Történt ugyanis, hogy szombaton az exminiszterelnök rövid szösszenetben mutatott rá: amit Orbán Viktor mond – mármint hogy csigavér, tegyük föl a maszkot, tartsunk távolságot és ne pánikoljunk – az lárifári. „Egy tehetetlen, cselekvésképtelen, ötlettelen, sodródó ember vágott nyugodt képet a semmittevéshez. Egy válság felé rohanó ország kormányfője bizonyította ma este, hogy nem ért semmit, hogy nem lát semmit, hogy fogalma sincs a tennivalókról. Jaj lesz neked Magyarország, ha nem veszed kezedbe sorsodat!” – borzongatta olvasóit vágyvezérelt gondolataival Gyurcsány Ferenc, kétlaki életére tekintettel nagy valószínűséggel Brüsszelből.

Azaz abból a Belgiumból, ahol pontosan ugyanúgy emelkedik a pozitív esetek száma, mint Magyarországon, de az nyilván demokratikus, nyugatias, européer esetszám-növekedés, nem úgy, mint a fasiszta magyar.

A hangulatkeltő poszt elérte a kívánt hatást: a dékás kommentelők, akik eddig csupán féltek, most már rettegnek; a szívritmuszavarok erősödtek, talán a vércukorszintek is ugrándozni kezdtek – így nyilván mindenkinek klasszisokkal jobb lett (a szorongó-stresszelő gazdatesteket kereső koronavíruskáknak legalábbis mindenképp). Nekem viszont déjà vu érzésem támadt: mintha már olvastam volna valahol egy kísértetiesen hasonló szöveget.

S láss csudát: március 13-ához visszagörgetve rá is bukkantam a gyurcsányi toposzra. „Nem ura a kormányfő a helyzetnek! Elvesztette a vezetés képességét! Szegény hazám…!” – fogalmazott akkor, az első hullám hajnalán. A mű szerkezete csontra megegyezik a minapival: az első két mondatban a költő a drámai sodródás és kormányzásképtelenség vízióját festi fel, némi hiperbola és fokozás segítségével, majd

hirdetés

csattanóképpen a lírai én a hazájához fordul, szívbemarkoló felkiáltással figyelmeztetve a közelgő nemzethalálra.

A vándormotívum aztán április közepén, a kórházkiürítések idején is felbukkant: „Csak annyit: felelősök lesztek sok ember haláláért, és nem lesz bocsánat” – vetítette előre az exkormányfő a tömegsírokat és egyszersmind a lámpavasat is, majd pár nappal később a biztonság kedvéért még utánaküldött egy olyat is, hogy „Mi kell ahhoz, hogy megértsék, most nem szövegre, hanem kormányzásra lenne szükség, az emberek életének megvédésére? Erre viszont úgy tűnik, alkalmatlanok”.

A március-áprilisi írásműveknek azután méretes koppanás lett a vége: a haza végül csak nem pusztult bele az első hullámba, a halálozások száma pedig még vissza is esett az előző évhez képest.

Hogy most hogyan fogunk vitézkedni, azt egyelőre nem tudjuk. Mint ahogy az se, hogy a továbbiakban lesz-e esetleg valamiféle előremutatóbb poszt is a témában („immunerősítő receptek Feritől”, szerintem kajálnák a népek, de igazán nem akarok tippeket adni), vagy maradunk ezen az ötlettelen, pánikkeltős vonalon. Egy dolog viszont kétségkívül bizakodással tölthet el minket: valahányszor eddig a volt kormányfő a küszöbön álló armageddon hírét keltette, végül mindig fickósan jöttünk ki a dologból. Adja Isten, hogy Gyurcsány Ferenc ezen az őszön is kiváló kabalafiguránkként szolgáljon!

Francesca Rivafinoli

A szerző korábbi írásai ITT olvashatók.

Kiemelt képünkön: Gyurcsány Ferenc, a DK vezérszónoka, a párt elnöke felszólal a jövő évi költségvetés általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 19-én. Fotó: MTI/Kovács Attila