A feministák örülnek Bidennek, és már gyűjtik az igényeiket

A Women's March feminista mozgalom ezidőtájt Donald Trump „elűzését″ ünnepli, de támogatói figyelmét azért felhívja arra is, hogy készüljenek a jövőre, szedjék össze az igényeiket, amiket majd benyújtanak Biden stábjának.

Azt kérik követőiktől, tagjaiktól, hogy egyperces videókban fejtsék ki, hogyan képzelik el a jövőt, amelyet immár Joe Biden alakít, és hogy mik lennének az elsődleges igényeik, kéréseik az új elnökhöz és annak csapatához.

Forrás: Womens’s March

A Planned Parenthood abortuszklinika-hálózattal is partnerséget ápoló feminista szervezet nemrég arról is beszámolt, hogy elévülhetetlen érdemeik vannak abban, hogy Trump „eltakarodott”: ennek érdekében több mint 12 millió SMS-t küldtek ki női választópolgároknak és több mint 30 ezer telefonhívást bonyolítottak; valamint 12 ezernél is több akciót tartottak a helyi közösségekben.

Így fogalmaznak: 

„megnyertük az elnökséget, eltávolítva a modern történelem legveszélyesebb elnökét a Fehér Házból; történelmet írtunk azzal, hogy megválasztottuk az első színes női alelnököt; Arizonát, Michigant, Wisconsint és Pennsylvaniát elfordítottuk Trumptól.”

Érdemeik felsorolásában kiemelik azt is, hogy a színes nők elvégezték a szervezői munkát, amely lehetővé tette számukra, hogy Trumpot eltávolítsák hivatalából.

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Biden már az első héten kötelezővé tenné mindenki számára az abortuszok anyagi támogatását

Nyíltan Biden mellett kampányolt a Facebook és a Twitter