Covid-gócponttá vált Irán legrettegettebb börtöne

Iránt néhány hónapja még a koronavírus-járvány epicentrumaként emlegették, és bár sokat javult a helyzet arrafelé, „hullámokról” egyelőre nem beszélhetünk – az országban egyszerűen csak folyamatos a krízis.

Áprilisban beszámoltunk Irán járványra adott válaszáról, melynek keretei közt közel százezer foglyot bocsájtottak haza, nehogy a büntetés-végrehajtási intézetek járványgócponttá legyenek. Arról természetesen szó sincs, hogy a börtönök szinte üresen maradtak volna.

A jellemzően túlzsúfolt intézetek némelyike még az elbocsájtott foglyok nélkül is a maximum kapacitása felett üzemel.

Az intézkedés az öt évnél kevesebb időre bebörtönzött rabokat érintette, így a rengeteg politikai és lelkiismereti fogoly (értsd: Irán keresztény lakosságának egy része), mint pl. a rezsim elleni propagandát űző bűnözők, ezen körön kívül maradtak. 

Ezek is érdekelhetik

Az óvintézkedés ellenére az International Christian Concern jelentése szerint legalább 12 rab fertőződött meg az Evinben, Irán legkeményebb börtönében.

A rabok egyébként az utóbbi időben ülősztrájkot folytattak – amennyire tudtak. Életkörülményeik ugyanis már a koronavírus megjelenése előtt is elfogadhatatlanok voltak, a minimális higiéniai óvintézkedések biztosítása nélkül pedig, kiszolgáltatva az új járványnak, gyakorlatilag halálos ítéletet szabtak ki rájuk.

További olvasásra ajánljuk:

Terror születőben – Irán

Kiemelt képünk forrása a DW

 

'Fel a tetejéhez' gomb