Babucs: Zűrzavart és teljes létbizonytalanságot hozott a Vörös Hadsereg

76 évvel ezelőtt ezen a napon esett el Pest, miután a német-magyar védősereg feladni kényszerült állásait. Babucs Zoltán hadtörténésszel, a Magyarságkutató Intézet ügyvivő szakértőjével beszélgettünk a budapesti ostromról és a páncélos erők szerepéről.

– 1945. január 18-án Pestet elfoglalták a szovjet és a román haderők. Sokan máig is felszabadításnak nevezik ezt az eseményt – mennyire helytálló ez a kifejezés?

– Pontosítsunk, mert a 2. Ukrán Front alárendeltségében lévő, Nicolae Sova altábornagy vezette román 7. hadtest csak 1945. január 15-ig vett részt a pesti harcokban, addigra eljutott a Keleti pályaudvarig, majd a Baross utcáig. A románok hangoztatták, hogy ők 1919-ben már bevonultak Budapestre, így Rodion Jakovlevics Malinovszkij marsall nem akart velük osztozkodni a dicsőségben.

Kapóra jött az a román óhaj, hogy a román csapatok egységesen román vezetés alá kerüljenek, így Sova tábornok embereit a Felső-Tiszához vonták vissza.

Hogy Budapest felszabadult vagy elfoglalták? Természetesen a nyugat felé a szovjetek a felszabadítás verzióját propagálták, de a kérdésre már 1945-ben választ adtak, amikor Budapest bevételéért – nem pedig felszabadításáért! – néven alapítottak emlékérmet. Magyarországon, csakúgy, mint Budapesten – még a gettóban is – csak kevesen érezhették úgy, hogy a szovjetek felszabadítókként, nem pedig egy másik totalitárius eszme terjesztőiként és új hódítókként érkeztek.

A pesti humor már akkor is tudta, hogy nálunk háromféle dúlás volt: a tatárdúlás, a törökdúlás és a „felszabadúlás”!

Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet ügyvivő szakértője (Forrás: Babucs Zoltán)

– Ezzel szemben a pesti gettóba zárt emberek számára valóban felszabadulás volt a szovjet jelenlét?

– Mindenképp, bár a felszabadítók révén hamar megtanulták, mit is jelent magyarul az orosz „davaj csaszi” kifejezés. Amikor január 16-án a szovjetek elérték a Nagykörutat, a nyilasok fel akarták számolni a gettót. Egy rendőrtiszt szerzett tudomást a tervről, ami a pesti hídfő német parancsnoka, Gerhardt Schmidhuber tábornok fülébe jutott. Schmidhuber nem kívánt asszisztálni egy értelmetlen vérengzéshez, ezért lefogatta az értelmi szerzőket, a gettót pedig a szovjet 66. gárda-lövészhadosztály megjelenéséig a német 13. páncéloshadosztály részeivel és honvédekkel őriztette.

A gettót körülvevő „szégyenpalánkot” egykori lakói törték ripityára.    

– Pest eleste után Budán még jó egy hónapig folytatódtak a harcok. Mi történt ezalatt a Belvárosban?

– Január 18-a után még napokig tartott, amíg a szovjetek a Jászai Mari tér és a Nyugati pályaudvar környékén kitartó német és magyar csoportokat felszámolták. Megjelentek a moszkovita kommunisták, akik már az első perctől a kezükben tartották a szerveződő rendőrséget. Megszűnt a közbiztonság, a harácsoló, nőkre, italra vadászó szovjetek mellett civilek is fosztogattak Pesten.

Megkezdődtek a begyűjtések és a tömeges letartóztatások,

majd február 4-én az Oktogonnál került sor az első népítélet végrehajtására, amikor népes sokadalom előtt Rotyis József és Szivós Sándor keretlegényeket lámpavasra húzták fel, miközben a népbíróságokról szóló rendelet csak másnap lépett életbe.  

– A magyar páncélosok szerepe sokáig nem volt kellőképpen hangsúlyozva a székesfőváros védelmében. Milyen feladat hárult ezekre az egységekre?

– A magyar fővárost védő honvéd seregtestek között volt az esztergom-tábori 1. honvéd páncéloshadosztály – soraiban az esztergomi „József nádor” 1. honvéd harckocsiezred három zászlóalja, a párkánynánai, a jászberényi és a rétsági harcképes részeivel –, amely 1944. szeptember 13-a óta vett részt a délkelet-alföldi küzdelmekben, már igen leharcolt állapotban került Budapest térségébe. Az ötezer fős élelmezési létszámú seregtest páncélosainak zömét kilőtték,

november elejére csak négy-öt 40 M. közepes és 41 M. nehéz Turán harckocsija, pár 38 M. Toldi könnyűharckocsija, valamint tíz 40 M. Nimród páncélvadásza maradt bevethető állapotban.

40 M. Nimród páncélgépágyúk Budapest előterében 1944 végén (Fotó: Dr. Virágh Ajtony gyűjteményéből közreadta Babucs Zoltán)

Állományát kisebb kötelékekben vetették be november végétől a Csepel-szigeten, majd Pécel, Maglód és Vecsés térségében. December 25-én az Ecser melletti Aranyhegynél a magyar páncélosok egy zászlóalj erővel és öt harckocsival sorozatos ellenlökéseket hajtottak végre a velük szemben lévő szovjet 18. gárda-lövészhadtest ellen. December 27-én a Rákoscsabától délre küzdő 1. honvéd páncéloshadosztály levált a szovjetekről, gyalogos harccsoportjai Rákosszentmihályon, Rákoskeresztúron küzdöttek.

1945 januárjának elején már Kőbánya területén harcoltak háztól házig.

Január 12-én egyik harccsoportjuk az Üllői út mentén indított ellenlökést, az Orczy tértől a Népliget nyugati széléig jutottak előre, és visszafoglalták a tisztviselőtelep nagy részét. Két nappal később a ferencvárosi pályaudvar területéről harckocsikkal támogatott szovjet gyalogság bekerítette a hadosztályhoz tartozó 1. gépkocsizó lövészezred harcoló zömét.

Iván Béla karpaszományos páncélos szakaszvezető 40 M. közepes Turánja előtt, 1944 szeptembere. Számára 1945. január 5-én ért véget a háború, amikor Kőbányán a Bihari út egyik pincéjében bajtársaival együtt bevárta a szovjeteket (Forrás: Babucs Zoltán gyűjteménye)

Különösen heves harcok dúltak a Mester utca–Üllői út–József körút térségében, amely Pest védelmének dél-délkeleti szakasza volt. A hadosztálytörzs, kisebb lövész, páncélos és vonat alakulattöredékeik január 17-én a késő esti órákban a Lánchídon vergődtek át Budára, ahol a kitörésig az 1/III. harckocsi század a Lánchíd és az Erzsébet híd között volt védelemben, s a hadosztály részeit továbbra is kisebb kötelékekben, német alárendeltségben alkalmazták.

A páncélosok egy része kilátástalannak ítélte a további ellenállást, igyekezett kivonni magát a harcokból.

Akadt, aki a fogságba esés helyett a németek és a saját bajtársaik elleni harcot vállalta. Így tett például Gyurkovich György alezredes, az 1/III. harckocsi zászlóalj parancsnoka, Zalay János főhadnagy és Butyka Géza hadnagy.

– Az ostrom legtöbbet emlegetett epizódja a védők részéről katasztrofálisan sikeredett budai kitörés volt. A gyalogság mellett páncélosok is részt vettek az akcióban?

– Február 11-én a magyar páncélosoknak dönteniük kellett, részt vesznek az öngyilkossággal felérő kitörésben vagy megadják magukat a bosszúszomjas szovjeteknek. Sokan a fogságba esést választották, ahogy Barthalos Zoltán alezredes, az 1/I. harckocsi zászlóalj parancsnoka is. A jászberényi Isaszegi István törzsőrmester hasonló módon járt el, amikor szakaszával a kitörés másnapján a kora délutáni órákban megadta magát a budai Horváth utcában.

A kitörésben – egyes visszaemlékezések szerint – két-három magyar harckocsi is részt vett, de azokat a szovjetek azonnal kilőtték.

A második hullámba sorolt német 13. páncéloshadosztály jobbszárnyán indult meg a magyar 1. páncéloshadosztály. Az elkövetkezendő órákban elesett a hadosztály parancsnoka, Vértessy János ezredes, valamint az 1. harckocsiezred több tisztje: Major Valér százados, Hernády Miklós és Rapcsányi Kálmán hadnagyok, és még sok harckocsizó. Sónyi Hugó százados a II. kerületi Darányi Ignác utca 20. számnál sebesült meg halálosan, egy géppuska szitává lőtte.

A saját vonalakhoz igyekvő páncélosok közül a legmesszebb Temesy Endre hadnagy csoportja jutott, amely csak február 15-én adta meg magát Tinnyénél.

Ezen a napon tűnt el a jászberényiek egyik kiváló tisztje, vitéz Szűcs Ervin százados, aki az ostromgyűrűben az 1. gépkocsizó lövészezred parancsnoka volt. A fővárosban rekedt kisebb páncélos részek még napokon keresztül kitartottak, közülük Hermándy Iván hadnagy honvédjei február 13-án szüntették be a fegyveres ellenállást az óbudai Flórián téren, Barta Ernő tartalékos zászlós is ekkor adta meg magát embereivel.

A Sütő utca a szovjet megszállás után (Forrás: Fortepan.hu)

– A város megszállását követően mi várt a katonákra és a lakosságra?

– Zűrzavar és szó szerint teljes létbizonytalanság. Malinovszkijnak valahogyan igazolnia kellett a „gazda” felé, hogy csapatai miért ragadtak le Budapestnél. Elhallgatta a valóságot, vagyis azt, hogy a magyar fővárost ostromló kb. százhetvenhatezer szovjet harcost hetven-nyolcvanezer, mindenre elszánt német és magyar katona tartóztatta fel. A hivatalos jelentés szerint:

„február 13-án befejezték a Budapesten körülzárt ellenséges hadseregcsoport szétverését. Teljesen elfoglalták Magyarország fővárosát, Budapestet […] 110.000 ellenséges katonát és tisztet ejtettek foglyul […] Több mint 49.000 ellenséges katonát és tisztet semmisítettek meg.”

Ez a „kegyes” hazugság több, mint százezer budapesti és főváros környéki civil sorsát pecsételte meg. Már 1944 december végétől megindult a civil hadifoglyok begyűjtése. A szovjet kézre került lakónegyedek, háztömbök férfilakosságát azzal hajtották ki az óvóhelyekről, hogy igazolást, bumáskát kapnak. Volt, hogy a tereken és nagyobb utcákban – pl. Oktogon, Andrássy út, Rákóczi út – az üres üzlethelyiségekben megbújt szovjet katonák szedték össze a járókelőket. Csak februárban ötvenezer Budapest környéki férfit gyűjtöttek be a szovjetek, hogy a kellő hadifogolylétszámot tudják produkálni.

Az SS-katonák és a honvédek mellett hajtóvadászat indult a budapesti rendőrök, postások, „beszkártosok” és az itt rekedt csendőrök után,

de transzportba vágtak olyanokat is, akik a szovjet oldalon harcoltak, vagy korábban üldözöttek voltak.

Amikor ez sem volt elegendő, a polgármesteri hivatalok nyilvántartásai alapján szedték össze a német nevűeket, de elvitték a leventéket is. Korra és nemre való tekintet nélkül elhurcolhattak bárkit: férfiakat, kamaszokat, nőket és idős embereket.

Pest látképe az ostrom után. Hunyad János tartalékos páncélos hadnagy felvétele (Forrás: Babucs Zoltán gyűjteménye)

Az óvóhelyek, házak átfésülése mellett Budapest nagyobb terein, utcáin, a hídfőknél és a pályaudvaroknál vadásztak a gyanútlan civilekre.

Volt, hogy civileket öltöztettek német egyenruhába, hogy ruházatuk alapján is hadifoglyoknak látszódjanak. Általában lőszer és utánpótlás szállítására, halottak eltemetésére, állati tetemek elföldelésére, pár napos közmunkára, vagy romeltakarításra hajtottak el embereket azon ígérettel, hogy erről igazolást kapnak, aztán a „málenkij robot”-ból több esztendős hadifogság lett, csupán azért, hogy a marsall ne legyen kegyvesztett Sztálinnál.

Az élet lassan újra megindult a szétlőtt fővárosban, ahol az új hódítók és magyar elvtársaik rögvest nekiláttak, hogy romeltakarítás címén ne csak a holttesteket, roncsokat és törmelékeket, hanem a Magyar Királyság politikai és társadalmi berendezkedését is mielőbb eltüntessék.

 

Tóth Gábor

 

A szenteste, amikor nem csak az angyal érkezett meg, hanem az első szovjet csapatok is

Romba dőlt Budapest maradt az elkeseredett csata után

„Sorsuk felett őrködünk” – nyolcvan éve hangzott el Horthy Miklós kolozsvári beszéde

Kiemelt képünkön: A Magyar Királyi Honvéd gépkocsiszertár Mátyásföldön, Turán típusú harckocsik (1943); Forrás: Fortepan.hu