Uniós filmművészet: másfél óra Orbán-horror
Tegyük fel, hogy Michael Wech rendező – aki amúgy elképesztő filmes előélettel bír – egy reggel arra ébred, hogy ő bizony behúzza a bokorba a magyar miniszterelnököt, és alaposan összekeni azzal, amit ott talál. Másik verzió, hogy esetleg szóltak neki:
„Hé, Mich! Orbánozz már egy kicsit, bittesőn, sokan örülnének neki, hiszen tudod…”
Akár így, akár úgy történt, a filmes szakember világrengető anyagokat villogtató portfóliójába ezúttal belefért Orbán, aki erre akár még büszke is lehetne. Mekkora celebek foglalkoznak vele! George Clooney, Michael Wech (Biden apó is már vadul melegít a pálya szélén); mázlija van, hogy Greta Garbo, Marilyn Monroe, meg Sir Sean Connery már nem él.
Szóval, jött ez a remek filmes, és alaposan körbejáratta Orbánt mindenkivel, aki a politikai ellenfele itthon és külföldön egyaránt. A hazai megkérdezettek gyakorlatilag az ellenzéki koalíció főszereplői közül kerültek ki, az Orbán környezetéből megszólaló egy szem jóembert pedig – kiragadott félmondata segítségével – igyekeztek a „diktátor szegény hülyéje” kontextusba helyezni.
Az első tizenöt perc után azt hittem, Gyurcsányék kampányfilmjét nézem, még csodálkoztam is, hogy németül beszélnek. Aztán persze Karácsony Gergely mellé beugrott a kitűnő Paul Lendvai, aki leszögezte: „…fűrer demokratí!” (sic), és még néhány brüsszeli parlamentista, bevágták a könnyező Sargentinit, a pedót meg a gyogyót egy személyben megtestesítő Cohn-Benditet, illetve mindenkit, aki épp arra járt és Orbánt kellőképp utálja. Sajnos lengyelekre, vagy bárminő politikai szövetségesekre már nem jutott megabájt.
A stáb természetesen hosszasan időzött Magyarországon is, lévén, Orbán itt lakik, itt a melóhelye is. A 20-30-as évek olasz és német fasiszta nagygyűléseit áthallató képi kompozíciók: fanatizált tömegek, zászlóerdők, kiabálva beszédet mondó Orbán ismételten Michael Wech rendező tehetségét, pöpec szakmai agyafúrtságát igazolják. Pláne, hogy a vele szembe dramaturgizált, Nemecsek Ernőnek fazonírozott ifjú, tényfeltáró politikus
Daniel Freund a Zöldektől (!) sírós képpel járta Budapest utcáit, kukkantott be hajléktalanok ingyenkonyhájába, és hallgatta együttérző arckifejezéssel Iványi Gábort, miszerint Viktor az antikrisztus.
Ezt az igazságot fokozandó, megjelentek a határkerítés túloldalán épp szomjan haló gyerekek is könyörgő szemekkel, velük szemben pedig a marcona magyar barnaingesek (SA marschiert mit ruhig festem Schritt…)
Persze ne vádoljuk egyoldalú képalkotással a rendezőt: tetemes szóhoz jutott Hadházy Ákos is, aki egyenest a felcsúti szülőházig kalauzolta az igazságot kereső Daniel Freundot, majd együtt bámultak be a parasztház kapuján, innen indult a baj… Tiszta Braunau-fíling.
Magunk közt legyen mondva, Michael…, az a quadrocopteres snitt a fater bizniszét illusztráló járólapkupacok egy zúzalékrakás mellett, meg a prüttyögő kisvasút azért elég gyengusz szemléltetése volt a kitűzött mondanivalónak. Szerintem annak a nemzetnek a filmes stábja, amelyik egy ügyes kis szoftverrel, állami közreműködéssel verte át ezermilliárdokkal a világot – invesztálhatott volna valami komoly CGI-re. Avagy, ha a combos állami résztulajdonú Volkswagennel majdnem sikerült, miért mentetek le olcsójánosba egy Orbán-filmmel?
Tudja fene…, fele pénzetekből, erről a brüsszeli bolondballagásról olyan filmet tudnék forgatni, hogy még a Monty Python hazájában is szakadnának a röhögéstől, pedig ők már brexit.
Mindegy. A második rész forgatásához ajánlom figyelmetekbe Sári nénit a harmadikról. Ha meglátja Orbánt, olyan gyomorégése lesz, hogy ülőfürdőn keresztül szívja fel a szódabikarbónát, és még úgy se használ. Szóval őt is meg kéne szólaltatni. Jönnek a választások, gyertek ti is! Bár, gondolom ezt mondani se’ kell.
Mészáros József
A szerző további írásai itt érhetők el.
Címoldali képünk: Képkocka a Hallo, Herr Diktator c. dokumentumfilmből
