Megszámoltatott – cenzúrázott választás az Egyesült Államokban

Megszámoltatott. Eltartott pár napig, hogy jelen állás szerint hivatalosan kijelenthető legyen, Donald Trump elvesztette az amerikai elnökválasztást. Ha a perek nem változtatnak érdemben az eredményeken, George Soros költöztetheti tehát be a Fehér Házba előbb hivatalos jelöltjét, Joe Bident, majd valami mondvacsinált egészségi problémára hivatkozva helyére valódi képviselőjét, Kamala Harrist.

„Minden amerikai elnöke leszek, akár rám szavazott, akár nem!” – írta a Twitteren Biden. Azt nem részletezte, hogy ennek hányan örülhetnek majd, és hányan szenvedhetik meg. Persze az nem is hangzana olyan szépen, mint ez a jelentés nélküli, üres, elcsépelt közhely.

A végletekig kiélezett kampány és választási hercehurca – aminek jogi folytatása még hetekig elhúzódhat – robbanásig feszült helyzetet teremtett a BLM-től és vírushelyzettől sújtott társadalomban. Sokan érzik úgy Amerikában és a világban is, hogy ez sorsdöntő négy év lehet. Ez szinte biztosan így is van.

A világ oly mértékben felgyorsult, hogy a 2021 és 2025 közti négy évben valószínűleg lényegesen nagyobb számú és komolyabb változások történhetnek, mint mondjuk egy XIX. századi békeidőben eltelt négyéves ciklusban.

Az élet tehát összehasonlíthatatlanul pörgősebb, a társadalmi változások sokkal intenzívebbek manapság, mint voltak a történelem folyamán évezredeken át. Ennek megfelelően talán ideje lenne a demokrácia szabályait újraértékelni.

Jelen helyzetben ugyanis akár az is elképzelhető, hogy mondjuk 5 egymást követő választáson is minimális különbséggel marad alul az egyik politikai oldal, azaz 20 évig nem szólhat bele a vezetésbe, pedig alig volt különbség a támogatottságában a másik oldaléhoz képest. 20 év a mai őrült tempóban változó világban pedig behozhatatlan előnyt jelent az egyik, behozhatatlan hátrányt a másik oldalnak, miközben szinte ugyanannyi választó szerette volna mindkettőt.

Igazságosabb lenne, ha például a 4 évet a választási eredmények arányában elosztanák a két jelölt között, a győztes választhatna, hogy mikor szeretné kitölteni a saját idejét.

Persze egy ilyen igazságosabb elosztás azért nem lenne jó, mert viszonylagos társadalmi békét hozhatna, hiszen nem venné egyik oldal sem végzetes katasztrófának a kis mértékű vereséget, mivel szavazatainak arányában ő is képviselethez jutna. De hát ki a fenének kell a béke.

Egy ilyen rendszerben a választási csalásnak is sokkal kisebb szerepe lenne, valószínűleg meg sem kockáztatnák azért az 1-2%-ért, hiszen a hivatali időben ez legfeljebb ± 3-4 hetet jelentene. De hát ki a fenének kell a fair játék.

A jelenlegi hisztéria-demokrácia viszont szinte kiköveteli magának a választási csalásokat. Most is volt mindenféle, legalábbis gyanú szintjén mindenképp, hogy a bíróságok mennyit találnak majd megalapozottnak, az más kérdés (szerintem a demokratáknak egy pillanatig sem kell aggódniuk, hiszen nem az igazság dönt, hanem a jog).

Nekem legjobban a 119 éves Csipkerózsika néni esete tetszett, akit vélhetően évtizedek óta tartó igazak álmából ébresztett fel a fess, fiatal postás, a 62 éves Jimmy csókja, aki a szavazólapot kézbesítette neki – nyilván a temetőbe. Csipkerózsika néni hajlott kora ellenére kötelességének érezte a voksolást, persze a vírushelyzetre, 65 évesnél idősebb voltára és alapbetegségeire való tekintettel felelősségteljesen, levélben tette ezt meg. Kortársaihoz, barátaihoz, szomszédaihoz hasonlóan természetesen ő is Bidenre szavazott.

Isten éltesse a 119 éves nénit! Jövőre a kerek évfordulóra biztosan kap valami meglepit a demokratáktól. Mondjuk egy abortuszra beváltható Planned Parenthood-kupont, vagy egy ingyenes nemváltó műtétet. Majd eldönti, melyikre lesz épp nagyobb szüksége.

Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy 2020-ban, a klónozás, a géntechnológia, a mesterséges intelligencia, a nanotechnika, a kvantumfizika korszakában, amikor az 5G-t még épp csak elkezdték kiépíteni, de már a 6G fejlesztése folyik, amikor Elon Musk már a földi és a marsi törvénykezés különbözőségéről és az agyba ültethető chipekről értekezik, amikor Kínában sofőr nélküli taxikat tesztelnek, és már robot is írt cikket a Guardian-ba, akkor a demokrácia fellegvárának, zászlóshajójának kikiáltott Amerikai Egyesült Államok nem képes normálisan levezényelni egy választást. Amikor minden technikai feltétel adott lenne egy teljesen biztonságos és nyomon követhető internetes, mobiltelefonos szavazási rendszer működtetésére, akkor a számos visszaélésre lehetőséget adó, lényegesen drágább, postai úton történő levélszavazást erőltetik. Nekem ez nem stimmel.

Ahogy nem stimmel a Facebook és más közösségi felületek viselkedése sem, amikor a hivatalban lévő amerikai elnök egyes posztjait letiltják, korlátozzák, több másikat pedig állítólagos független tényellenőrzők kommentárjaival látnak el, ezzel befolyásolva a szavazókat, cenzúrázva az elnököt.

A Facebook az információáramlás világában nagyobb hatalommal rendelkezik, mint az USA demokratikusan megválasztott elnöke. Ez nonszensz.

Ha a konzervatív erők nem hozzák létre a Facebook alternatíváját, ahol nem korlátozzák a jobboldali vélemények, információk terjesztését, és nem alakítják ki a Facebook cenzúrájának megakadályozásához szükséges jogi környezetet, akkor a következőkben a világon mindenütt vereségeket fognak szenvedni a választásokon. A Fidesz is 2022-ben, Magyarországon.

 

Langó Róbert

A szerző további írásait ide kattintva olvashatja.

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Határozottabbnak és harcosabbnak kell lenni a baloldallal

Gubík László: Trump módszere elegánsabb, mint a szélsőbalé

Kiemelt képünkön: Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje, volt amerikai alelnök támogatóihoz beszél egy kampányrendezvényen, Phoenix-ben 2020. október 8-án.  (Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre