Egy normális világban ez nem történne meg

Egy normális világban, ahol az igazság kimondása nem bűn, ahol a kereszténység nem üldözendő, ahol a hazaszeretet nem nácizmus, ahol a nemzet nem szitokszó – ahol magától értetődő, hogy amit jogtalanul vettek el, azt jogosan követelhetjük vissza, ahol tizenéves kislányok nem a klímaváltozást akarják megoldani, hanem a házi feladatot, ahol a fehér életek is számítanak… ahol az ember földi élete a fogantatással kezdődik és a természetes halállal végződik, ahol a családot papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet alkotják, ahol a liberálisok is toleránsak, ahol a határok biztonságot adnak, ahol nemcsak az országnak, hanem mindennek van határa, ahol a polgárpukkasztás negatív kifejezés, ahol a meleg szó hőfokot jelöl, ahol a szivárvány mindenkié, ahol a tanulók tanulnak, a tanárok tanítanak (és nem tanácsköztársaságosat játszanak), ahol a hősöket tisztelik, az ártatlanokat fölmentik, a bűnösöket elítélik, ahol Dugovics Titusz nem aggódik Ahmed napi ötszöri imájáért és halal étkeztetéséért a tranzitzónában, hanem csak úgy egyszerűen leugrik vele a várfalról – ugyanakkor elmebeteg karikaturisták nem rajzolgatnak vallásgyalázó képeket Jézusról sem, Mózesről sem, Mohamedről sem –, szóval egy normális világban talán nem is láttam volna soha a Gucci divatház 2020-as őszi-téli férfi divatkollekcióját.

Egyrészt azért, mert az 5251. helyen áll az érdeklődési köreim listáján (a békalencse szaporodása és a timbuktui tuaregek tevekaravánjai között), másrészt ebben a formában, egy normális világban létre sem jött volna – de ha már muszáj volt látnom, mert sokan megosztották a Facebookon, akkor megnéztem a képeket, majd a bemutatóról készült videófelvételt is.

Nos, ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a jelenleg létező,

egyre kevésbé normális világunkban a vezető világcégek elsöprő többsége liberális szempontból csodálatos hiperérzékenyítésen esett át,

amit határtalan lelkesedéssel, jogszerű és jogszerűtlen, erkölcsös és erkölcstelen eszközökkel igyekeznek vásárlóikra és a társadalmak lehető legszélesebb köreire is ráerőszakolni. Nagyszerűen képviselnek mindennemű kisebbségi devianciát, a lényeg a többség által elfogadott értékek sárba tiprása. Ez legtöbbjük esetében valószínűleg pénzügyi veszteséget is okoz. De akkor vajon miért csinálják mégis? Annyira jó emberek lennének a vezetőik, tulajdonosaik? Mind egy szálig talpig becsületes, jószívű, jó szándékú, dollármilliárdos humanista filantróp lenne, akiket jobban érdekel szerencsétlen embertársaik sorsa, mint a vállalkozásuk profitja? Vagy rövid távú veszteségek árán, egy társadalomátalakító manőverekkel létrehozott új világrendben hosszú távon nyereséget látnak? Esetleg az elkölthetetlen mennyiségű pénzüket hatalommá igyekeznek konvertálni? Netán titkos szervezetek évszázados aknamunkájának gyümölcsét készülnek leszüretelni?

A választ az olvasóra bízom. Az mindenesetre igen különös, hogy egymástól látszólag teljesen független hatalmas multicégek mennyire egyformán gondolkodnak, cselekszenek. Lehetséges, hogy a háttérben igen kevés kézben összpontosulnak ezek a felfoghatatlan nagyságrendű vagyonok, cégtulajdonok?

De térjünk vissza a Gucci „divatbemutatójára”. Először csak néhány képet láttam róla. A borzalmas öltözékekről az jutott eszembe, hogy ilyen „ruhákba” még egy jobb érzésű szőlősgazda sem öltöztetné a madárijesztőit, hiszen nem kiirtani akarja szegény seregélyeket, csak távol tartani. Persze nem is jobb érzésű szőlősgazdák madárijesztőinek készültek.

Aztán belenéztem a videóba is. Első ránézésre, felületesen értékelve a látottakat, egyszerűen a szokásos gender-érzékenyítés juthat róla eszünkbe. Nőnek öltöztetett férfiakat látunk. Pedig csak kicsit kell jobban megnéznünk, és máris kiderül, hogy teljesen másról, jóval többről van szó. Az 58 felvonultatott modellből egyetlen valódi férfi sincs. A ruhák nem férfiasak, de nem is nőiesek. Néhol gyerekes motívumok is felsejlenek, de azok is természetellenesek. Mindez nem véletlen. A kollekcióhoz kiadott közlemény így kezdődik:

„A patriarchális társadalomban a férfias nemi identitást gyakran erőszakosan mérgező sztereotípiák alkotják. A domináns, győztes, elnyomó férfiasság modelljét már születésükkor a csecsemőkre osztják.”

A szöveg a továbbiakban is azt próbálja sugallni, hogy a férfiak szinte kivétel nélkül szörnyetegek, bántalmazók, szexisták, elnyomók, a legrosszabb értelemben vett macsók,

a (patriarchális) társadalmi és kulturális közeg pedig nem engedi meg számukra, hogy ettől a legminimálisabb mértékben is eltérjenek, kedvesek, nőiesek, sebezhetőek, rászorulók, gyengék lehessenek. A társadalom a férfiakra „fallokratikus férfiasságot” kényszerít. Ez a „mérgező férfiasság” egyszerre hoz létre elnyomókat és áldozatokat.

Mindebben persze van néhány morzsányi valós problémafelvetés, amiről érdemes lenne beszélni, de ők egyértelművé teszik, hogy nem beszélni akarnak róla, és kiigazítani az apróbb túlzásokat a férfiak és nők közös érdekében, hanem atombombát dobni a férfiakra, hiába nevezték még az imént áldozatoknak őket. A folytatásban így írnak:

„Ezért szükségesnek látszik a dezertálás, eltávolodni a patriarchális tervektől és uniformizálástól. Újra kell fogalmazni a férfiasság történelmileg kialakult eszméjét. Itt az ideje megünnepelni a férfit, aki szabadon gyakorolhatja az önrendelkezést, társadalmi korlátok nélkül, tekintélyelvű szankciók nélkül, fojtogató sztereotípiák nélkül. A férfit, aki képes újra rátalálni törékenységére, remegésére és gyengédségére. A férfit, aki letérdel a megadás előtt, aki tiszteli a félelmet és annak töviseit. A kedvességgel és gondoskodással teli férfit. A másokra támaszkodó férfit, aki felégeti az önellátás mítoszát. A férfit, aki egyben nővér, anya és menyasszony is. (…) A bátran és játékosan bukfencező baba-férfit, aki rácsodálkozik a világ megújulására. A törött láncokkal várandós férfit.”

És ez még mindig csak a bevezető szöveg volt. A „java” a videóban látható, illetve hallható.

A show egy homokos „kifutón”, pontosabban arénában zajlik. Középen egy hatalmas inga leng, azt járják körbe a modellek. Az inga elméletileg többféle jelentést hordozhatna, de

itt most egyértelműen az okkultizmus, a fekete mágia és a hipnózis eszközét testesíti meg. Ezen a „divatbemutatón” a divatnak semmilyen szerepe nincsen, a ruhákról, kiegészítőkről nem érdemes beszélni, mert egyetlen céljuk van: bizarr szürrealitásukkal, groteszk abszurditásukkal teljesen megsemmisíteni a férfiasságra utaló legapróbb jegyeket is.

A felvonulás fontos eleme a háttérzene, amely négy darabból áll. Az első a vitatott életű és munkásságú, homoszexuális rendező, Pier Paolo Pasolini még inkább vitatott haláláról szól, amivel kapcsolatban a gyilkosság és öngyilkosság, egy fiatalkorú fiúprostituált és politikai összeesküvés is felmerült. A dalban utalások vannak még bibliai motívumokra és a doveri fehér sziklákra mint öngyilkosságok sokaságának helyszínére. A második blokkban pszichedelikus, extatikus, hallucinogén gépi zenét hallunk, amelynek célja az ember kiszakítása a valóságból, egyfajta hipnotikus transzállapotba juttatása. Ezt erősíti az inga folyamatos lassú mozgása is. A harmadik részben a sokak szerint sátánista Marilyn Manson zenéje hallható. Az, hogy valóban sátánista-e, vita tárgyát képezheti, de jelen esetben ez lényegtelen, mert az egész műsor felépítése egyértelművé teszi, hogy itt a rendező a sátánista Marilyn Mansont szólaltatja meg. Az utolsó rész egy filmzene, persze nem akármilyen film, hanem egy horrorfilm zenéje.

Néhány modell furcsa feliratos pólókat visel. Ezek a feliratok egy Pszichopaták című könyvből valók. A szavak jobbra-balra kissé elmozdítva többszörösen önmagukra nyomtatva új jelentéstartalmakat hoznak létre. Ezek a másodlagos jelentések legtöbbször közönséges vagy morbid tartalmúak.

Az egyiken például az impotens szó rajzolódik ki, ami hűen tükrözi a performansz férfiatlanítási szándékát.

Mindezek tudatában egyértelmű, hogy a modellek egy része által fülbevalóként viselt, indokolatlanul nagy keresztek is vallásellenes provokációk. Minden esetben csak a jobb fülben látható a kereszt, ami a homoszexualitásra utal, így ez már nem egyszerű provokáció, inkább már vallásgyalázásnak minősíthető. Természetesen most is, mint mindig, a „haladó” körökben, kizárólag a kereszténységet támadják, pedig ha a patriarchális társadalom kritikája a cél, akkor százszor inkább az iszlám ellen kellene fellépniük. Igaz, valamivel nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy olyannal bokszoljunk, aki vissza is üt, mégpedig övön alul, a saját szabályai szerint.

Persze mondhatnánk, hogy a Gucci csak egy cég, luxuscikkeket gyárt, úgysem sokan veszik, így kevesekhez szól, nem kell foglalkozni vele. Ez igaz is lenne, ha önmagában állna így ezzel a világon.

Csakhogy mamutcégek százai, álcivil szervezetek ezrei ontják a propagandát minden szinten. Óvodában, iskolában, felsőoktatásban, folyik az érzékenyítésnek hazudott rombolás az egész társadalomban reklámokon, filmeken, zenéken, könyveken, tévéműsorokon, internetes felületeken keresztül.

A Gucci csak egy icipici része egy hatalmas, összehangolt támadásnak.

A „mérgező férfiasság” elleni harc valójában a férfiasság elleni harc. A férfiakat támadja, és a férfiakon keresztül a főellenséget, a kereszténységet. A legnemesebb értelemben vett férfias férfiakat, akik hétköznapi férfiassággal működtetik a normális világot: ácsként, mint József, halászként, mint Péter – vagy földművesként, mint Noé.

 

Langó Róbert

A szerző további írásai ide kattintva olvashatók.

 

Kiemelt képünk forrása: Youtube.