Nézem, egyre csak nézem a közösségi oldalakon elburjánzó röfögések közé rejtett gyűlölködést. Újabb és újabb példákat ad erre minden alkalom, amikor egy kormánypártokhoz közeli személy – képviselő, tanácsadó, szóval akárki – meghal. Akadnak ennek a kategóriának különösen visszataszító képviselői is – például Gyurcsány Ferenc egyik legodaadóbb imádója.
Ugyanez a lelki zavar jelenik meg akkor, amikor az elvtársak azt latolgatják, azt elemzik, hogy ha végérvényesen Biden lesz az elnök, akkor vajon milyen gyorsan teremt Budapesten egy újabb Majdant? Mikorra várható, hogy az európai és amerikai felszabadító csapatok bevonulnak, ha már ők képtelenek a választóknak bármiféle víziót kínálni?
Ha ezeknek a haza bármit is jelentene azon a lyukon kívül, ahova nap mint nap hazatérnek és amit beleng az utálkozás áporodott, savanyú tejsavszaga, akkor tudnák, amit mi: Kreón király óta a hazaárulóknak, a sajátjaik ellen rontóknak még a végtisztesség sem jár.
hirdetésSokszor szerettem volna elképzelni, hogy vajon kik voltak azok, akik 1957. május elsején felvonultak. Milyen elemekből tevődött össze az a tömeg – amikor még szinte a forradalmárok vére sem száradt meg a betonon, a mindennapos akasztások árnyékában?
A heccsajtó sokszor még nem meri leírni azt, amit valójában akar, mert egy egészen picit tart a következményektől. Még. Viszont jól tudja ugyanez a propagandagépezet, hogy ha megfelelően kódolja az üzenetet, akkor meglepően jól megszólítható az örök lumpenek közössége.
Mint a 444 minapi cikkével is, amelyben a szerző arról értekezik, hogy aki kormányzásnak nevezi azt, ami most zajlik, az vagy hülye, vagy pedig hazudik. És ennyi! Mit gondolnak, milyen kommentek sorakoznak egy-egy ilyen szélsőbalos bejegyzés alatt…?
No, szóval ez a réteg abban bízik – mit bízik, rimánkodik érte legbelül –, hogy egy külső hatalom, vagy valami világot megrengető válság totális átrendeződést okozhat, lehetőleg véreset. Akkor aztán eljöhet az ő idejük! Egészen keveset fejlődött a baloldal az elmúlt 100 évben, igaz? A recept legalábbis nem változott, amit a hatalom eléréséhez kerestek, csak a választókkal ne kelljen törődni.
És itt hadd tegyek egy kitérőt!
Nem véletlen ám, hogy annyira bíznak Bidenben. Ahogy arról az Amerikai Magyar Népszava egyik 1978-as száma hírt adott, az egyesült államokbeli szenátus szerint Magyarország dicséretet érdemel, mert a „magyar rendszer nagyobb cenzúra nélkül működik”, illetve azért is, mert „a külföldi rádió- és televízió-adásoknak széleskörű hallgatóságuk van”.
Még egyszer mondom, 1978-ban!
És ki volt a jelentés közrebocsátója, az a protokomcsi, aki még Bernie Sanders 1989-es, Szovjetuniót dicsérő sajtótájékoztatójánál is mélyebbre süllyedt? Egy Delaware-i szenátor – bizonyos Joseph Biden.
Amerikai Magyar Népszava, 1978. 04. 28. 17. szám (Berente Zoltán gyűjtése)
A helyzet egészen nyilvánvaló. Mindenki készüljön fel arra, hogy ezek a bolsik innentől fogva magasabb fokozatra kapcsolják a propagandát, és a következő másfél évben – bízva abban, hogy a nemzetközi környezet is számukra pozitívan változik, hiszen lételemük, hogy támogatásképpen idegen szuronyokat is maguk mögött tudjanak – még kiélezettebb és kíméletlenebb lesz a harc. Mindent bevetnek majd, semmi sem lesz számukra érinthetetlen, mert érzik: most vagy soha!
Ne maradjunk adósaik.
Mindig van azonban olyan esemény, aminek örülhetünk, akkor is, ha számos a csapás. Mert igaz ugyan, hogy abnormális az a világ, ahol biológiai alaptörvényeket csak bátor, konzervatív kormányok mernek kimondani; ahol a zavart embereket mindenféle társadalmi nemekkel kábítják és támogatják, és büszkeséget csiholnak bennük ahelyett, hogy segíteni akarnának rajtuk; és ahol előfordulhat, hogy egy gyermek egészséges családhoz való jogát napról napra bizonygatni kell…
Ám ebben a beteg világban Magyarország szinte egyedül áll a vártán – és még szembetűnőbb a bátorságunk akkor, ha csak Európát nézzük. Ezért is ilyen kétségbeesetten sivalkodó a heccsajtó. Ez persze nem minden – de azért világos fokmérője annak, hogy jó az irány.
Trombitás Kristóf
A szerző további írásai ide kattintva olvashatók.
