A Szent István-bazilikában lesz a Mise a legüldözötebb vallásért című alkotás ősbemutatója

Szarka Tamás Kossuth-díjas művész legújabb alkotását először október 17-én hallhatja a nagyközönség

Mise a legüldözöttebb vallásért címmel budapesti ősbemutatót láthat és hallhat a közönség október 17-én a Szent István-bazilikában. A darabot Szarka Tamás Kossuth-díjas művész, a Ghymes együttes alapítója alkotta.

Missa Missio – Mise a legüldözöttebb vallásért címmel írta legújabb darabját a Kossuth-díjas Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapítója.

A bemutató a Szent István-bazilikában lesz október 17-én – a művet Szarka Tamás és zenekara előadásában hallhatjuk majd. A tervek szerint a bemutató után az előadást az ország több helyszínén is előadják – hangzott el az M1 aktuális csatorna korábbi műsorában.

Szarka Tamás a műsorban elmondta: a koncert vendége lesz Miklósa Erika koloratúrszoprán, és a tervek szerint a Magyar Állami Operaház kórusa is közreműködik majd.

Hozzátette: Az előadással az volt a szándéka, hogy

népszerűsítse a katolikus kultúrát, a hívő emberek menjenek be a templomba, forduljanak egymás felé, és ily módon erősítsék egymást ezekben a nehéz időkben.

A Kossuth-díjas énekes-zeneszerző tervei szerint négy-öt állomásos lesz a turné, amit természetesen a járványügyi szabályok betartása mellett rendeznek meg.

A koncerteket az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta, ezért azok ingyenesek lesznek, viszont a részvétel regisztrációhoz kötött.

Az eseményen felajánlott pénz egy részét a Hungary Helps Programon keresztül juttatják el az üldözött keresztényeknek.

Szarka Tamásnak nem ez az első szakrális műve

Szarka 2012-ben megírta a Mária musicalt, amely Szűz Mária életének azon szakaszát jeleníti meg, amikor sorsának értelmét, Jézust szíve alá álmodja – majd leányanyaként menekülni kényszerül.

A nagy sikert aratott darabban Szarka Tamás elementáris erejű zenéjében és költői képeiben a megálmodott valódi magyar Mária-történet bontakozik ki.

Zenéje közép-európai és balkáni elemeket ötvöz, ugyanakkor erősen magyar folklorisztikus hagyományokra épül.

 

(MTI nyomán)

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Az üldözött keresztények hűsége és helytállása másoknak is erőt ad

A nemzeti összetartozás napján Szarka Tamás közös éneklésre hívja a világ magyarjait

Kiemelt képünk forrása: Szarka Tamás Facebook oldala

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre