104 éves korában elhunyt a világ legidősebb püspöke

Damián Iguacén Borau november 24-én, a spanyol huescai rezidenciájában hunyt el.

A szintén 104 évet élt chilei püspök, Bernardino Piñera júniusi, koronavírus-fertőzés miatt bekövetkezett halála után Iguacén püspök lett a világ legidősebb püspöke.

Iguacént utoljára idén februárban, a születésnapján láthatták a hívek. A Catholic News Agency szerint az egészsége ezt követően gyorsan romlott.

A püspök temetését a mai napon tartják, az Átváltozásról elnevezett huescai katedrálisban, testét a Capilla del Pópulóban helyezik végső nyugalomra.

Iguacén 1916-ban született az aragóniai Fuencalderasban. 25 évesen szentelték pappá. A különböző apostoli adminisztrátori, illetve püspöki karban betöltött tisztségei mellett jelentős műveket írt az egyház és a Mária-tisztelet kapcsolatáról.

2016-ban, a 100. születésnapján tartott szentmisén a spanyol püspöki kar főtitkára, José María Gil Tamayo püspök így fogalmazott róla: „Az egyháznak szentelt élet példája. A hosszú évek alatt is mindvégig megmaradt benne a pásztor evangéliumi frissessége, kifinomultsága, odaadó szeretete, emberközelisége, amely valójában az istenközeliségére mutatott rá, melyet mindig ápolt.”

100. születésnapján Ferenc pápa is elküldte neki jókívánságait, Isten iránti háláját hangsúlyozva a püspök hosszú életéért és lelkipásztori szolgálatáért. A szentatya biztosította, hogy imáiban hordozza.

„Legyen mellette az Úr mindig jóságában, adja meg neki a túlcsorduló békét és lelkének a derűt”– fogalmazott Ferenc pápa.

 

Kiemelt képünk forrása: Spanyol Püspöki Konferencia


Cikkünkben kegyeleti okokból reklám nem jelenik meg.