Nemcsak napjaink embere éli meg érzékenyen, hogy bár szeretne kitűnni, és egyre többre, különlegesebbre vágyik, végül semmiben sem képes örömét lelni. Furcsának találhatjuk, de tény: amikor Isten a mi megváltásunkért emberré lett, nem akart kitűnni közülünk; valódi emberi testet öltött magára, vállalva annak minden kiszolgáltatottságát.
Talán azért tett így, mert a kiszolgáltatottság, a ráhagyatkozás teszi lehetővé igazán a Szeretet kiteljesedését. Jézus megtérésre való felhívása vajon nem ennek a ráhagyatkozásnak a kölcsönösségéről szól Isten részéről? De akkor mit kezdjünk azzal az olthatatlan vággyal, hogy szeretnénk minél különlegesebbé válni? Talán örülnünk kellene, hogy ez így van – és az Istennel való kapcsolatunk is teljesebb tud lenni, ha jegyesi lelkülettel éljük meg. Mint ahogy a közmondás is figyelmeztet:
„Nem azért szeretnek, mert szép vagy, hanem azért vagy szép, mert szeretnek!”.
Isten eljegyzett bennünket, örök szövetséget kötött velünk. Ezért az Ő szeretetének fényében érdemes fürkésznünk egyediségünk azon jellegzetességeit, melyekben Ő is örömét leli bennünk. Mint jegyesek, egymásért élünk – Ő értünk, mi pedig Érte –, mely lét a legkevésbé sem unalmas, és így már itt a földön részesei lehetünk az örök boldogságnak. Ő soha nem mondta, hogy ezt könnyű elérni – de azt többször megígérte, sőt szövetséggel is megerősítette, hogy ha kitartunk mellette, akkor elnyerjük az örök életet.
Advent életünk céljára emlékeztet: azért vagyunk, hogy boldogok legyünk, Isten örök boldogságában éljünk.
hirdetés
Tampu-Ababei József
a krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánia plébánosa
Ízelítő adventi üzenetsorozatunkból:
Nemes Gábor: Meg kell tanulnunk a bírvágyat kordában tartani
Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com
