysága előtt – és megtért.
Mondhatnánk, hogy totálisan szembemegy a józan ésszel mindaz, ami az Apostolok Cselekedeteinek lapjain elénk tárul. Kezdjük ott, hogy ha minket kegyetlenül megvesszőznének, ráadásul úgy, hogy egyáltalán nem szolgáltunk rá, bizony az igazságérzetünk a legjobb esetben is egyfajta háborgást idézne elő a bensőnkben. Ehhez képest Pál és Szilás imádkoznak és zsoltárokat énekelve (!) dicsőítik Istent.
Van még mit tanulnunk ezen a téren. Sajgó háttal, a méltatlanul kapott ütések fájdalmával ritkán szoktunk Istennek hálát adni, ráadásul énekelve. Az apostol és társa példája mégis mintha azt üzeni számunkra, hogy ez a helyes út.
Nem holmi eszement hősködésről vagy kirakatkeresztény kivagyiságról van itt szó. Úgy tűnik, a szereplők tetteiket legmélyebb meggyőződésükhöz igazítják – nem akarják földi életüket mindenáron megmenteni. Ez a bizonyosság lett a hitük: Isten velük van.
A dicsőítés ereje ebből az eleven hitből táplálkozik. Pál és Szilás nem esik kétségbe a fogság, az igazságtalan fenyítés miatt. Hiszik, hogy Isten nem tart szünetet, nem vonul nyugdíjba. És bár látszólag minden körülmény ellentmond ennek a hitnek, ők továbbra is kitartanak Isten barátságába vetett bizalmuk mellett.
A tanítványok a dicsőítéssel belehelyezik önmagukat Isten jelenlétébe. Nem tesznek mást, csak a Mester mellett akarnak maradni. Nem a körülményekre figyelnek, a látszólag kudarcos élethelyzetre, hanem arra, aki számukra mindennél többet jelent.
Istennek fontos a tanítványok barátsága. A dicsőítés egyben eszköz arra is, hogy Isten megérintse a többi fogoly életét. Az egész földrengés és minden, ami utána következik, kibillenti a római börtönőrt erősnek vélt pozíciójából, önhittségéből – melynek hatására felismeri az élő Istent, majd leborul nagysága előtt, teljesen átadva neki az életét.
Isten tehát működik, miközben mi dicsőítjük őt. Az ő terve tökéletes, amelyet néha olyan utakon visz végbe, melyektől elől hit nélkül már megrettennénk.
A dicsőítés mintegy engedélyt ad bennünk Istennek, hogy az ő akarata valósulhasson meg az életünkben – minden rossz tapasztalat ellenére.
Gável András
A brazil énekes dicsőítő dala erőt ad a járvány küzdelmeiben!
Kiemelt képünk forrása: Unsplash/Jeremy Bishop
