Ön hol volt, amikor a HVG leírta, hogy léteznek no go-zónák és migránsok az okozóik?

Bár nem valami ünnepi a téma, de muszáj azzal kezdenünk ezt az évet is, hogy rámutassunk, milyen aljas módon próbál meg nem csupán ferdíteni, de egyenesen arcunkba hazudni a baloldali sajtó. Teszik ezt azért, mert pontosan tisztában vannak vele, hogy a bevált recepten nem érdemes változtatni, már eddig is számos alkalommal bejött a számolatlanul hintett valótlanságok garmadája, amelyeket az esetek jelentős részében úgy fogalmaznak meg, hogy abból ne lehessen sajtóper. Hiszen egy kétértelmű cím, egy zavaros képzettársításokra okot adó lead még nem törvénysértés, ugyan már…!

Emlékszünk még 2015-re és 2016-ra? Arra az időszakra, amikor a heccsajtó tele volt sírásra görbült szájú, menekült gyerekek képeivel, rimánkodó asszonyokkal és persze csak mutatóban életerős, fiatal férfiakkal? Ez volt a kezdete annak az időszaknak, amikor az érzelmi szuggesztió nem lassan és nem is túl elegánsan megindult az ezzel terhelhető személyek irányába. Ugye te Jó Ember™️ vagy? – kérdezte tőlük minden egyes balos médium. „Te nem szeretnél ahhoz hozzájárulni, hogy ezek a szerencsétlen emberek megkapjanak minden segítséget? Nyilván egyetértesz velünk, hiszen érző szívvel rendelkezel!”

Ez volt az a korszak, amikor a legnívótlanabb ostobaságok öntötték el a jól körülhatárolható sajtótermékeket, alázatosan érkező agysebészektől kezdve a meg nem értett futballedzőkig. Mára persze pontosan tudjuk, nemhogy agysebészek, de gyártósor mellé beállítható erők sem igen érkeztek, érdemes megnézni erről a német hatóságok legfrissebb kimutatásait.

A németek persze a legjobb emberek közül valók, és ha éppen nem a fegyvereikkel, akkor a lelkiismeretükkel próbálják meg Európát valami beláthatatlan pályára állítani.

Aztán arra is emlékezhetünk, hogy ami 5 évvel ezelőtt a legsúlyosabb, legszélsőségesebb viszonyulás volt a beáramló tömeghez, azt napjainkra egyre több európai tótumfaktum is magáévá teszi. Orbán Viktor törte nekik az utat, amiért persze sem akkor, sem később nem járt elismerés, de ezúttal mindegy is. Ami fontos, hogy az elmúlt években apránként derült ki: a közép-európai álláspont a normális, Európa érdekeit valóban szem előtt tartó vélekedés, a többi csak egészségtelen jóemberkedés, ami hashtageket és lájkokat persze ér, de azzal előbb-utóbb nehéz fenntartani egy állam működését.

No, és természetesen a tabusított szavak legbotrányosabbja volt a no go-zóna. Az a terület, ami valójában nem létezik, nincs ilyen, nem is volt, de ha valami véletlen folytán mégis van (nincs!), az csak akkor létezhet, ha nyugat-európai vezető állítja és akkor is csak szociális okokból, ellenben a gonosz magyarok még gonoszabb kormánya ezt kizárólag propagandacélokra használja. Jöttek a röhögések, összesúgások, hát a csodálatos, problémamentes Nyugatot kezelje csak a szakadt balkáni feltétlen alázattal. Majd talán azt képzeljük, hogy jobb a helyzetértékelésünk a fejlett európaiaknál?!

Jó, akik ezt nyomatják, jellemzően onnan kapják a zsoldot, értsük meg az ő érdekeiket is.

De hadd hozzak egy egészen nyilvánvaló példát is arra, hogy próbáltak meg vállveregetősen, frankózva valótlanságokat állítani.

Forrás: vasarnap.hu

2016-ban a maga heherésző, lenéző, 40 felett is deszkások vagyunk, azaz igazoltan Lazák™️ stílusában írta meg a 444, hogy a magyar kormány egy „hipszternegyedtől” félti az embereket, ahol a szerencsétlen, kulturálisan alulfejlett kelet-európaiakat sokkhatás érheti attól a nívótól, amit a „kézműves kávézók” közvetítenek. Minden ellenkező előjel dacára ez nem paródia-cikk, hanem a napi termés része Gyuri bácsiéknál.

Eltelt 4 és fél év, erre a HVG nem a 444 által mennyekbe dicsért Neuköllnről írja meg, hogy „alvilági klánok uralma alá került”, ami összefügg az évekkel ezelőtti migránshullámmal? Hát hova lettek a kézműves kávézók és a Fjallraven-táskák?

A HVG-t felesleges felmenteni, mert a többi balos sajtótermékkel együtt nyomatta a 2010-es évek derekán a paternalista dumát, miszerint aki no go-zónákról beszél, az egy elmebeteg alufóliasisakos, de csak nem kiderült megint, hogy a 444 ótvaros nagyot hazudott?

Emlékezzünk minden ilyen húzásra! A heccsajtónak ugyanis ez a feladata, nyakunkba önteni a propagandát.

Mert ők persze a fülük botját sem mozdítják arra, ha újra és újra lebuktatjuk a valótlanságaikat. Ez nem a heccsajtó miatt fontos, számunkra irreleváns, mit gondolnak a világról. A nemzeti érzelmű szavazóknak fontos, hogy megmutassuk; igen, ezek semmi mást sem csinálnak, csak a megbízóik érdekeit igyekeznek teljesíteni, akkor is, ha az általuk leírtak köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Számukra a tegnap mindig éppen úgy alakul, ahogy érdekükben áll és az Új Múlt Kft. hangos zakatolással biztosít mindenkit, hogy holnap a tegnap már egészen biztosan máshogy volt, mint tegnapelőtt.

Jegyezzük meg ezeket. Egyebekben boldog új évet kívánok!

 

Trombitás Kristóf

A szerző további írásait ide kattintva olvashatja.

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Kezeljük a heccsajtót annak, ami: külföldi érdekek funkcionáriusának

Bezzegnyugati köztévé, 2020

Iratkozzon fel hírlevelünkre