Istent dicsérhetjük gitárral, akár rövidgatyában is
– Hányan vettek részt az idei zenetáborban?
– Tíz szervezőre jutott ötven, az ország különböző pontjairól érkező gyermek.
– Hogyan lehet egy különböző kvalitású gyermekekből álló csoporttal valami igazán szépet alkotni Istennek?
– Ez ösztönösen jön, már harminc fővel is jól működött a közös alkotás folyamata. Egész nap együtt vagyunk, és nem munkának fogjuk fel a tábort, hanem élvezhető, jó dologként; a délutáni, közösségépítő rész során is végig együtt maradunk, közösen küzdünk a gyakorlás alatt, közösen nevetünk a játékok során. Még a profi zenekarokban is fontos a közösség, hát még itt!
– Ez a „játszva tanulás” a szalézi lelkiségből fakad?
– A jelenlét fontos összetevője a szalézi nevelésnek. Egymásért és együtt dolgoznak a gyerekek a táborban. Ettől az együttléttől pedig a zene csodálatos lesz! A résztvevők majdhogynem testvérekké válnak ilyenkor, mintha mind egy nagy család tagjai lennénk. A családias jelleg szintén a szalézi lelkiség alapja. Van olyan gyerek, akiről pontosan tudom, hogy csak közöttünk viselkedik teljesen kiegyensúlyozottan. A zene egy fontos út lehet a kommunikációban, hiszen a gyerekek kinyílnak általa, és olyan dolgokat is képesek magukban feltárni, amiket egyéb szituációkban soha nem mondanának el. A művészet mindig az ember lelkét érinti meg, kortól függetlenül.
– Sokan – főképpen a klasszikus egyházzene képviselői – nem tekintik művészetnek a keresztény könnyűzenét, főképpen a liturgián belül nem. Lehet ennek a stílusnak mégis helye a templomban?
– Lehet! Ha nem az utolsó percben esünk be a templomba, és nem felkészületlenül, hangolatlan hangszerekkel állunk a szolgálatba, és ha követjük az egyházi év megszabott rendjét. Képzett zenészekként megálmodjuk, hogy az adott gyerekekre milyen szólamokat lehet kiosztani a kórusban vagy a zenészek között. A felkészülésünk százhúsz százalékon történik, nem adhatjuk lejjebb. Az igazi művészet abban áll, hogy azok a gyerekek, akiknek nem ismerjük a zenei előképzettségüket, hogyan lesznek képesek elsajátítani a zenei elgondolásainkat, amelyek adottságaiktól függően lehetnek magasabb vagy alacsonyabb tudásszinteken. Ez az első nap azonnal kiderül.
– Miért éppen könnyűzenével nevelitek a fiatalokat?
– Sajnos a komolyzene nagyon elment az elvont irányába. A könnyűzene alkalmas és közérthető nyelvezetet biztosít a fiatalok – és talán egyre inkább az idősek – általi istendicséretben. Ebből könnyebb tenni egy lépést akár a klasszikus stílusok irányába is. Tévednek azok, akik szerint a gitáros zene arról szól, hogy elmegyünk a templomba és bulizunk egy jót.
Az általunk és a ránk bízott gyerekek által végzett szolgálat ugyanolyan értékű, mint bármely orgonista kántoré.
Az elhangzó dalok reményteli és vidám hangvételével és evangéliumi nyelvezetével a fiatalokat mindenképpen meg tudjuk hívni a templomba, de az idősek nagy része is fogékony a már tőlük sem idegen zenei stílusban megszólaló dalokra. Nálunk van egy közmondás, amely úgy szól, hogy „öregasszony mindig lesz a templomban”, de felelősségünk van abban, hogy képesek legyünk a fiatalokat megszólítani.
– A gitáros zenének ezek szerint fel kell váltania az orgonás énekeket?
– Semmi esetre sem! Mindkettő ápolása feladatunk, hiszen mindkettő érték. Nem vághatjuk el magunkat zenei téren sem a gyökereinktől. A táborban is előjött ez a dilemma, amikor azt kérték tőlünk, hogy gitározzuk (!) el a „Boldogasszony, Anyánk” című hagyományos, orgonás éneket. Teljes mértékben elutasítottuk ezt a mégoly jó szándékú kérést, hiszen azt valljuk:
ami orgonás, az legyen orgonás, a gitáros pedig legyen gitáros, és a kettőt ne keverjük össze!
Nagyon szeretjük ezt a Mária-éneket. Ám a fiatalok nem attól fogják magukénak érezni, ha gitárral kísérjük! Tudatosítani kell a fiatalokban, hogy egy régi énekről van szó, amelyet már sok-sok magyar keresztény ember hittel elénekelt a múltban. A fiataloknak elegendő ennyi lelkesedés, illetve a buzdításunk, és akár a régi énekeket is képesek teli torokból zengeni. Végül orgonakísérettel szólt ez a gyönyörű ének. Fontos, persze, hogy az adott zenész szakmailag jó legyen. Egy rossz kántornál nincsen rosszabb! De egy összeszedetlen gitáros kórus is ugyanilyen borzasztó, és nem vonz Istenhez. A művészetünket az igényesség és a tökéletes felé kell közelítenünk. Ez az attitűd hitelesíthet minket, és mutatja meg Isten szépségét.
– A szépség ma még képes lenyűgözni az embert?
– A szépség fogalma eléggé kifordult önmagából a mai világban… Hisszük, hogy egy ilyen csapattal, egy mélyen megélt szolgálattal igenis át lehet adni a hallgatóságnak a dalok belső szépségét. Minden kiválasztott mű szövegét értelmezni szoktuk. Ez olyan, mintha ennek mentén egy kicsit tanúságot tennénk Istenről. Elmondjuk, hogy miért az adott dalt választottuk, hogy mit tett általa az életünkben Isten. A zene, ha jól írták meg, kibontja a szöveg mély üzenetét. A gyerekek számára fontos a mi személyes bizonyságunk megvallása Istenről. A szövegre helyezzük a főhangsúlyt. A zenének az a feladata, hogy az üzenetet alátámassza, és képes legyen azt a hallgatóság füléig és szívéig eljuttatni. Ezáltal közelebb hozhatjuk az embereket Istenhez.
– A fiatalok mit visznek magukkal a zenetáborból hit és elköteleződés terén?
– Nagyon sok személyes beszélgetésre van lehetőség a tábor során, amelyekből egész évre élő kapcsolatok maradnak meg. A gyerekek tudják, hogy bármilyen gondjukkal bizalommal fordulhatnak hozzánk. Bíznak bennünk. Az idei Szalézi Zenetábor mottója is ezt a bizalmat erősítette.
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:
A kiemelt képet és a cikkben szereplő fotókat a Sándor házaspár bocsátotta rendelkezésünkre.
