„A téli etetés nagyon fontos, de nem kell korán kezdeni! Amíg a fákon lombok vannak, addig nem kell etetni a madarakat” – mondta a Vasárnapnak Schmidt Egon Kossuth-díjas író, ornitológus, akivel a hazai madárállományról és annak megóvásának fontosságáról beszélgettünk.
– Hosszú életútját végigkísérték a madarak. Honnan ered az irántuk táplált szeretete?
– Édesanyám mesélte, hogy már kicsi koromban, amikor megszólalt egy madár, kíváncsian kutattam fel. Állandóan kérdezősködtem; a válaszok megfogalmazásában eleinte a nagybátyám volt segítségemre, aki ismerte a ház körüli madarakat – mondhatni, gyermekkoromban ő volt a mentorom.
Akkoriban még semmiféle madárhatározó könyv nem volt.
Egyedül a Lovassy Sándor által írt Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik című könyvből tanulhattam. Ábra nem sok volt benne, csupán egy-két fekete-fehér rajz, de azért igyekeztem vele boldogulni. Sokat tanultam, amikor összeismerkedtem olyan fiatalokkal, akik szintén érdeklődtek a madarak iránt.
hirdetés
Mezei poszáta (Forrás: Pixabay.com)
Amikor 1974-ben megalakítottuk a Magyar Madártani Egyesületet, akkor a madárvédelem egy nagy lendületet vett. Az egyesület működésének a hatására mára már rengeteg nagyon jó szemű, jól képzett fiatal figyeli a madarakat. A madármegfigyelés jóval magasabb szintre tudott kerülni, mint a kezdetekor. Mára az információk számítógépes adatbázisba kerülnek, a fiatalok pedig sokkal látványosabban ismerkedhetnek meg a madarakkal. Számos speciális foglalkozáson vehetnek részt, például évek óta tartanak tematikus gyűrűzőtáborokat Ócsán.
Nagy örömmel látom, hogy rengeteg fiatal madarász van és sok olyan pedagógus is, aki nemcsak magyaráz a tanórákon, hanem lelkesíti is a diákokat.
– Ön is évtizedekig járta az országot tudományos ismeretterjesztő előadásaival, beszámolóival. Hogyan lehet lelkesíteni az ifjúságot?
– Annak idején számos általános iskolába ellátogattam, mert a kicsik fejébe eredményesen lehet belecsöpögtetni a madarak szeretetét és a természetvédelmet. Számos kedvező visszajelzést is kaptam a pedagógusoktól.
A rendhagyó órákon nemcsak a madarakról beszéltem, hanem a békákról is.
Észrevettem, hogy amikor róluk beszéltem, akkor számos gyermek elhúzta a száját, látszott rajtuk, hogy félnek és undorodnak tőlük. Otthon tartottam két kis ásóbékát. Azok olyan flegmatikus kétéltűek. Az ásóbékák éjszakai életmódot folytatnak, nappal leássák magukat a laza talajba. Amikor vége volt a madarakról szóló előadásomnak, a gyerekeknek beszéltem a békák védelmének a fontosságáról is. Elmondtam, hogy milyen hasznos állatok.
Az egyik békát rátettem a homok tetejére, amely erre rögtön beásta magát. Ez iszonyúan tetszett a gyermekeknek. Azok, akik még az előadás elején féltek a békáktól, végül már a kezükben tartva simogatták őket.
– Számos tudományos-ismeretterjesztő munkát készített. Van ezek között kedvenc könyve, írása?
– Az írónak a könyvek olyanok, mint a gyermekei. Nekem három gyerekem van és hét unokám, de egyikükre sem tudnám azt mondani, hogy jobban szeretem, mint a másikat.
A könyvekkel is így van ez – több mint nyolcvan könyvet írtam, de nem tudnék választani közülük.
Az első könyv mindig egyedülálló, mert az volt az első. A Madarakról – Mindenkinek című könyvem 1970-ben jelent meg. Akkoriban teljesen új volt a piacon, egész egyszerűen nem létezett hozzá hasonló könyv. Húszezer példányban jelent meg, de hetek alatt elfogyott! A kiadó 1973-ban ismét kiadta ugyanennyi példányban, és ez az adag is gyorsan elfogyott. Mindez azt jelezte, hogy nagy igény és érdeklődés van a madaraink iránt. A Kócsagok birodalma is egy számomra nagyon kedves könyv, mely mögött számos szép emlék is meghúzódott, mert akkor gyakran jártam a Velencei-tóra a madarakat megfigyelni. Három éve jelent meg utolsó könyvem A talicskától a Kossuth-díjig címmel, ami egészen más, mint a korábbiak: az egy önéletrajzi mű, melyben pályámról és munkásságomról számolok be.
Dolmányos varjú (Forrás: Pixabay.com)
– Hogyan látja a magyarországi madárvilág jövőjét?
– Minden munkánk ellenére a hazai fajok állományai összességükben nagyon megfogytak. Jelentősen csökkent a kerti rozsdafarkú, a kerti poszáta, a mezei poszáta, illetve a fecskék száma. Míg 50-60 éve még mindenfelé röpködtek a fecskék, hozzátartoztak a magyar vidék képéhez, addig mára alig-alig lehet látni őket. A kollektivizálás előtt minden házhoz tartozott egy istálló, ahol állt két tehén, két ló. A gerendákon négy-öt füstifecske pár költött. Ezek a kis istállók eltűntek, és velük tűntek el a fecskék is.
Alig találnak költőhelyet, minden évben szélesedik a Szahara is, számos és jelentős veszteség éri őket útközben.
Nehéz dolguk van a vándormadaraknak, sokszor ugyanis mi idehaza tehetetlenek vagyunk a más helyeken történt környezetpusztítással szemben, mely a madarak életét követeli. Vannak fajok – mint például a kövirigóé –, melyek teljesen eltűntek Magyarországról. Ez a faj minden bizonnyal külföldi mérgezés áldozata lett, mert idehaza senki sem bántotta, megvolt az élőhelye, megvolt a tápláléka, mégis eltűnt egy-két év alatt. Telente a magyar állomány Afrikában egy helyre ment, ott pedig sáskákat fogyasztott. Afrika egyes területein szokássá vált, hogy légi úton, erős vegyszerezéssel védekeznek a rovarok ellen. Sajnos úgy tűnik, hogy egy ilyen permetezés pont azt a részt találta el, ahol a kövirigóink téli szálláshelye volt.
A mérgezés miatt féldöglött rovarokat a madarak megehették, és ezért pusztulhatott el az egész hazai kolónia.
– Van olyan madárfaj, ami a megváltozó környezeti hatások ellenére jól érzi magát idehaza?
– Vannak olyan fajok is, amelyek a globális felmelegedés hatására beköltöztek a Kárpát-medencébe. A kis kárókatonák is ilyenek, melyek a ’70-es években még ritkaságszámba mentek idehaza, de mára számos helyen megtalálhatók. Magyarország déli részein pedig a kucsmás sármány is megjelent és költ.
A klímaváltozást általában a varjúfélék jobban bírják. Dolmányos varjúból rengeteg van, a szajkó és a holló is elég jelentős számban látható. Életrevaló madarak a varjúfélék. A cinegék is, hála annak, hogy etetik őket, és hogy sokan fészekodúkat is kiraknak, hogy költeni tudjanak. A legnagyobb baj továbbra is az élőhelyek pusztítása. A világ minden pontján megfogyatkoznak az őserdők, erdők. Már nem tudnak hol élni, létezni az állatok.
Az összezsugorodott erdőben kisebb az élőhely, a fészkelőhely – ha ez így folytatódik tovább, akkor számos faj fog kipusztulni a következő évtizedekben.
Nálunk is rengeteg tarvágással lehet találkozni. Az öreg fákat vágják ki, de például a harkályok is odúkat készítenek költőhelyül, melyeket értelemszerűen nem tudnak a fiatal fákba vájni. Hiába van telepítés, ha egy emberöltőnyi, vagy még több idő kell egy fának ahhoz, hogy a harkályoknak megfeleljen.
Az utóbbi években nagyon aszályosak a nyarak, mely a rovarokat is decimálja, így belőlük nem tudnak eleget hordani a madarak a fiókáiknak. A gólyáknál megfigyelhető, hogy ha szárazság miatt nem találnak elég élelmet, akkor ők maguk dobálnak ki a fészekből egy-két fiókát, hogy a többit fel tudják nevelni.
– Mit tehetünk mi annak érdekében, hogy a madarak élete kicsit könnyebb legyen?
– A városi emberek közül azok tudnak a legtöbbet segíteni, akiknek kertjük van – de a társasházban élők is tudnak tenni a madarakért. Az alábbi praktikákkal közel 20 faj megélhetését lehet elősegíteni.
A téli etetés nagyon fontos, de nem kell korán kezdeni! Amíg a fákon lombok vannak, addig nem kell etetni a madarakat.
A magyar klímaviszonyok között erre december és február között van szükség. A tavasz közeledtével az etetést fokozatosan kell megszüntetni. Az itatás egész évben fontos, már csak azért is, mert előreláthatóan aszályos évek elé nézünk, ezért a madarak fürdetésére, itatására jelentős figyelmet kell fordítanunk.
Aki teheti, a kert sarkába ültessen fekete bodzát, mellyel nagyon sok madáron tud segíteni július végétől szeptember végégig.
Oda fognak jönni a poszáták, a sárgarigók, a seregélyek, mivel nagyon szeretik ezeket a bogyókat.
Fontos az odúk telepítése, ezeket el lehet készíteni házilag, de meg is lehet kapni a Magyar Madártani Egyesület Költő utcai irodájában is. Ezeket úgy kell felfüggeszteni a fákra, hogy a bejárat nyílása kelet vagy dél felé nézzen. Árnyékban legyen az odú, de a levelek a bejáratot ne takarják. A macskákat viszont távol kell tartani – a fa köré tekert tüskés ággal –, mert különben felugorhat az etető vagy az odú tetejére, és amikor kirepül a madár, akkor odakap a karmaival…
Sok minden akadályozza a madarak állományának a növekedését, a segítségünkre szorulnak. De énekükkel, színes tollaikkal, vagy csupán jelenlétükkel meghálálják azt a gondoskodást, melyet értünk végzünk.
Tóth Gábor
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:
Kiemelt képünkön: Molnár Márton, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület önkéntese partifecskét (Riparia riparia) vizsgál gyűrűzés előtt a Nógrád megyei Nemti közelében 2020. július 15-én. Fotó: MTI/Komka Péter
