Hazai rockklasszikusokról indított bélyegsorozatot a Magyar Posta

Az első bélyegen és a hozzá tartozó borítékon az Omega együttes slágere, a Gyöngyhajú lány illusztrációja látható. A sorozat első darabját szerdán mutatták be Budapesten.

A Magyar Posta idén indított új témasorozatot Magyar rockklasszikusok címmel, elsőként az Omega rockegyüttest mutatják be. A fekete sorszámú, perforált bélyegblokk 50 ezer, a piros sorszámú vágott változat 4 ezer példányban készült Pállay-Kovács Szilvia illusztrációinak felhasználásával, Elekes Attila André grafikusművész tervei szerint.

Az új bélyeg szerdán került forgalomba. A sajtótájékoztatón részt vett Kóbor János, az Omega együttes frontembere és Debreczeni Ferenc dobos is.

Az Omega együttes tagjai, Kóbor János énekes és Debreczeni Ferenc dobos mutatja a Magyar Posta Magyar rockklasszikusok című bélyeg témasorozatának első darabját a budapesti 62-es postahivatal előtt a Nyugati téren 2020. augusztus 5-én. MTI/Mohai Balázs

Az Omega minden idők legsikeresebb magyar rockzenekara; annak idején első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban.

Az együttes világszerte több mint 50 millió albumot adott el, ebből csak az 1977-ben megjelent Time Robber című angol nyelvű lemez 1,5 millió példányban fogyott. Az együtteshez olyan slágerek fűződnek a Gyöngyhajú lány mellett, mint a Petróleum lámpa, a Tízezer lépés, az Ezüst eső, az Időrabló, a Léna, az Égi vándor vagy A holló.

A zenekar felállása 1971 óta állandó, az alapítók közül Kóbor János (ének) és Benkő László (billentyűs hangszerek, zenekarvezető) tagja a mai együttesnek. 1987-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el munkásságukat, a zenekar 2013-ban Kossuth-díjat kapott.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön a Magyar Posta Magyar rockklasszikusok című bélyeg témasorozatának első darabja bemutatóján a budapesti 62-es postahivatal előtt, a Nyugati téren 2020. augusztus 5-én. A bélyeggel az Omega együttes idén évfordulós Gyöngyhajú lány című dalát ünneplik. MTI/Mohai Balázs

Iratkozzon fel hírlevelünkre