Szikora Robi: Isten nem büntet, mi büntetjük saját magunkat

„Az igazi kísértés az isteni rend felforgatásában van. Ez egy logikai kibicsaklítás” – tanítja Barsi Balázs ferences. Valami hasonlónak lehetünk tanúi, amikor a bulvársajtó hasábjain a hívő, katolikus popsztár szájába olyan mondatot adnak, amelyet ő soha nem mondott, de még csak nem is mondott volna.

„Ez a világjárvány Isten büntetése, mert olyan dolgokat szeretnénk természetesként bevezetni, amelyek nem azok. A világot átjárja az abnormalitás” – idézik, természetesen minden valóságalapot nélkülüzően, az Eucharisztikus Kongresszus nagyköveti feladatait ellátó muzsikust.

A zenész megkeresésünkre leszögezte, hogy ő ilyet soha nem mondott. Azt viszont állítja, hogy

Isten soha nem büntet,


Hirdetés

mert ő nem úgy reagál, mint az emberek általában. Az emberek önmagukat büntetik a saját bűneik következményeként – tette hozzá az énekes. 

Ezen a ponton helyére kerül, és érthetővé válik az előadó eredetileg közölni szánt kijelentésének az értelme:

„minden okkal történik, így a koronavírus-járvány sem a véletlen műve.”

Vagyis olyan mértékben elharapódzott a világban a bűn, hogy annak lehet következménye ez a mostani szituáció, ám ez nem Isten haragja, hanem a bűn önmagában hordozott büntetése.

Gondoljuk csak végig: az ember az életében megtapasztalható, sokszor küzdelmekkel együtt járó helyzetekre képes sokszor azt mondani, hogy az biztosan nem Istentől jön, hanem csak a kellemes dolgok. Ám ez nem igaz a kereszténység tanítása szerint. Jézus Krisztus Getszemáni kertben átélt vérrel verejtékezése éppen azt a feszültséget mutatja, amelyet a Megváltó is átélt: hogyan helyezhető az ember akarata az isteni akaratba akkor, amikor az nem tűnik ideálisnak.

Az Emberfia az Atya akarataként fogadja el a keresztet, és nem az emberek gonoszságát látja benne. Ez megrajzolja nekünk az örök élet felé vezető utat:

nincsen feltámadás kereszt nélkül.

A szenvedést is megengedheti Isten az életünkben, akkor is, ha az nem a mi bűnünk következménye. Így a koronavírus-járványt olyanok is elszenvedik, akiknek nem számít bűntetésként elkövetett bűneikért.

Ezekben a helyzetekben nem felejthetjük el, hogy az Istenben vagyunk elrejtve és az ő szerető akaratában. Ezt az üzenetet képviselte a popsztár a bulvárban tévesen idézett kijelentése. Szikora Robi hozzátette:

„Nem lenne szabad bezárni a templomokat, főleg nem most, amikor az embereknek a legnagyobb szüksége van Istenre. Az istenszeretőknek minden a javára válik.” – vallotta meg az énekes.

Gável András

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:

Popsztárok, akik megvallják hitüket

Popsztárok, akik megvallják hitüket

A kiemelt kép forrása: vasárnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb