Azbej Tristan: A mi küldetésünk megmenteni a keresztény közösségeket

„Soha nem látott mértékű keresztényüldözés zajlik a világban.” A Hungary Helps 2021-ben is folytatja küldetését.

„Soha nem látott mértékű keresztényüldözés zajlik a világban. Elmondhatjuk, hogy ez korunk legnagyobb és legelhallgatottabb emberi jogi válsága. Ez a népirtás a máskülönben a toleranciát, a humánumot fennhangon hirdető Nyugat, a nemzetközi közösség szégyenteljes hallgatása közepette zajlik” – hangsúlyozza Azbej Tristan. Rövid és velős videó készült, mely minden kérdésre, mely a Hungary Helps küldetését, létét firtatja, frappáns választ ad. A program az Országgyűlés támogatásával 2021-ben is teljes gőzerővel folytatja küldetését. A Hungary Helps korábbi programjainak változatlan lebonyolítása mellett, a nemzetközi humanitárius tapasztalatok felhasználásával részt vesz a koronavírus elleni hazai küzdelemben is.

260 millió keresztényt üldöznek ma a világban – elmondhatjuk, hogy ez korunk legnagyobb és legelhallgatottab emberi jogi válsága – hangsúlyozza a videóban Azbej Tristan. Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár hozzáteszi: a jelenség a máskor oly’ érzékeny nyugati világ teljes hallgatása mellett zajlik.

A világ legüldözöttebb vallása a kereszténység, ezt nem lehet többé eltitkolni.

A mi küldetésünk közös nemzetközi cselekvéssel megmenteni a keresztény közösségeket – hallható a videóban.

Az Országgyűlés döntése értelmében a Hungary Helps program 2021-ben is nagy intenzitással folytatódik. A program alapelve, hogy a segítséget kell oda vinni, ahol baj van és nem a bajt kell ide hozni.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre