Versenyeztek a közétkeztetés szakácsai, a gyerekzsűri értékelt

Sölch Gellért hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a közétkeztetésre, mindazokra, akik intézményi keretek között ingyenesen, illetve kedvezményesen étkeznek.

A helyettes államtitkár fontosnak nevezte, hogy finom és egészséges is legyen a gyerekek asztalára kerülő ebéd, ezért – tette hozzá – a ma már komoly hagyományokkal rendelkező szakácsverseny résztvevői ezen feltételek alapján alkották meg menüiket.

Megjegyezte: a fejlődés folyamatos a közétkeztetésben, de van még teendő, amelynek elvégzését a verseny is elősegíti.

Asztalos István főszervező, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke elmondta, hogy a kilencedik alkalommal megrendezett országos döntőben a profi séfek mellett gyerekzsűri is kóstolta és értékelte az elkészült ételeket.


Hirdetés

Endrédi Zsolt zsűrielnök, mesterszakács, az art’otel budapest konyhafőnöke kiemelte, hogy a kor igényeinek megfelelő menük készültek, az ételek változatosak voltak elkészítési módjuk és a tálalás tekintetében is.

A hét csapat közül a gyerekek különdíját Finta Noémi és Harakály Mariann (Finta Rendezvényház és Étterem – Érd) kapta.

A versenyen első helyezést ért el Sütő Sándorné és Kókáné Pásztor Éva (Vattai Tündérkert Óvoda és Konyha), második lett Simon András (Lifestyle Hotel Mátra – Mátraháza), harmadik helyen végzett Pákozdi Norbert és Szeidl Tamás (Gasztvitál Zrt. Pamut konyha – Budapest, XVIII. kerület).

Az első helyezett Kókáné Pásztor Éva és Sütő Sándorné, mindketten a Vattai Tündérkert Óvoda és Konyha versenyzői, miután átvették a díjat Várhelyi Miklóstól, a verseny konyhafőnökétől és Asztalos István főszervezőtől, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnökétől az OKÉS országos közétkeztetési szakácsverseny döntőjén a felcsúti Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskolában 2020. szeptember 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A hivatalos versenykiírás szerint a versengőknek nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú, háromfogásos menüt kellett készíteniük, amelynek nyersanyagnormája (nettó 350 forint fejenként) megfelelt a hatályos rendeletnek. A verseny során alapanyagként kötelezően fel kellett használni bármilyen, Magyarországon őshonos és kereskedelemben beszerezhető halat, 20 százalékos tejfölt és bármilyen Bio minősítésű alapanyagot.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára beszédet mond az OKÉS országos közétkeztetési szakácsverseny döntőjén a felcsúti Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskolában 2020. szeptember 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb