Óriási keresztet fedeztek fel Pakisztánban

A márványkőből faragott keresztet még júniusban fedezték fel Pakisztán északi hegyvidékén.

A pakisztáni Baltisztán tartományban jelentős felfedezést tettek a helyi kutatók – közölte a Linga.org. Skardu városhoz közel, a hegyekben egy két méter magas, hozzávetőleg négy tonna súlyú, márványkőből faragott keresztet találtak.

A régészek állítása szerint ez a legnagyobb kőkereszt, amit az indiai szubkontinensen ezidáig felleltek. Az egykori Selyemút mentén állították fel valamikor, a korát 1000-1200 évesre becsülik.

A kereszten buddhista jelek is láthatók. A kutatók szerint akkoriban a buddhizmus hanyatlásban volt, viszont a keresztény vallás a közel-keleti szerzeteseknek és misszionáriusoknak köszönhetően a virágkorát élte.

Ez megerősíti azt a tényt, hogy a keleti kereszténység jelen volt a térségben, és egészen Kínáig elterjedt.

Az 5. századi Perzsa Birodalom lakosságának több mint egyharmada a keresztény hitet követte. A birodalom fővárosa, Szeleukeia az akkori kereszténység egyik fontos központja volt.

Az egyház vezetői 585-ben a távoli – jelenleg Afganisztán területén található – Herát városát püspöki székhelynek tették meg. Skardu térsége is a heráti püspökség része volt.

Kiemelt képünk forrása a Linga.org.