A ferdítési hibánál sokkal jobb a fordítási

Felreppent a hír... mit reppent, minden csapból ez folyt. A nagy szenzáció: a pápa a homoszexuális párok együttélése mellett kampányol. Kezdetben az angol hírforrások mindegyike azt a tényt erősítette, amelytől a jóérzésű és hithű katolikusok megszédülnek, és legalább pár percre leülnek megpihenni, hogy kiheverjék a sokkot. Ferenc pápa kijelentéseit nem az első alkalommal „érti félre” a világsajtó. Vajon a jövőben nem lenne szükséges még egyértelműbben megfogalmazni a világ dolgaira adott egyházi reakciókat?

Szegény Szentatya hányadszor sétál be ugyanabba a kommunikációs zsákutcába? Volt már rá elég példa: a nyulak szaporodása és a sok gyermeket vállaló nagycsaládok között felállított párhuzama, az afrikaiak számára az egyház által nem elfogadható fogamzásgátló módszerek alkalmazásának liberalizálása, a pápához kérdést intéző homoszexuális férfi „meg nem ítélése”, a nős férfiak pappá szentelésének lehetősége, a cölibátus eltörlése és még folytathatnánk.

A mostani, legutóbbi eset azonban – sajnos csak utólag jól rekonstruálható – egy előre, ravaszul kitervelt csapda része lehetett. Szerda este a hivatalos hírcentrumokat elárasztotta a nyíltan homoszexuális Evgeny Afineevsky rendezte dokumentumfilm híre, amelyben állítólag Ferenc pápa a homoszexuális párok bejegyzett élettársi kapcsolata mellett érvelt.

Az egyes sajtóorgánumok az értékrendjüknek megfelelő álláspontokat alakítottak ki: ki üdvözölte a homoszexuálisok jogaiért tett kijelentést, mások leginkább összevetették az egyház hivatalos tanításával, helytelenítve az egyházfő szavait, tévedésként aposztrofálva azt. Miért ne lehetne olyan, hogy egy pápa téved? Ez önmagában még nem veszélyezteti a kereszténységünket és az egyház tanítást. Mégis magától értetődő volt ezen a ponton, hogy többen a pápai tévedés-tévedhetetlenség dilemmájának magyarázata után eredjenek. Konstatálták: a pápa ez esetben nem az egyház fejeként és teljes hatalommal nyilatkozott meg, vagyis

az egész egyetemes egyházat nem személyesítette meg az interjúból idézett kijelentésében.

Felettébb érdekes azonban, hogy a Vatikán legközelebbi kommunikációs emberei – bizonyára ismerve az elkészült filmet elejétől a végéig – milyen hamar üdvözölték az angolra, és ezek után egyéb nyelvekre „téves tartalommal” lefordított interjúrészletet. Talán nem lepődünk meg azon, hogy az LMBTQ-lobbista James Martin amerikai jezsuita, aki a Vatikán kommunikációs tanácsadójaként tevékenykedik, az elsők között üdvözölte a filmbéli, homoszexuálisok élettársi kapcsolatának elismerése érdekében állítólag síkra szálló pápai mondatokat. Ugye, milyen érdekes a dolgok egymás utáni, „véletlen” láncolata?

Martin atya így fogalmaz lelkes kommentárjában: „Mi teszi Ferenc pápának az azonos neműek közötti élettársi kapcsolatot támogató kijelentéseit olyan nagy jelentőségűekké? Először is, pápaként mondja őket, nem Buenos Aires érsekeként. Másodszor, Ferenc pápa nagyon világosan támogató, nem egyszerűen türelmes az élettársi kapcsolatokkal szemben. Harmadszor, kamerába mondja őket, egy új dokumentumfilmben, és nem privát módon. (Láttam a filmet, és a filmkészítő bölcsen megmutatja, ahogy a kamerába mondja, nem csak a hangot játsza le.) Ez egy történelmi előrelépés az egyház számára az LMBTQ-emberek és LMBTQ-katolikusok iránti viszonyában.”

Akinek a világos látás elnyeréséhez ennyi még nem volna elég a már egészen nyíltan felvállalt beteges, már-már istentelen aknamunka feltárásából, és abból, hogy a Vatikán kommunikációs tanácsadója miért beszél módfelett ujjongón homlokegyenest másról, mint amit a pápa valójában mondani szándékozott, azzal még bonyolódjunk tovább néhány bekezdés erejéig a tisztánlátás végett!

Miközben a fél világ sírt – reménykedjünk, hogy a nagyobbik fele –, a másik fele a tenyerébe köpött a számára fülcsiklandozó hír hallatán.

Az LMBTQ-lobbi egy újabb zavart keltő győzelmet könyvelhetett el magának.

Ferenc pápa alakját ravasz módon és módszeresen a homoszexualitás és a nemváltás élharcosaként érzékenyítette közvetlenül a szemünk előtt (tegyük hozzá: nem volt nehéz, hiszen még Buenos Airesben, érseki szolgálata idején is képes volt hasonló helyzetekbe belefutni a később Francesco-vá lett Bergoglio).

Az irgalmasságáról és az emberi személy elfogadásáról híres Róma püspöke aligha fog ezek után kézzel-lábbal hadonászni a Szent Péter térre néző ablakából, az Angelus után, hogy „testvérek, ti megint nagyon félremagyaráztátok, amit mondani szándékoztam nektek”.

A spanyol eredetivel történő összevetés kitisztázza a félreértést, de ne legyenek illúzióink: ennek a híre korántsem terjed majd olyan intenzíven, mint a korábbi „véletlen” elfordításé (elferdítésé). Ferenc pápa úgy fogalmazott: „szükség van arra, hogy törvény biztosítsa a polgári együttélést (ti. a homoszexuális emberek számára, a szerk.). Joguk van ahhoz, hogy a törvény őket is védje. Én ezt védelmezem.”

A „félreértést” valószínűleg a „convivencia civil” kifejezés okozta, amely nem az élettársi együttélésre utal spanyolul, hanem a normális, humánus együttélésre, egymás mellett élésre.

A spanyol az élettársi kapcsolatra az „union civil” kifejezést használja. Egyértelmű tehát, hogy nem ugyanarról beszélt a pápa, mint amit a híradások hihetetlen gyorsasággal elterjesztettek.

A „téves” hírre azonnal reagálók felelős keresztényi vagy éppen az egyházi tanítással szembehelyezkedő álláspontja ettől függetlenül jól megmutatta a frontvonalakat abban a szellemi harcban, amelyre a szemünk számára sokszor nem látható módon készülnek elő az ellenfelek. Az újpogányság zsoldosai azonnal csatarendbe álltak, az isteni igazságok védelmezői szintúgy. A csata utáni állapotokat egy újabb megmérettetés alkalmával lesz lehetőségünk felmérni, amikor rájövünk, hogy esetleg még a legközelebbi barátaink is a „hazug istenek oltárán áldoznak”.

Persze megkönnyítené a dolgunkat, ha az egyház feje, az elődeihez hasonlóan, egyértelmű, elferdíthetetlen, egyszersmind elfordíthatatlan kijelentéseket tenne.

„Az igenetek legyen igen, a nemetek nem, minden további szó a gonosztól van” – adja meg a kommunikációs irányt Jézus az evangéliumban (Mt 5,37). A „James Martinok” nem ezt a stratégiát követik, ez már bizonyos. Álljunk továbbra is a strázsán küzdve az egyetlen objektív igazságért!

Ott, a Via Appián Simon, János fia belenézett a főapostol helyett halni induló Mester arcába: Quo vadis Domine? Az első pápa utóda előtt ma ugyanez a kérdés: vállalja a keresztet vagy megfutamodik előle azzal, ha a világ gondolkodásához igazítja az egyház által óvott és megőrzött, Biblián alapuló isteni tanítást. Az LMBTQ-lombival szembemenni most keresztre feszülést jelent. Borítékolható vértanúságot.

Egy fohászban adjunk hálát a Bergoglioból lett Francescoért, kérve a helyette is halni kész Dominét, hogy őtőle el ne tántorodhasson a pogányság humanizmusba és liberális toleranciába bújt fejedelmének úton-útfélen felállított csapdái ellenére sem. Sose késő megfordulni ott, a Via Appián…

 

Gável András

A cikk a szerző véleményét tükrözi.

Kapcsolódó, olvasására ajánlott írásunk:

Tévedhet a pápa, én juszt is katolikus maradok!

Szentatyám, ezt így most mégis miért?!

A kiemelt képünk forrása: Pixabay