A járvány idején többen forgatják a Bibliát

Kutatások bizonyítják, hogy a Covid-19-járvány hosszan tartó, idegölő jelenléte arra ösztönzi az embereket, hogy lelki megnyugvásukat keresve a Bibliához és Istenhez forduljanak.

A Lifeway Christian Resources jelentése szerint az elmúlt évben az egész világon erőteljesen megnövekedett a Biblia-eladások száma. A Szentírás értékesítésével kapcsolatos adatokat 2020. áprilisa és júniusa között vizsgálták, és a 2019-es évhez képest egészen pontosan 62 százalékos növekedést észleltek.

A Lifeway vezérigazgatója, Ben Mandrell szerint az eladásszám növekedése annak köszönhető, hogy az emberek a nagy nehézségek idején reményt, lelki támaszt, fogódzót keresnek, amelyet sok esetben a Bibliában és Isten személyében találnak meg. A tendencia tehát Mandrell szerint semmiképpen sem véletlen, hiszen a Szentírás reményt ad az embereknek.

 „A Biblia Isten hozzánk intézett szava, amely folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy Ő sosem hagy el bennünket” – fogalmazott a vezérigazgató.

A jelenséget más kiadók is észrevették. Az Alabaster Co. nevű, Bibliákat kiadó vállalat 2019-hez képest 143 százalékos eladási növekedést tapasztalt, a Tyndale nevű cég különféle bibliai tartalmú applikációit pedig 44, illetve 60 százalékkal többen töltötték le és használták 2020-ban.

Egy másik, az Egyesült Államokban végzett felmérés is világos összefüggést talált a Szentírás olvasása és az emberekben lévő „reménység” között. Az American Bible Society és a Harward Egyetem Flourishing programjának közös kutatása 1000 embert vizsgált, két lépcsőben (2020. januárjában és júniusában); a résztvevők egy 1-től 100-ig terjedő skálán osztályozhatták magukat, amelyen a 100 pont jelentette a legreménytelibb állapotot.

Az eredmények azt mutatták, hogy a gyakori bibliaolvasók sokkal pozitívabban állnak az élet dolgaihoz, mint azok, akik nem forgatják a Szentírást a mindennapokban.

Akik egy évben csak 3-4 alkalommal veszik kezükbe a Bibliát, azok átlagosan 42 pontosnak értékelték magukat, a havi rendszerességgel olvasók 59, azok pedig, akik hetente többször (azaz rendszeresen) foglalkoznak a Szentírással, 75 pontos eredményt értek el.

A Harward Egyetem részéről a program egyik vezetője, Tyler VanderWeele azt is megállapította, hogy a bibliaolvasáson túl a közösségi hitéleti tevékenységnek is óriási ereje van, hozzájárul az emberek boldogságához, pozitív szemléletéhez.

„Azok az emberek, akik gyülekezetbe járnak és Bibliát olvasnak, boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, kevésbé valószínű, hogy öngyilkosságot követnek el – és sokkal céltudatosabban élik az életüket” – tette hozzá összegzésként VanderWeele.

Magyarországon egyelőre nincsenek statisztikai adatok arra nézve, hogy növekedett-e a Biblia-eladások száma, de az egészen biztos, hogy az emberek igénylik a lelki, pszichológiai, és hitbéli tartalmakat. Nem véletlen, hogy a Gold Record is – felfedezve ezt a valós igényt – ingyenesen letölthető, hiánypótló imagyűjteménnyel jelent meg az adventi várakozás időszakában. A Teremts bennünk csendet című válogatás a legfontosabb katolikus, református és evangélikus imádságokat gyűjtötte össze, neves színészek tolmácsolásában.

Forrás: Christian Headlines, Christianity Today

 

Teremts bennünk csendet – csodálatos válogatás született a 76 legszebb imából

 

Kiemelt képünk forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre!