Kereszténységét nyíltan felvállaló – mi a szösz?
Prekopa Donát SZFE-aktivista újságíró és önvalló érdekes írást jelentetett meg a SZEMlélek elnevezésű blogon. A meglehetősen nyafizós hangvételű gondolati zűrzavar különösebb analizálást nem érdemel, az írásműben volt azonban két olyan mondat, amitől ökölbe szorult a talpam.
Az egyiket nem Prekopa Donát írta, a másikat pedig nem Prekopa Donát mondta.
Az ominózus első a blog felvezetője, amely ócska-sunyi módon keresztényégét nyíltan felvállalónak aposztrofálja a vendégszerzőt. Tessenek csak ízlelgetni:
kereszténységét nyíltan felvállaló…
Manapság ugyebár azt szokás nagy bátran és nyíltan felvállalni, ami szembemegy a többségi társadalom erkölcsi, morális, vagy egyéb, évszázadok alatt kialakult szokásjogi rendszerével. Például az istentagadást, a sátánizmust, valamiféle eltévelyedést, a polgárpukkasztó életvitelt, eleddig el nem fogadott, megbotránkoztató módit.
Nyíltan felvállalják például a homoszexualitást, a pedofíliát, a nekrofíliát, meg mittudomén milyen, ma még devianciaszámba menő egyéb fíliát. A felvállalást követi a pozitív diszkrimináció (követelése), illetve az elutasítók lenácizása.
Akinek van képe úgy leírni a kereszténységet Magyarországon, mint nyíltan felvállalni valót, az valamit nagyon nem vállal fel. Tippeljék meg, mit…
És akkor jöjjön a nagy coming out másik virtigli szakasza: „Mikor felvételiztem az egyetemre, a harmad-rostán felmerült a hitem. A bizottság egyik tagja megkérdezte, hogy ha felvételt nyernék az egyetemre, hogyan alkalmaznám a hitemet a szakmámban”.
Na. Hát kérem, kétségtelen, vannak olyan hitek, melyek bizonyos szakmákban kifejezetten jól „alkalmazhatók”. A kereszténység nem ilyen. A kereszténységet nem szakmákban alkalmazzuk, hanem éljük. Ha meg nem, akkor nem vagyunk keresztények. Nincs az a szakma, aminek művelése során keresztény vagy, aztán meló után, hazafelé meg már nem.
A keresztény ember hite, az lényének része. Olyan része, mint testének az alkatrészei. Na most, én nem gondolom, hogy itt ezt taglalni kéne, de annyit szögezzünk le:
ez a hit – nem bonyolult. Légy jó, nyílt- és jószívű; ez a gyakorlati kivitelezés, hapsikáim, ott az egykori felvételi bizottságban.
Sajnálom, hogy ebben a kontextusban Prekopa Donát neve egyáltalán felmerült, mert ő itt csak az apropó szerepét játszotta. Egyik inkriminált mondat sem az ő műve. Szegény, lépre ment. Önerejű írásművét elnézve, nem először és tán nem is utoljára.
Bizony könnyen jár így az a művészlélek, akinek túl sok a szabadideje. Beállhat sztrájkőrnek mindenféle csinnadrattába, kereszténységét pedig akár még arra is felhasználhatják, hogy megpróbáljanak hülyét csinálni a keresztényekből.
Például a kamu-keresztények – akik még ahhoz is gyávák, hogy ezt nyíltan felvállalják.
Mészáros József
A szerző további írásai itt érhetők el.
Mutass még egy olyan országot, ahol az értelmiség egy része külföldre jár rinyálni!
