Száz év után újból keresztény templom épült Törökországban

Az építési engedélyt 2019 elején adták ki a hatóságok, a munka pedig augusztus 3-án kezdődött meg Erdogan elnök jelenlétében – most pedig tűnik, 2021 elején már át is adják a templomot.

A több mint 700 hívő befogadására alkalmas Szent Efrém-templom egyben a szír ortodox közösség jelenlegi vezetője, Juszuf Çetin metropolita székhelye is lesz  – közölte a Vatikan News.

A török sajtó szerint a gyorsaság részben a Hagia Sophia Erdogat által elrendelt mecsetté nyilvánítása nyomán kirobbant vitákat és kritikákat hivatott lecsillapítani.

A Törökországhoz tartozó, az első világháború után Szíriától elcsatolt Mardin és vidéke egykor a szír keresztények őshazája volt. Az 1915-ben oszmán és kurd csapatok által végrehajtott népirtásokban az örmények mellett több százezer szír és asszír keresztény vesztette életét.


Hirdetés

Az elmúlt években a török politikai vezetés több ízben kiemelt figyelmet fordított a szír keresztény közösségekre. Megfigyelők szerint e mögött egy konkrét terv húzódik, melynek keretei közt Törökországot a Szíriában és Európában tartózkodó, illetve török területeken élt felmenőkkel bíró szír keresztények új hazájává kívánják tenni.

 Jelenleg mintegy 25 ezer szír keresztény él Törökországban, nagy részük Isztambul környékén.

A szír keresztényekről bővebben itt olvashatnak.

Kapcsolódó cikkeink:

Hazánk védőmaszkokkal támogatja a törökországi keresztényeket

Hetvenöt keresztény családot üldöztek el egyetlen szíriai városból

Szíriában lerakták a Hagia Sophia székesegyház másolatának alapkövét

Kiemelt képünkön Recep Tayyip Erdogan török elnök  és a helyi keresztény egyházi vezetők  a szír-ortodox templom építésének kezdetén, 2019. augusztus 3-án. Forrás: Vatican News.

'Fel a tetejéhez' gomb