A fejlett országokban egyre agyobb arányú a gyermektelenség, ráadásul sok helyen ezt a tendenciát még támogatják is. Közben persze növekszik a pánik a „túlszaporodó szegényebb rétegek” miatt. Kell ez nekünk?
Hogyan lehetne érvelni amellett, hogy a nők bátran vállaljanak gyermeket – ha közben legalábbis részben kivesszük a keresztény vallást mint reményt és biztonságot adó meggyőződést az érvelésünk mögül?
Ugyanis egyre gyakrabban merül fel az igény arra, hogy keresztény emberként kezdjünk el úgy kommunikálni, hogy a másik oldal is meghallja, aztán elgondolkodjon a mondandónkon. Csakhogy a lelkes vállalkozó adott ponton mindig masszív határokba fog ütközni, ugyanis a nem hívő számára a nehézségek, a rossz dolgok, a nagybetűs szenvedések csakis negatív konnotációval szerepelhetnek a szótárban;
az ő szemléletében a szenvedésen sosem világlik át a Kereszten végbevitt megváltás fénye.
Hogyan érvelsz egy olyan emberrel szemközt az önfeladás és az önátadás, a kőkemény áldozatvállalás mellett, aki számára a nehézség alapvetően kerülendő – jóllehet az ilyen-olyan trénerek által hangoztatott no pain – no gain (fájdalom nélkül nincs nyereség) szlogen azért elég intenzíven jelen van a közgondolkodásban?
hirdetésHogyan kell beszélned konzervatívként, hogy érveid megfelelően legyenek súlyozva az egyéb mérlegekkel operáló liberálisabb gondolkodók számára is?
A The Guardian és más gigantikus sajtóorgánumok csúcsra járatják a childfree by choice women (tudatosan gyermeket nem vállaló nők) reklámkampányát. Építik a brandet és – míg mások a teremtésvédelemmel, vagy a humanitárius segítségnyújtással vannak elfoglalva – egyre stabilabban beágyazzák a köztudatba az új alapnormát: már nemcsak az mindegy, hogy az ember férfi vagy nő, de az is, hogy mihez kezd az adottságaival. Nők is lehetnek katonák, hiába genetikai alapvetés, hogy a férfiak izomzata robusztusabb. (Érdekes, hogy a sportban valahogy még mindig külön mérik a női és a férfi versenyszámokat. Nők nem versenyeznek férfiakkal. Azért mert gyengébbek? El vannak nyomva? Hol itt az igazság?!) – Csak azt ne mondja senki, hogy egy 130 kilós sebesült katona háborús körülmények között tapsol majd az efféle egyenjogúságnak – mondjuk amikor a 60 kilós bajtársnőjének kéne őt kivonszolni egy tűzharcból…
Az utóbbi időben kísérleteket folytatnak, hogy férfiakba is méhet ültessenek. Mert akkor lesz ám teljes az egyenlőség! Azt a tényt meg egyszerűen csak sunnyogjuk el, hogy férfi női nemi szervekkel, míg világ a világ, nem fog születni – magyarán egy nőtől kell elvennünk, ha egyenlősíteni kívánjuk valamely férfitársunkat. Kérdezem ezeket a kutatókat, vagy azokat, akik támogatják őket: tényleg nem éreztek semmi disszonanciát ebben?
Ha pedig valaki felveti, hogy mindezek a dolgok „nem normálisak”, hanem természetellenesek, akkor az illető hirtelen miért kezd el közutálatnak örvendeni, „maradi”, „ostoba” és egyéb címkéket kapni?
Mindenki, aki valaha is látott már közelről embert (értsd: orvos), azon az állásponton van, hogy a legjobb mindenből a gyári.
De kit érdekel az igazság, ha izgisebb dolgokat is lehet csinálni?
Ha viszont a jóérzésű polgártársnőket azért némileg ki is akasztják a fent említett témák, akkor ez itt a reklám helye! A fiatal nők számára elérhető egy igazán üdvös, teljesen normális és mindenféle egészségügyi kockázattól mentes választás: ne szüljenek! Az ő testük, ő döntésük. Ha nincs pénzük, ha szoronganak a biológiai óra miatt; ha a „szabadság” számukra mindennél többet ér; ha szerintük a társadalom nem az anyaságra lett berendezkedve, ha nem ijeszti meg őket az egyedüllét – itt van számukra a tökéletes megoldás!
Kollektív felelősségvállalásról az individuum istenítése közben természetesen nem esik szó. Arról viszont annál több, hogy ezt vagy azt a munkát, ilyen-olyan fizetésért be tudod-e vállalni, ide vagy oda el tudsz-e utazni, hisz a Thaiföld-Skandinávia-Boszporusz-Tanzánia-Yellowstone tervedbe elképzelni sem tudod, hogy férne bele a gyerek.
Amikor 8-12 órát dolgozol egy nap, mert szeretedimádod, meg is fizetnek és még a kollégák is jófejek, és hobbiból festesz, zongorázol, táncolsz, lovagolsz.
Ha esetleg felmerülne az olvasóban, hogy jó-jó, persze, sarkosan kell fogalmazni egy újságban, amúgy viszont ilyen nincs is – akkor sajnálattal kell közölnöm, hogy de, van; csak a személyes ismeretségi körömben mindjárt több is.
A fentebbi példákat a The Guardian új sorozatából emeltem ki. Igen, a lapnál új cikksorozatot készítenek mindazon nőknek, akik elindultak az önmegvalósítás féktelen útján és támaszra lenne szükségük, emberekre, akik megmondják nekik, hogy teljesen normális, ha nem vállalnak gyereket. Én ezt árnyalnám azért: nem normális, de elfogadható lehet. Találhatunk eseteket, amikor ez teljesen rendben van.
A nemzetek szempontjából viszont nem tudok egészségesnek, sőt követendőnek elismerni egy olyan nézetet, amely 50-100 éves távlatban a konkrét kihalás szélére képes sodorni komplett társadalmakat.
Nem gondolom, hogy az, aki előtt soha nem volt egy stabil és jól működő családi példa (erről a Guardian cikkeiben szinte sosem esik szó), feltétlenül nagyon jó szülő lesz. Feltehetően messze nem leszek tökéletes én sem, pedig előttem nagyon jó példa állt. Azt sem gondolom, hogy az egyéjszakás kalandok alatt, a stabilnak hitt, vagy éppen instabil párkapcsolatban fogant gyermekek teljesen egészséges lelkülettel indulnak neki az életnek, viszont próbálkozni azért még lehet, nem?
Az emberek tudnak változni, és bárki, aki akár csak egy picit is tudatosan gyereket vállal, arról tud beszámolni, hogy korábban elképzelhetetlen érzelmek, erőforrások, motivációk jelentek meg az életében; hogy bár mindennél nehezebb és felelősségteljesebb, de mindennél gyönyörűbb élmény is egy kis emberkét felnevelni.
Varga Gergő Zoltán
A Gyermekmentes Övezetben bebizonyítják, miért ne vállalj gyereket
Kiemelt képünk forrása a vocal.media.
