A dzsihadisták új generációja veszélyt jelent Németországra

Jelenleg 124 „magas kockázatot jelentő” és további 151 „közepes kockázatot jelentő” iszlamista van szabadlábon Németországban. Erről a Zöld Párt kérdésére válaszolva számolt be a német Szövetségi Bűnügyi Rendőrségi Hivatal (BKA).

A BKA válaszát a Die Welt lap tette közzé. Arról is írnak, hogy a rendőrség szerint a megfigyelt iszlamisták politikai indíttatásból különböző bűncselekményeket követhetnek el, köztük akár erőszakos bűncselekményeket is.

Börtönből szabadult iszlamisták gyilkolnak

Az iszlamisták fokozott felügyeletéről folytatott vita ismét előtérbe került a múlt hónapban történt drezdai késes támadás után, mivel kiderült, hogy az elkövetőt öt nappal azelőtt, hogy kiengedték a börtönből, a hatóságok a társadalomra nézve fenyegetőnek minősítették.

Szászország tartományi fővárosának központjában október 4-én támadott meg egy szír származású férfi két nyugatnémet turistát, egyikük belehalt sérüléseibe. A késelést iszlamista terrortámadásként kezelik.

A vizsgálat során kiderült, hogy az elkövető már szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban, korábban már szabadságvesztésre ítélték többek között hivatalos személy elleni erőszak és külföldi terrorszervezet támogatása miatt.

A német kormány 240 olyan iszlamistáról számolt be, akik jelenleg szabadon vannak és potenciálisan veszélyt jelenthetnek a társadalomra. Közülük 135-en német állampolgárok, a többiek szír, orosz, iraki, török és egyéb állampolgárságúak, de hét iszlamista nemzetisége egyáltalán nem ismert.

A hatóságok a fenyegetettségi szintet „folyamatosan magasnak” ítélik, a hírszerző szolgálat szerint pedig komoly fenyegetést jelentenek „terrorista szervezetek ihlette egyéni támadók”.

A német politikusok alábecsülik az iszlamista veszélyt

A német kormány arról is beszámolt, hogy már számos iszlamistának megtiltották, hogy külföldre utazzon, mivel az ő esetükben fennáll annak veszélye, hogy ott terrorista csoporthoz csatlakoznak majd. Jelenleg 24 kockázatot jelentő és 13 potenciális iszlamistára vonatkozik a kiutazási tilalom.

Arról, hogy hány potenciális iszlamista rendelkezik fegyvertartási engedéllyel, nincs tudomása a Szövetségi Bűnügyi Rendőrségi Hivatalnak. A Zöld Párt frakciószóvivője szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány nincs tisztában a kérdéssel. Konstantin von Notz frakcióvezető-helyettes szerint pedig a kormánynak ki kell dolgoznia egy stratégiát arra vonatkozólag is, hogy hogyan kezelik majd azokat az iszlamistákat, akik jelenleg börtönben vannak, de hamarosan szabadulnak.

Egy felmérés szerint a német állampolgárok majdnem fele (49,5%) úgy gondolja, hogy a politikusok alábecsülik az iszlamista támadások veszélyét. Az INSA-Consulere piac- és társadalomkutató intézet közvélemény-kutatásából az is kiderül, hogy az idősebbek jobban aggódnak emiatt, mint a fiatalok. A válaszadók 26,9 százaléka szerint nincs alábecsülve a fenyegetettség, míg 15 százalékuk bizonytalan a kérdést illetően.

Közben új fenyegetéssel is szembe kell néznie Németországnak, a dzsihadisták új generációjával.

A dzsihadisták az új generációt nevelik ki

A gyerekek már az általános iskolában lefejezéssel fenyegetik tanáraikat, rajzórán dzsihadistákat rajzolnak, és arról beszélnek, hogy ha nagyok lesznek, „Isten harcosai” akarnak lenni. „Ha nem cselekszünk kellő időben, akkor a jövőben még több problémánk lesz a dizshadisták új generációjával Németországban, mint manapság.”

Erről Ismail Tipi a CDU integrációs szakértője beszélt annak kapcsán, hogy a francia tanár, Samuel Patty meggyilkolása után számtalan olyan esetről számoltak be németországi tanárok, hogy őket is megfenyegették saját diákjaik. Főleg 11-13 évesek fenyegették lefejezéssel tanáraikat, de egy 13 éves fiú meg is verte az igazgatót. Egy tanár pedig arról számolt be, hogy egy elsős tanuló arabul azt mondta neki, hogy meg kell halnia.

Ismael Tipi kifejtette, hogy a gyerekek nyilvánvalóan otthonról hozzák az efféle nézeteket. A szalafista családokban sok gyermek már kiskorától kezdve a radikális iszlamizmus és a saría ideológiáját látva nő fel. Ha már ilyen fiatalon azonosulnak ezekkel az értkekkel, azt nem nevezhetjük ártalmatlan dolognak. Éppen ellenkezőleg, ezek az alapjai a demokráciánk, a szabadságunk, az értékeink és az egyenlőségről alkotott elképzeléseink elleni harcnak. Mert amikor a gyerekek ezzel az ideológiával nőnek fel, akkor felnőttként már nem is ismernek el más értékeket ezen kívül, figyelmeztet a szakértő.

Forrás: V4NA

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Egyre jobban fenyegeti a francia egyetemeket az iszlám baloldaliság

Zombik, vírus vagy atomháború? Véget értek a boldog békeidők

„Európai iszlám” lenne a megoldás

Kiemelt képünk forrása V4NA Hírügynökség

'Fel a tetejéhez' gomb