Meghalt Cserdi polgármestere, Bogdán László

Meghalt Bogdán László, a Baranya megyei Cserdi polgármestere. A hvg.hu-nak Boda község önkormányzatánál (Cserdi a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségéhez tartozik) telefonon megerősítették a halálhírt, de a család kérésére több információt nem közöltek.

A RomNet Facebook-oldalán azt írta, a település vezetője öngyilkos lett. „A hírt több forrásból is megerősítve szomorúan tudatom, hogy Bogdán László, Cserdi közismert polgármestere meghalt! Forrásaink szerint a falu feldolgozóüzemében ma reggel találtak rá holttestére, feltehetően önakasztás miatt vesztette életét. A kérdés, hogy egy sikeres és közismert ember miért folyamodhatott ehhez a cselekedethez?” – olvasható a portál közösségi oldalán.

Bogdán László 46 éves volt, a települést 2006 óta irányította, előtte négy éven át önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként is dolgozott.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére azt közölte, a haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Forrás: hvg.hu, RomNet Facebook-oldala, MTI

(Kiemelt képünkön: A Magyar Civil Becsületrenddel elismert Bogdán László, Cserdi polgármestere a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum díszteremében tartott díjátadón 2015. február 8-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Iratkozzon fel hírlevelünkre