Minden jóakaratú bunkó ide gyűljön!

Sztárság van, parasztok, ti meg mind le vagytok sajnálva – annyira szép ilyen világosan látni a természetes szelekciót. 

A Twitteren egyebek között országvezető politikusok, ügyeletes megmondóemberek és cégvezetők osztják meg néhány leütésnyi gondolataikat gyakorlatilag bármilyen témában. Jó sok marhaság tenyészik tehát ezen a felületen. A legújabb gyöngyszem Eden Dranger, „az erőteljes női karakter”, egy közepesen nem ismert, LA-ben feltörekvő amerikai médiaszereplő – meg az ő posztja.

„Gyűlölöm ezt a pandémiát, ha el akartam volna vesztegetni a korai harmincas éveimet, férjhez mentem volna és gyerekeket szülök.”

Értem én, hogy a világ legnagyobb kirakatvárosában egy feltehetően extrovertált ember nehezen viseli a korlátozásokat – amelyek egyébként az egészségét védik –, de most erre mit mondjak a lelkemnek? Szar ügy. 

Micsoda empátia, mondhatnók, én viszont állítom, hogy egy olyan nőnek fölösleges a buksiját simogatni, aki vicceskedve azt állítja be normaként, hogy épeszű ember legfeljebb a harmincas évei vége felé vállal gyereket – ha vállal egyáltalán.

Ha Eden valóban annyira erőteljes karakter, akkor nyilván kibírja ezt a kis bezártságot, meg persze azt is, ha esetleg még pár hónapig nem importálják neki a kedvenc olasz szemhéjtusát.

És ha már baba: én azt is értem, hogy karrier, csini pofi, szabad szex meg minden (de legfőképpen a minden) – de miért nem veszik tudomásul az emberek, hogy 30 éves kor fölött a terhesség során esetlegesen fellépő – a babára és az édesanyára egyaránt veszélyes – komplikációk esélyei exponenciálisan növekednek? Sokan a tanulásra fogják, vagy épp a mamahotelre, de a probléma gyökerénél azért mégiscsak az elköteleződére való teljes képtelenség áll.

Aztán „régen nem kellett annyit”, meg „régen így meg úgy” és „milyen bénák is voltak”, ráadásul „nem is volt annyi nekik”, ugye látom? Hát persze aranyom, meg látom a két világháborút meg a 40 évnyi kommunizmust; de miért is feltételezném, hogy képes vagy a saját magad kis életéből kilépni, a múlt évszázad problémáin rágódni picit?

Persze érkeznek megjegyzések férfiaktól is, egyszerűen beléjük hasít a felismerés: mennyire szeretik az intelligens nőket! Romantikus, nem? Meg aztán jönnek a fafejűek is, akik kicsit más oldalról közelítenék meg a bókolás kérdését:

„Jó látni olyanokat, akik felismerik saját korlátaikat!”

Ezen a ponton ragadtam popcornt – tovább görgetve a hozzászólások közt –, hisz az ilyen önbeteljesítő, tökéletes és teljes és erős és teljes, valamint gyöngycukormázzal kirakott (azt mondtam már hogy teljes?) emberi életet élő nő nem korlátozott, és egyébként is, hogy merészeli, ekkora bunkót…

Nem hinném, hogy akinek volt alkalma az életben megtapasztalni, milyen egy boldog családi közeg, az hamarabb futna az üres hírnévért epedve, mint az élet után, melynek során apró kezek ölelhetik át a nyakát. De mit van mit tenni? Hát bunkó vagyok én is, csináltatok is majd egy ilyen pólót magamnak.

 

Varga Gergő Zoltán

A szerző korábbi írásai ide kattintva olvashatók.

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

A Gyermekmentes Övezetben bebizonyítják, miért ne vállalj gyereket

A liberális ideológia a kihalás szélére sodorhat komplett társadalmakat

 

Kiemelt képünk forrása: YouTube

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!