Iskolai étkeztetés – fontos a gyermekek egészségének megóvása

Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a kormány számára nagyon fontos a gyermekek egészségének megóvása. A koronavírus-járvány idején pedig különös jelentősége van az immunrendszer védelmének, ezt szolgálja az iskolatej- és iskolagyümölcs- program.

Rétvári kitért arra:

a koronavírus-járvány következtében a világ minden országa gazdasági nehézségekkel küzd, Magyarországon a válság ellenére is biztosítottak a többletforrások a diákok egészségének megőrzését szolgáló programokra.

Az egészséges táplálkozás szerves része a megfelelő mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztása, ezt bővített kormányzati programok segítik – hangsúlyozta.

Az óvodások és iskolások egészséges táplálkozását elősegítő programokra idén már csaknem háromszor több forrás jut, mint a baloldali kormány idején. Míg az iskolatej programra 2010-ben mintegy 1,2 milliárd forint jutott, az idei tanévben már csaknem a négyszerese, 4,7 milliárd – ismertette. Hozzáfűzte: az iskolagyümölcs-programra 2010-ben a baloldali kormány 1,5 milliárd forintot szánt, az idei tanévben ez az összeg is több mint a duplájára nőtt, már 3,3 milliárd forint.

A bővülő forrásoknak köszönhetően 2010-hez képest az iskolatejprogramban részt vevő intézmények számát sikerült több mint hatszorosára növelni. Míg 2010-ben mindössze 423 intézmény vett részt benne, idén 2733 oktatási intézmény, azaz csaknem minden második iskola érintett

– jelezte.

Szintén jelentős a növekedés az iskolatejprogramban részesülő diákoknál, hiszen míg 2010-ben mindössze 159 ezer gyermek vehetett részt a programban, idén már több mint 441 ezer. Mindez 175 százalékos növekedést jelent – tudatta a KDNP alelnöke.

Az iskolagyümölcs-program keretében is dinamikusan nőtt a részt vevő intézmények száma 2010-hez képest. Akkor 1727 intézménybe jutott el a program, idén már 2315 intézménybe.

Az iskolagyümölcs-programban részesülő diákok számáról szólva kiemelte: az új tanévben csaknem 534 ezer gyermek kap rendszeresen gyümölcsöt, zöldséget vagy gyümölcslevet. Ez a szám 80 százalékkal több, mint 2010-ben, akkor mindössze 297 ezer gyermek jutott rendszeresen gyümölcshöz és zöldséghez az óvodákban és iskolákban.

A programok keretében Magyarországon nagyobb forrásból, már több mint félmillió kisdiák kap mintegy 13 millió liter tejet és tejterméket, valamint 52 millió adag gyümölcsöt és gyümölcslevet – összegezte a program eredményét Rétvári Bence.

Kiemelte: a bővített iskolatej- és iskolagyümölcs-programon keresztül azoknak, akik otthon nem kapják meg a fejlődésükhöz, egészségük megőrzéséhez szükséges gyümölcsöt vagy tejet, ezt az állami programok biztosítják.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. október 12-én. MTI/Kovács Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre