Újrahasznosított anyagokból is készíthető betlehem

„Szinte mindenből meg lehet jeleníteni a Kisjézust, Máriát és Józsefet, kiváló családi elfoglaltság lehet a közös munka kicsiknek és nagyoknak egyaránt” - mondta a Vasárnapnak Joó Mária nyugdíjas óvónő, akivel a betlehemkészítés történetéről és a kapcsolódó hagyományok 21. századi megvalósításáról beszélgettünk.

–Mikor készült el az első betlehem?

– Az első betlehemet a hagyomány szerint Assisi Szent Ferenc állíttatta Greccio városában, a XIII. században. A szokás természetesen nem különíthető el a karácsonyi ünnepkör eseményeitől, amelyek ugyancsak Jézus születését elevenítik meg. Már a középkorban szokás volt a Szent Család szálláskeresésének megörökítése – akkor ez még élőszereplőkkel történt, szenteste a templomokban felnőtt férfiak mutatták be karácsonyi misztériumjátékukat. Ez a 17-18. században némiképp változó formában, de folyamatosan jelen volt, ekkor már nem csak a felnőtt férfiak játszották el a betlehemi szálláskérés történetét, hanem a gyermekek is.

Betlehem szalmacsuhéból. Joó Mária alkotása (Fotó: Joó Mária Facebook oldala)

Jézus születésének történetét bemutató bábok ugyanakkor korábban is születtek, így két formája is volt a betlehemezésnek: az élő szereplőkkel megelevenített, és a bábos. Hazánkban elsősorban a Dunántúlon, a Felső-Tisza vidékén voltak szokásban a betlehemi bábtáncoltatások, míg az élőszereplőkkel megelevenített szálláskeresés leginkább Erdély magyarlakta településein maradt fent.

– Ezek a népi elgondolások hogyan mutatták be Jézus születését?

– Központi szerepet kaptak benne a pásztorok, akiknek az angyalok hírül vitték Krisztus megszületését. A játékokban a pásztorok bugyutának tettették magukat, aztán nagy nehezen elindultak imádni Krisztust. Volt, ahol több szereplő is megjelent, így a háromkirályok alakjával is bővült a játék. De az elmúlt száz évben sok változás történt, a betlehemes népszokásaink többsége sajnos már nem él. Az egyéni, helyi szokások azonban megmaradtak: a polgári kultúra is fontosnak tartotta a betlehemezés szokásának felelevenítését, ha már nem is élőszereplőkkel, de kicsi figurák, bábok segítségével. Ma a templomok mellett köztereken és lakásokban is állítanak betlehemeket. 

– Mi a legfontosabb dolog, ami nem hiányozhat egy betlehemből?

– Egy betlehemnek nagyon sokféle megfogalmazása lehet technikailag és tartalmilag is. Annyi azonban biztos, hogy a megszületett Jézus Krisztus, Szűz Mária és Szent József nem hiányozhat belőle! Hogy milyen a jászol, mennyi és mely állatok veszik körül őket, hogy megjelennek-e a pásztorok vagy a háromkirályok, az már sok mindentől függ. A lényeg, hogy a Szent Család együtt jelenjen meg a kompozícióban. Amikor a gyermekekkel betlehemet készítünk, akkor mi is erre a három alakra koncentrálunk. 

Betlehem szalmacsuhéból. Joó Mária alkotása (Fotó: Joó Mária Facebook oldala)

– Milyen alapanyagokból lehet otthon betlehemet készíteni?

– Egy betlehem készítése nagyon sok művészeti ág kombinációja (szobrászat, festészet, asztalosmunkák stb.) lehet, de akár egyetlen egy technikával, módszerrel is csodát tehetünk. Mára sokaknak nem állnak rendelkezésükre a régi idők természetes anyagai – mint például a kukoricacsuhé. De ez nem probléma, ma, a 21. században papír-újrahasznosítással, vagy bármilyen textilmaradék felhasználásával bárki elkészíthet egy kisebb betlehemet.

Azt tudom tanácsolni, hogy merjenek alkotni, és a siker nem fog elmaradni. Szinte mindenből meg lehet jeleníteni a Kisjézust, Máriát és Józsefet, valamint a jászolt, mely a kisdedet tartja. Sok lehetőség van, mára már számos ötlet, minta, készítési eljárás elérhető az interneten is. Kiváló családi elfoglaltság lehet a közös munka kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A kézzel készített betlehem színesebbé, személyesebbé és elmélyültebbé teheti az ünnepünket, a karácsonyt.

A karácsonyváráshoz kellenek ezek az apróságok is. Az ilyesmivel, a kicsiny kezek által készített ajándékokkal is lehet örömet okozni a szeretteinknek. Ha nem is tudjuk személyesen átnyújtani egymásnak, családtagjaink lélekben mégis velünk lesznek. Az, hogy szeretettel gondolunk a másikra, az a legfontosabb. A betlehemkészítés is ezt szimbolizálja: az, hogy Jézus Krisztus születése mindannyiunk közös öröme, melyben együtt osztozunk.

Tóth Gábor

 

Heródest valóban elvitte az ördög!

Hogyan kerül a skandináv „origami” a karácsonyfára?

A hazai karácsonyfadíszek sikertörténete – egy legendás mester a Vasárnapnak

Kiemelt képünk forrása Joó Mária Facebook oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre