Tamás Sándor: Mi, székelyek ütésre keményedünk

Az Úz-völgy becsületbeli ügy – jelentette ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Székely Hírmondóban, az Úz-völgyi csata évfordulóján megjelent írásában.

A völgy mindig „vágyott” terület volt, a határvonal nemcsak az elmúlt években „mozdult meg”, hanem a történelem során többször is: ha úgy tetszik, százévente újra kellett rajzolni azt – hívta fel a figyelmet a Székely Hírmondóban Tamás Sándor.

„Volt, amikor erővel foglalták vissza, volt olyan is, hogy nemzetközi vegyes-bizottságok jelölték ki a pontos nyomvonalat, és Granz Adlerek (határjelző oszlop császári sassal) kihelyezését írták elő. Olyan is volt, amikor törvénybe foglalták a magyar–román határbizottság térképre rajzolt egyezségét” – idézte fel, hozzátéve: azok számára, akik az elmúlt évszázadokban lakták a völgyet,

nem volt mindegy, hol húzódik a határ Erdély és Moldva között.

„Gondozták és jól használták területeiket, de ha igazságtalanság érte őket, felemelték a hangjukat, és megóvták a földjüket. A vidékből éltek, a völgynek éltek. Tény és való, hogy a megállapított és kiigazított határ mindig is a Kőkertnél volt.”

A trianoni békeszerződés óta újabb száz verejtékes év telt el, aminek árán megtanultuk: mindenkor vigyáznunk kell a határt – fogalmazott Tamás Sándor, kiemelve: a gyengeség kényelmét mi nem engedhetjük meg magunknak, hiszen eleink részéről is megannyi „tetterő, bátorság, áldozat és vitézség kellett ahhoz, hogy mi ma itt állhassunk”. Az elnök szerint „a másik oldalon lévő nacionalisták kenyéradó gazdái is” tudják, hogy a székelység számára „sosem volt, s ma sem térkép e táj”, hanem szellemi és érzelmi kötelék: „a szülőföldünk, ilyenként döntés: akarás, értékrend és felelősség.”

Antal Árpás András sepsiszentgyörgyi polgármester (jobbra), Tamás Sándor (középen), Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Vitéz Nagy Zoltán sepsiszentgyörgyi történész (balra) az ökumenikus istentiszteleten Magyarország egykori keleti határánál, az Úz-völgyében lévő temetőben, az erdélyi Csíkszentmárton közelében 2020. augusztus 26-án. Az 1944. augusztus 26-i szovjet támadás évfordulóján székelyföldi és magyarországi zarándokok részvételével ökumenikus istentiszteletet és megemlékezést tartottak. MTI/Kátai Edit

A mi harcunk erről szól – fűzte hozzá –

nem tudunk és nem akarunk alávetettként, alárendeltként élni otthonunkban!

Tamás Sándor írásában rávilágít, hogy a magyarok államalkotó tényezői „ennek a százéves országnak”, ezért „nem a többség alárendeltjeként, hanem társnemzetként akarunk élni szülőföldünkön”. Ez nem többség jogokat jelent, hanem – szögezte le – azt, hogy „a ránk vonatkozó döntésekben vétójogunk legyen.” Mint fogalmazott, a magyarság államalkotó tényezője Romániának, egyenrangúak a számbeli többséggel. „…és a számbelileg nagyobb entitás elismeri, hogy nekem jogom van elénekelni a himnuszt, rendelkezni zászlóval, szimbólumokkal, saját ünnepekkel. Tehát egyenrangú vagyok vele” – olvasható az írásban.

Ne történhessen meg velünk az, amit mi nem akarunk! Ne tehessenek meg velünk, olyant, amit mi nem akarunk! Ne tehessenek azt velünk, amit ők akarnak! – foglalta össze Tamás Sándor.

Az elmúlt ezer évben megtanultuk: győzni csak együtt tudunk! Az elmúlt száz évben megtanultuk: ha nem mi szervezzük a saját életünket, akkor azt mások akarják helyettünk megszervezni – fogalmazott.

Kifejtette azt is: jövőt csak igenekre lehet építeni.

„Gondoljanak bele, mi történne, ha az oltár előtt álló férfinak a lány azt mondaná: nem. Egészen biztos, hogy abból jövőt nem építenének. Az igen azonban elindít egy életet, elkezdődik általa a jövő, ami lehet sikeres és boldog”.

Kovács Aladár 95 éves úzvölgyi veterán az úzvölgyi katonatemetőben tartott tavalyi, augusztus 26-ai megemlékezésen. MTI/Veres Nándor

„Jó dolgok nehéz időkben is történnek, és a jövő kapcsán mindenki ebben érdekelt. A jövőt sosem szürkének képzeljük, hanem színesnek: beleálmodjuk minden tervünket, s ez nemcsak hitet, hanem erőt is ad, hogy ezeket megvalósítsuk. Nehéz időket élünk, de minél nagyobb rajtunk a nyomás, annál inkább összezár a közösségünk – ilyenek voltunk a történelem során, s ennek voltunk tanúi az elmúlt hónapokban is” – írta, kiemelve:

Mi, székelyek ütésre keményedünk: nem megfutamodunk, hanem még konokabbul álljuk a sarat!

Mint fogalmazott, Románia száz éve se lenyelni, se kiköpni nem tudja a székelységet, „civilizációs szakadék tátong egyrészt az erdélyi, székelyföldi, másrészt a többi országrészek között. Ezt látnunk kell. És ha látjuk, ha megértettük, cselekednünk kell, mindenkinek a maga helyén! Mindenkire szükség van!

Keressük a jót, az IGEN-eket, keressük a jövőbe mutatót, válasszuk azt,

és ne a rosszra koncentráljunk – így akkor is lesznek sikereink, ha egy-egy csata reménytelennek tűnik”.

„A túlélés bajnokaiként itt az ideje, hogy (…) visszanyerjük az önbecsülésünket, és elkezdjünk hinni magunkban, közösségünk erejében, és abban, hogy képesek vagyunk valami lélegzetelállítót építeni: egy olyan szellemi, kulturális és gazdasági erőteret, amit eleinkhez és magunkhoz mérten is Székelyföldnek, otthonnak nevezünk” – zárta sorait az Úz-völgyi csata évfordulója alkalmából Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

 

Kiemelt képünkön: Nemzeti színű szalagot köt egy keresztre az úzvölgyi katonatemetőben tartott megemlékezés egyik résztvevője 2019. augusztus 26-án. Forrás: MTI/Veres Nándor

Kapcsolódó írásaink:

Tovább zajlik a harc Úzvölgyéért – Bákóba helyezték át a megyehatárpert

Még mindig nem vonták felelősségre a randalírozó románokat

Végül is kik nyugszanak az úzvölgyi katonai temetőben?