Festményen a koronavírust likvidáló Szent Mihály arkangyal
– Különleges művészeti kiállítása nyílt vasárnap. Mi adja a képei aktualitását?
– A kiállításon legújabb képeim láthatóak, és lesz közöttük egy, amely különösen aktuális. Megpróbáltam az elmúlt év sokkoló, járványhoz kapcsolódó eseményeit egy festményben, egy hatalmas miniatúrában megfogalmazni. A kép tetején Szent Mihály arkangyal látható, körülötte angyali karok és rendek. Alattuk pedig az ördög, aki Ádámot és Évát cipeli. Az első emberpár kezében ott van a koronavírus is, melyet végül Szent Mihály kiüt a kezükből. Az egész művet áthatja a középkori haláltáncok hangulata, amely nem véletlen. A 15-16. században – a nagy európai járványok idején – készült festmények voltak az előképeim, amikor is a Halál alakja vezeti a gazdagot, a szegényt, a papot az utcanőt egyaránt…
Rengeteg utalás, szimbólum van a képen, feltűnnek a kínaiak, az összerogyott amerikai szabadságszobor, az olaszok, de még mi, magyarok is.
– Ugyanakkor a témaválasztásaiban, képi megfogalmazásaiban mintha éppen a középkor köszönne vissza.
– Így van, kicsit a középkori kézművesek és mesteremberek késői utódjának tartom magamat. Akkoriban egy udvarházhoz mindig tartozott egy olyan ember, aki a kocsiaranyozástól kezdve a címerfestésig mindenhez értett. Hasonló „mindenesnek” tartom magam, rengeteg mindent készíthettem, alkothattam életem során; ami közös volt ezekben, az az, hogy mindegyik alkotásban örömömet leltem. Bízom benne, hogy a munkáim – és a most megnyíló kiállításom képei – mások tetszését is elnyerik majd.
– Akkor az életében a művész és a mesterember együtt van jelen?
– Igen, az életemben ez így alakult. Kötődőm a régi korok azon embereihez, akik egységben látták a világot, és ezt az egységet meg is tudták jeleníteni a műveikben. A mi korunkkal pont az a baj, hogy már nincsenek ilyen nagy tudású és lelkiismeretes mesterembereink. A modernitás slendriánságra készteti az embereket, mert minden „így is jó lesz…” Minden csak az alacsony elvárású emberek számára szól.
Pedig mindent, így a műalkotásokat is a Mennyei Atyának kellene készítenünk!
– Mennyire jellemző ez a szemlélet a mai művészemberekre?
– Meglátásom szerint egyre kevesebben gondolkodnak úgy, mint én. Igyekszem nagyon mívesen dolgozni – persze ennek kéne lennie az alapnak, minden korban. Az anyagválasztás, illetve a létrehozott formák persze eltérhetnek. Nekem is van pár olyan darabom, amit egészen új anyagok segítségével, a fogyasztói tömegkultúra hétköznapi tárgyait bevonva hoztam létre. Eldobált tárgyak, Dunából kiszedett kavicsok, felvágott sörös dobozok – ezek mind-mind lehetőséget tartogatnak a művészemberek számára, hogy a legősibb, örök emberi mondanivalókat megfogalmazhassák. 
– Amikor elindult a pályáján, még egészen más világ volt Magyarországon. Hogyan tudott a rendszerváltás előtt ilyen témájú képekkel érvényesülni?
– Sehogyan. Ahogy a középkori mesterek nevét, úgy az én nevemet sem ismerik tömegek; de nem is ez a lényeges, hanem maga az alkotás. A művet létrehozó művészember lényegtelen. Ha az Isten méltónak talál rá, akkor a munkáim másokhoz is elérnek. Ha valakinek fel tudtam kelteni az érdeklődését, akkor már örülök.
Az emberiség két irányba megy: egyesek az Úristen, mások meg az emberek felé. Soha nem akartam kiszolgálni mások ízlését, és így nehéz ezen a világon sikert elérni.
Bocsánat a nagyképűnek ható megfogalmazásért, de valóban az a helyzet, hogy amikor más emberek duruzsolását hallgatjuk, akkor egész egyszerűen nem tudjuk meghallani az angyalok szavát.
– Nagyon izgalmasnak és sokszínűnek ígérkezik ez a kiállítás. Hol láthatóak a képei?
– Budapesten, a Király utca sarkán, az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom altemplomában. Nagyon hálás vagyok Horváth Zoltán atyának, aki a mostani, pandémiás körülmények között is engedélyezte a kiállítást. A megnyitó ugyan elmarad, ám Prokopp Mária művészettörténész képeimről írt gondolatai olvashatóak lesznek a kiállítótérben. A képek természetesen személyesen is megtekinthetőek – a templom nyitvatartási idejében.
Tóth Gábor
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:
