Ojtunk és renitenskedünk

Ursula von der Leyen, az EU miniszterelnöke (gyakorlatilag), az egység megható pillanatainak nevezte az Eúnióban egyszerre, vasárnap kezdődő oltási napokat – oppardon – Közös Oltási Napokat. Az Európai Bizottság elnökét amúgy már láthattuk egészségügyileg megnyilvánulni, amikor egy csili-vili budiban tanította az alattvalókat kezet mosni, miközben az Örömódát dúdolta. Pontosan a strófa végéig szappanozott, majd öblített, törölt és távozott a higiénikus jövőbe.

Sajnos a nyavalyakór, meg a vonatkozó hazai igények nem vették figyelembe, hogy

a kezdő döfést ünnepélyes keretek között kéne végrehajtani – összhangban az európai nemzetköziség elvárásaival –, így a tagköztársaságok közül elsőként nálunk ment a szuri, bőr alá – ahogy kell.

Igaz, kicsit korábban, mint a kijelölt egységmegható pillanat. Lesz ebből még szemöldök-összevonás, meg EU-szétverési magyar törekvés.

Hogy a startpisztoly ünnepi eldördülése előtti vakcináció olaj lesz-e a tűzre? – még nem tudni. Mindenesetre mostanság oda nyilatkoznak vezető nyugati politikusok, hogy Orbán szét akarja verni az EU-t. Hát, nem tudom…, de itt van például ez a drága jó Leyen asszony. Aki dacára annak, hogy volt már egészségügyi miniszter, családügyi miniszter, munkaügyi miniszter meg még védelmi miniszter is (!), nekem valahogy mégis olyan érzésem van, hogy agyilag enyhén khm…, szalajt. Persze, az is lehet, hogy totál hülyének nézi az embereket és csak le akar menni a jónép szintjére. Merthogy kampányilag nagyon ki van gyúrva az elnök asszony. Aki nem hiszi, vessen egy pillantást az életrajzára.

Ami olyan színes, hogy a szivárvány kályhalyuknak tűnik mellette.

A sokkolóan sokoldalú főnökasszony ismeretében talán indokolt lehet a leszögezés: nagy különbség egy házat lerombolni, avagy alaposan kitakarítani. Nem hiszem, hogy az EU lerombolódna attól, ha néhány saját démonait kergető hibbantat, egy tucat deviánssá világosodott 68-as párizsi diáklázadót, meg egy pár rafkós megélhetési politikust végre a jól meg nem érdemelt nyugdíjára ítélnének. Ami a példaként beárnyékolt Ursula von der Leyent illeti – sajnos nem egy soviniszta orbánista tökagyú magyar véleményét vetettem a netre.

Hősnőnk többször is – 2009-ben és 2017-ben – kiérdemelte a Big Brother Awards-t. Ezt a remek kitüntetést 19 országban osztják ki. A német zsűrit többek között a Német Adatvédelmi Szövetség, A Béke és Társadalmi Felelősségvállalás Fóruma, a Humanista Unió és az Emberi Jogok Nemzetközi Ligája alkotja. Hogy kik kaphatják? Idézzük: „Németországban a Big Brother Awards-t olyan vállalatoknak, szervezeteknek és embereknek ítélik oda, akik különleges és tartós módon károsítják az emberek magánéletét, személyes adatait értékesítik vagy eredeti érdekeik ellen használják fel. 2000 óta 19 országban az emberek és a demokrácia szempontjából veszélyes machinációk kapták meg.”

Mészáros József

A szerző további írásai itt érhetők el.

Rémusz bácsitól a Ku-klux-klánig: ellenzéki összefogás

Gyurcsány kormányra készül – tádámm

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!