Wittner Mária: Gyurcsány, a sátánfattya szembeköpte a forradalmat

Az '56-os halálraítélt szerint a forradalom megcsúfolása nem ismétlődhet meg.

Gyurcsány Ferenc volt felelős a 2006-ban kialakult állapotokért, és sokan még mindig ezt a sátánfattyát állítják piedesztálra! Aki azt merte mondani azon a nyáron, hogy Szűz Mária levette a kezét az országról, majd most jövünk mi… Nagyon nagy lesz az ő büntetése, még nem érzi, de fogja, ebben biztos vagyok! – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Wittner Mária '56-os szabadságharcos, volt országgyűlési képviselő.

– Ön, aki minden évben tart fiataloknak rendhagyó történelem órákat, hogyan látja: mennyire érdeklődik ez a korosztály a magyar történelem, az 1956 októberi események iránt?

– Valóban, nagyon sokat jártam a fiatalokhoz még tavaly is, idén azonban a koronavírus-járvány miatt nem tudtam ilyen történelem órákat tartani. Hogy miként áll október 23-ához az ifjúság, azt fiatalja válogatja. Ki mit hoz magával a családból? Fontos, hogy milyen tanárok veszik körbe, hogy valóban teljes szívvel tanítják-e a magyar történelmet. Valóban szükségszerűnek tartják-e azt, hogy a diákok megismerjék és megszeressék a valódi magyar történelmet? Sok múlik a tanárokon, egyenesen gyermekeink jövője, ezért jobban meg kell őket becsülni. Ugyanakkor arról is szólni kell, hogy a múlt megítélésében jelentős szerepe van az ifjúsági szervezeteknek is. Ki mire hallgat? Ha valaki a Momentumra fogékony, akkor azt kell mondanom, hogy nagyon rossz kezekben van az ifjúság,

mert az egyértelműen egy hazaáruló társaság.

De mit is jelent a momentum? A pillanat… Pillanatpárt lesz, és hamar el fog tűnni a süllyesztőben, úgyhogy fontos, hogy a fiataljaink ne nagyon kapaszkodjanak az uszályába!

– Az ifjúságnak kellenek a hiteles példaképek. Önöknek kik voltak a példaképeik ’56-ban?

– Októberben emlékezünk az aradi tizenhármakra, nekünk ők voltak a példaképeink! Nagyon hálás vagyok a sorsnak azért, hogy amikor 1992-ben meghívtak Ausztráliába, ellátogathattam egy ottani október 23-i ünnepségre. Elvittek minket egy 1848-49-es szabadságharcos házába, aki a világosi fegyverletétel után oda emigrált. Ott telepedett le, elvett egy ottani nőt, gyermekei születtek. Halála után pedig a házából múzeum lett. El nem tudom mondani, milyen lélekemelő érzés kerített ott hatalmába, hogy én, mint ’56-os szabadságharcos, bebocsátást nyerhettem egy 1848-49-es szabadságharcos egykori otthonába!

A forradalmárok, a szabadságharcosok mindig ugyanazok maradnak, mert a céljaik, álmaik is ugyanazok: a független és szabad Magyarország.

Tömeg a Kossuth téren 1956-ban (Forrás: Fortepan.hu)

– Kik lehetnek a mai fiatalok történelmi példaképei?

– Meggyőződésem, hogy lehetnek példaképek, de semmiképpen sem Kádár János, aki tömeggyilkos volt – ezt nem kell szépíteni és nosztalgiával tekinteni rá. Valódi példakép viszont Tóth Ilona, a szigorló orvos, akiről mára egyértelműen kiderült – sokakkal egyetemben –, hogy teljesen ártatlanul végezték ki! Jobbágyi Gábor jogászprofesszor végére járt az ügyének: fény derült rá, hogy az ávós, akit állítólag ’56 novemberében bestiálisan „meggyilkoltak”, valójában 1981-ben hunyt el! Akkor mi bűne volt Tóth Ilonának ebben a „gyilkosságban”? Hosszan lehetne még sorolni a példákat – ami bizonyos, hogy még van mit kutatni, és ez nem csak a történészek kötelessége.

Nekünk pedig az a feladatunk, hogy beszéljünk, elmondjuk mindazt, ami velünk történt.

Éppen tegnap vettem a kezembe egy könyvet, aminek az a címe: Akiért nem szólt a harang. Hemingway regényével ellentétben az ’56-os hősökért, áldozatokért sokáig valóban a harangok sem szólhattak.

Arccal lefelé, dróttal összekötött kézzel kaparták el a kivégzett forradalmárokat. Életükben megalázva, holtukban meggyalázva…

Közülük még mindig sokan fekszenek jelöletlen sírokban. Sajnos az egykori mártírok nem lettek igazából rehabilitálva.

Az életet visszaadni nem lehet, sajnos nagyon sok értékes emberéletet vett el a kommunista rendszer. Amit tehetünk, hogy ezekben a napokban rájuk emlékezünk – és sohasem feledkezünk meg arról, hogy ők valóban az életüket a hazájuk szabadságáért adták! Talán ez az, amit jobban meg kellene becsülniük fiataljainknak, hiszen ha ez nem is látható elsőre, de a mai világunk az elődök munkáján nyugszik.

A Magyar Rádió épülete, Bródy Sándor utca 5-7. (Forrás: Fortepan.hu)

– 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján hogyan tudtak megemlékezni társaikról?

– Egy ’56-os barátom kevesebb mint egy hónappal az ötvenedik évforduló előtt halt meg. Előtte bátorítottam, hogy „erősnek kell lenned, meg kell élned az évfordulót”, de végül előbb elhagyott minket. Akkor azt mondtam: „Istenem, csak te tudod, hogy mi elől vitted el őt!” Pár nappal később, 2006. október 23-án megtudtuk, mitől mentette meg a Jóisten! Nem kellett megélnie, hogy az akkori hatalom szembeköpje az egész ’56-os forradalmat és az emlékezők tömegeit.

Ami 2006-ban, a Gyurcsány-kormány alatt történt, az az 1956-os forradalom és a túlélő szabadságharcosok megcsúfolása volt.

Október 25-én, a sortűz emléknapján elmentünk a Kossuth térre, virágokat akartunk letenni az ’56-osok sírjára. A teret lekordonozták, ezért kértem a rendőröket, hogy ha nem is tudjuk kegyeletünket méltóképpen leróni, akkor legalább a virágjainkat tegyék oda helyettünk. Erre nem voltak hajlandóak. Akkor odavágtam hozzájuk a virágokat, hogy tegyék oda, ahová akarják…

Ezt tették velünk, az emlékezőkkel, egykori szabadságharcosokkal.

Gyurcsány Ferenc volt a felelős az akkor kialakult felháborító állapotokért, és sokan még mindig ezt a sátánfattyát állítják piedesztálra! Aki azt merte mondani 2006 nyarán, hogy Szűz Mária levette a kezét az országról, majd most jövünk mi… Nagyon nagy lesz az ő büntetése… még nem érzi, de fogja, ebben biztos vagyok! Valamint abban is, hogy az, ami 2006-ban megtörtént, nem fordulhat elő még egyszer. Azóta megfogyatkoztunk, de azért vagyunk még emlékezők – bízom benne, hogy ’56 üzenetét az ifjúság is magáénak érzi, megőrzi és méltó módon emlékezik majd rá.

Tóth Gábor

 

A „véres csütörtök” emlékei – interjú Andrásfalvy Bertalannal a Kossuth téri sortűzről

Kiemelt képünkön: Wittner Mária ’56-os halálraítélt a Tóth Ilonka Emlékház és büszkeségpont megnyitóünnepségén 2016-ban. MTI Fotó: Máthé Zoltán