Az orosz vakcinának nem kell farkasordító hideg

Orbánt majdhogynem kuruzslónak kiáltották ki, amikor meglebegtette a már kész orosz vakcina beszerzését. Ma pedig már egyre több ország áll érte sorban. Ráadásul a patikus Béla haveromnak nem kellene hozzá folyékony nitrogént tartania kisvárosi gyógyszertárában.

Egy biztos, Putyinék vakcinájának kifejlesztését a Windows nem támogatta, így fejcsóválva emelték fel mutatóujjukat a WHO, meg a nagy nyugati gyógyszercégek szakértői (ha valaki gyakori átfedést sejt köztük, talán nem téved nagyot…), vészjóslóan emlegetve a lehetséges mellékhatásokat.

Idehaza a vezető libernyák webújság sopánkodott a leginkább. Szakértő figyelmeztetésüket némileg árnyalta egy korábbi írásuk, melyben azon szörnyülködött a szerző, hogy akad olyan hazai táplálékkiegészítő-gyártó, amelyik nikotinsavat tesz a kapszuláiba! Mikor már a nikotin is halálos méreg, hát még a nikotinsav! Te jó ég!

Nos, mivel az említett nagyon halálos nikotinsav nem más, mint a B3-vitamin, némi fenntartással olvastam az orosz vakcinával kapcsolatos szakipari figyelmeztetésüket. Bizony, előfordult az orosz vakcináltak között, hogy a beadást követően levertség, rövid ideig tartó hőemelkedés, meg a beadás helyén viszkető bőrpír mutatkozott, ami juj. Ezek kábé nálam már akkor megvoltak, amikor gyerekkoromban megkaptam valamelyik (bármelyik) védőoltást.

Igaz, mostanában már kezdik azt is rebesgetni, hogy hát az orosz oltóanyag hatásfoka nagyjából 92 százalékos, ami úgy általában világrekord a vakcina-műfajban.

Ne legyünk igazságtalanok, Covid elleni oltóanyagot sok nagy nyugati labor is fejleszt, az amerikai nagyágyú-gyógyszercég is szinte kész van vele. Azzal az apró bibivel púpozva, hogy

készítményük szállítása-tárolása mínusz 80 fokos hűvöset igényel, ami azért már eléggé nagykabátos történet.

Pláne annak fényében, hogy – állítólag – oda kéne fejlődni a biznisznek, hogy a patikák is tarthassák az oltóanyagot, melyet a háziorvosok simán felírhatnának. Merthogy egy oltás nem oltás, ismétlés a tudás anyja – és a tudás anyukája illetve a férje ezzel legalább annyi pénzt fog kaszálni, mint a világ összes gyógyszergyára az inzulinon.

Azon még vacillálnak némely tudósok, hogy a Covid-19-et találták vagy csinálták – de annak minden bizonnyal vajmi keveset számít az eredet, aki elkapta. Ezért aztán egyre többen üdvözlik a Putyin-féle oltást, ami kész, működik és a hírek szerint nem lesz annyira drága.

Ja, és az elején említett patikus barátom is simán tarthatja, mert elég neki egy békebeli hűtőszekrény fagyasztója, vagyis a mínusz 18 fok, ami Szibériában télen egy átlagos hálószoba hőmérséklete…

 

Mészáros József

A szerző további írásai itt érhetők el

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

A jövő értelmisége: szétvertek néhány szobát a kollégiumban

Bocsánatot kérek, Főpolgármester Úr!

Mutass még egy olyan országot, ahol az értelmiség egy része külföldre jár rinyálni!

Kiemelt képünkön: Egészségügyi dolgozó egy koronavírus (SARS-CoV-2) elleni vakcinát tartalmazó fiolát tart a kezében, mielőtt beadná egy önkéntentes egy moszkvai kórházban 2020. szeptember 17-én. Az új vakcinát Szputnyik V néven regisztrálták. MTI/EPA/Szergej Ilnyickij