Anna abortuszra készült – majd felhívta őt Ferenc pápa

Elvált nő, alkalmi kaland, terhesség egy családos férfitól, abortusz… Tipikus történet a mai nyugati társadalmakban – a mostani eset azonban igazi happy enddel végződött. Az olasz nő élete ugyanis gyökeres fordulatot vett a pápával történt pár perces telefonbeszélgetés hatására. A pápa újabb tanúbizonyságát adta annak a keresztényi lelkületnek, amely a bűnt elítéli, azonban a bűnösre irgalommal tekint. Az Aleteia írását szemlézzük.

Annát a nem kívánt terhessége megszakítására biztatta az a férfi, aki családos ember létére teherbe ejtette őt. „Gyenge vagy”– mondta a lánynak, majd közölte vele, hogy nem vállalja fel a gyermeket.

A válása után Rómából Toszkánába költözött nő élete összeomlani látszott, de még mielőtt bármit is tett volna, maga elé vett egy üres papírt, és ráírta: „Ferenc pápa részére, Vatikán város, Róma” – majd megfogalmazta, ami a szívét nyomja.

Anna nem gondolta, hogy bármi is történne a levele hatására, azonban néhány nappal később csörgött a telefonja. A vonal másik végén Ferenc pápa szólt bele a kagylóba:

„Szervusz Anna, itt Ferenc pápa. Olvastam a leveled.

Nekünk, keresztényeknek nem szabad elveszítenünk a reményt, a gyermek Isten ajándéka, az Ő gondviselésének a jele”.

Anna elmondta, hogy a Szentatya szavai hallatára a szíve megtelt örömmel. A telefonbeszélgetésben a nő kifejtette, hogy valójában sosem akarta elvetetni a méhében fogant életet, sőt kifejezte szándékát, hogy megkeresztelkedne, de fél attól, hogy egy elvált nőt sosem keresztelnének meg.

Ferenc pápa megnyugtatta:

„Biztos vagyok benne, hogy talál majd magának egy lelkiatyát, és ha nem, nos, én mindig itt leszek”.

 

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.

 

 

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre