Az etnikai viszályok áldozatai vagyunk – iraki keresztény parlamenti képviselő a Vasárnapnak

Yonadam Kanna iraki politikus, aki még a Szaddám-rendszer idején kezdett politizálni abban a reményben, hogy felszámolják a Baath párt diktatúráját és meg tudják teremteni az alapvető jogokat az elnyomott keresztényeknek. Az akkori rezsim kivégezte a barátait – ő külföldről folytatta a küzdelmet. A rezsim bukása után parlamenti képviselő lett. Bár mindig is Szaddám rendszere ellen küzdött, mégis úgy látja, hogy a mostani, demokratikusnak nevezett állami berendezkedés legalább annyira ártalmas az ország számára, mint a véres diktatúra. Az iraki belpolitika törésvonalairól, a keresztények érdekvédelméről és a nagyhatalmak befolyásáról beszélgettünk a negyedik parlamenti ciklusát töltő asszír keresztény politikussal.

– Milyen volt Szaddám Huszein rendszerének kisebbségpolitikája?

– A korábbi rendszer a pánarab nacionalizmusra épült, és aki nem ezt az irányzatot követte, azt kirekesztették a társadalomból. Így a kurdokkal együtt mi, keresztények is elnyomás alatt éltünk, nem sok beleszólásunk volt az ország ügyeibe.

Szaddám idején az emberek jelentős részét másodrangú állampolgárként kezelte a vezetés.

Például 125 káld és szír települést ürített ki azzal az indokkal, hogy egy biztonsági zónát akar kialakítani a török határ mentén. Több tízezer embert kényszerítettek otthona elhagyására anélkül, hogy kikérték volna a véleményét.

A főként síiták által lakott déli területek lakói is elnyomás alatt éltek, annak ellenére, hogy arab ajkúak, de az akkori bagdadi vezetés többsége a szunnita irányzatot követte és harcban állt a szintén síita Iránnal. A bagdadi vezetés gyanakvóan tekintett az iraki síitákra, Teheránhoz való lojalitással vádolták meg őket. Ezért egy részük Iránba menekült, sokuk a nyugati világban kezdett új életet.

Yousef Touma, Youbert Benyamin, Youhanna Jajaou az Asszír Demokratikus Mozgalom (Zowaa) alapító vezetői, akiket a Szaddám-rezsim elfogott és kivégzett. Forrás: Facebook.

– Huszein bukásával és az amerikai megszállással az iraki társadalom széttagozódása szűnt meg, sőt, inkább elmélyült. 

– Mire a rendszer megbukott, a társadalomban mély törésvonalak alakultak ki. Az etnikai és vallási közösségek bezárkóztak, bizalmatlanul álltak a többi csoporthoz.  Sokan azt mondják, hogy az amerikaiak alakították ki a társadalmi széttagozódást – én azonban úgy gondolom, mire Irakot megszállta az Egyesült Államok, az etnikai és vallási elkülönülés már régen létezett. Az amerikaiak ezzel a ténnyel találták szembe magukat, amikor is egy új berendezkedést alakítottak ki az iraki belpolitikában. A washingtoni vezetés Paul Bremert bízta meg az Ideiglenes Koalíciós Hatóság vezetésével. Bremer kormányzása alatt állították fel az ideiglenes iraki kormányt. A huszonöt fős testület az etnikai arányosság elvén alakult meg; ennek a testületnek én is tagja voltam, képviselve az asszír keresztényeket.

– Az iraki társadalom javára válik az etnikai alapon létrejött hatalommegosztás?

– Kénytelenek voltunk egy ilyen rendszert létrehozni, hogy újból kialakuljon a bizalom az etnikai és vallási közösségek között. Így egyszerű matematikai alapon a síitáknak van a legnagyobb parlamenti képviseletük, ötven százalék plusz egy mandátum, ezután jönnek a szunniták és a kurdok, majd a keresztény közösségek és más etnikumok képviselői. Mivel a mai napig nem jött létre olyan kormány, ami teljes mértékben a nemzet szolgálatának szentelné magát, kénytelenek vagyunk ezt az állapotot fenntartani. Természetesen nem ez a legjobb rendszer, de még mindig jobb, mintha valamelyik csoport kizárólagosan birtokolná a hatalmat.

Az etnikai alapon létrejött hatalommegosztás jobb, mint a diktatúra.

– Arányos képviseletet kapnak a keresztények az iraki törvényhozásban és a hatalomgyakorlásban?

– Az első szabad iraki választásokon több mint száz keresztény jelölt indult, mégis csak én szereztem mandátumot. Pedig akkoriban még az iraki lakosság öt százaléka keresztény volt – de az egyéni mandátumokat a nagy pártok szerezték meg, mivel az emberek felekezeti alapon szavaznak és nem a jelöltek képességeit veszik figyelembe. Ezért alakult ki a tartományok listás rendszere, aminek köszönhetően minimum öt keresztény képviselő automatikusan bejut a 329 fős iraki törvényhozásba. Mára Irakban csak öt tartományban van jelentősebb lélekszámú keresztény közösség, pedig korábban mindenhol éltek keresztények.

Az elmúlt évek iszlamista támadásai drámaian lecsökkentették a számunkat, virágzó, több ezer fős közösségek mára pár százassá zsugorodtak, ráadásul ezek tagjai többségükben az idős generációhoz tartoznak.

Ezért valóban, ez a rendszer is igazságtalan valamilyen szinten, hiszen egyéni jelöltjeinknek esélyük sincs mandátumot szerezni.

Yonadam Kanna iraki parlamenti képviselő választási plakátja. Forrás: Facebook.

Az iraki alkotmány XIV. cikkelye szerint az ország minden vallási és etnikai közössége egyenlő. Viszont ez a valóságban, a hatalomgyakorlásban nincs megvalósítva. A nagyobb etnikai pártok, a szunniták, a síiták és a kurdok szervezetei elosztották egymás között a pozíciókat, a kurdoké az elnöki, a síitáké a miniszterelnöki, a szunnitáké a belügyminiszteri pozíció, minket keresztényeket pedig kihagytak mindenből.

A keresztényüldözéssel párhuzamosan a politikai és gazdasági életben is a társadalom peremére sodortak minket.

– Az iraki alkotmányra hivatkozva sem lehet biztosítani a kisebbségek jogait?

– Hazánk új alkotmányának létrehozásában jómagam is részt vettem. A muszlim pártok azt akarták elérni, hogy az alkotmányban az iszlám mint államvallás szerepeljen, anélkül, hogy megemlítenék a kisebb vallásokat. Szerencsére sikerült elérni, hogy a kereszténység, a jazidi és a mandeusi vallás is nemzetalkotó elemként kerüljön be az iraki alkotmányba. Az alkotmány harmadik cikkelye elismeri az összes etnikumot, a negyedik cikkely az arab és a kurd nyelv mellett elismeri a szír és a türkmén nyelv használatát is. De a gyakorlatban nem valósulnak meg ezek az alkotmányos jogok.

A legjobb példa erre a polgári törvénykönyv. A 26. paragrafus, ami szerint ha egy nem muszlim vallású ember valamilyen oknál fogva az iszlám hitet választja, a kiskorú gyermekei is automatikusan muszlimok lesznek. A vegyes házasság terén is mindig a nem muszlim félnek kell a vallását megtagadnia. Ha ez fordítva történik, tehát egy muszlim válik kereszténnyé, azt jogilag az állam nem ismeri el, az ilyen embert a társadalom kiveti magából, sőt a muszlim hitet megtagadót gyakran meg is ölik.

  • Yonadam Kanna már egyetemista évei alatt is aktív politikai életet élt. Társaival titokban megalakították az Asszír Demokratikus Mozgalmat (Zowaa), ami az iraki keresztények képviseletét és jogainak érvényesítését tűzte ki célul.
  • A belbiztonsági erők 1985-ben elfogták és kivégezték a keresztény mozgalom vezetőit. Ezek után Kanna a kurdok felkelésében is részt vett, abban a reményben, hogy a tüntetések egy demokratikus rendszer megszületéséhez járulnak hozzá.
  • A bagdadi vezetés barátaival együtt elfogta és megkínozta, majd halálra ítélte. A kivégzés előtt meg tudott szökni és a hegyeken keresztül családjával Iránba menekült.
  • Az 1991-es népfelkeléskor ismét hazájába utazott, majd a belbiztonsági erők elől az addigra félautonóm kurd területekre menekült.
  • Részt vett a Kurdisztáni Autonóm Terület kormányalakításában, 1992-től hét éven keresztül az ipari és energiaügyi tárcáért volt felelős.
  • 1999-ben az Asszír Demokratikus Mozgalom főtitkárává választották, majd a Szaddám-rendszer bukása után tagja volt az ideiglenes kormánynak és az alkotmányozó nemzetgyűlésnek.
  • 2005-től tagja a bagdadi parlamentnek, ahol a keresztények érdekeiért küzd.

– Ilyen körülmények között a keresztények hogyan fogják tudni érvényesíteni jogaikat?

– Tavaly Önöknél jártam Budapesten, az üldözött keresztények megsegítéséért tartott konferencián, ahol két amerikai politikussal beszélgettem. Ők büszkén mesélték, hogy hatezer ember hazatérését segítették elő. Sajnos azonban több százezer keresztény menekült el Irakból. A másfél milliós közösségből alig maradt kétszázötvenezer.

Az elhibázott politika miatt megszűnt a közbiztonság és a központi kormány hatalma Irakban. Ez mindenképp a szélsőséges szervezeteknek kedvez, amelyek a kisebbségek ellen lépnek fel. Mindezek mellett a rivalizáló szunnita és síita pártok is bandaháborút vívnak egymás ellen. Ilyen körülmények között nem tudunk megmaradni.

A keleti keresztény ember a rendet szereti, nem képes káoszban élni.

– Azt mondja, hogy Szaddám Huszein rendszere jobb volt?

– A Szaddám-rezsim véres kezű diktatúrát tartott fent, de volt rendszer és közbiztonság. Működtek az állami intézmények. Szaddám háborús politikája miatt azonban mindenki az ellenségünké vált. Most demokrácia és szabadság van. Minden ország a barátunk, de nincs rendszer és nincs közbiztonság, a központi hatalom gyenge, nem tudja érvényesíteni akaratát, nem tudja gyakorolni a nép által kapott hatalmat. A korrupció mértéke az egekbe szökött. A hatalmat gyakorló etnikai és vallási pártok egymás között felosztották az ország erőforrásait és vagyonát. Így tulajdonképpen az állam megszűnt létezni – kiskirályok, maffiavezérek uralják az országot. A nagyhatalmak bábukként mozgatják a helyi erőket. Szunnita harcol síita ellen, arab vetélkedik a kurddal, az átlag iraki meg elszenvedője ennek a háborúnak.

– Ezért kezdődtek tüntetések?

– A legnagyobb gond a munkanélküliség, amely mostanra már 35%-os lett. Az elmúlt tizenhét évben a mindenkori iraki kormány sosem hozott hosszú távú intézkedéseket, mindig a mának élt, nem vette figyelembe, hogy a háborúk és a kivándorlás ellenére a lakosság tizenöt millió fővel gyarapodott, és meghaladtuk a negyvenmilliós lélekszámot. Ehhez az is kellett,  hogy az értelmiségiek elmenekültek, és csak a szegényebb, tudatlan emberek maradtak meg, akik anélkül vállaltak sokszor egy tucat gyereket, hogy képesek lettek volna magukat eltartani.

A második legnagyobb probléma, amiért az irakiak tüntettek, a korrupció. Ma Irakban családok, klánok és etnikai szövetségek uralkodnak. Mindegyikük a saját zsebét tömi tele, már nem létezik nemzeti elhivatottság. A mérhetetlen korrupció miatt az elmúlt két évtizedben nem volt semmilyen fejlesztés az országban, ennek következményeként a gazdaság teljesen tönkrement, a magánszektor kivonult az ipari és mezőgazdasági ágazatokból.

Termelői országból importra szoruló állam lettünk.

A keresztény társadalom nagy része pont ehhez az értelmiségi és vállalkozói réteghez tartozott. Az oktatásban, mezőgazdaságban, ipari fejlesztésekben nagy szerepet töltöttek be a keresztények.

– Miért menekültek el a stabil egzisztenciával rendelkezők?

– Mert minket nem véd meg senki. Minket nem támogat fegyverekkel egyik nagy- vagy térségbeli hatalom sem. Szaddám idején a szunnita-síita konfliktus alapja az iráni-szaúdi ellentét volt. Most a kurd-arab viszály mögött orosz-amerikai ellentétek rejtőznek. Bagdad és Erbíl között a legnagyobb törésvonal, hogy ki birtokolja a főként keresztények lakta Ninive-völgyet és a jazidik hazájának számító Szandzsár-vidéket. Ezek a háborúk és rivalizálások teljesen felőrlik az amúgy békeszerető keresztény közösségeket.

Yonadam Kanna is részt vett a Budapesten tartott, az üldözött keresztényekkel foglalkozó második nemzetközi konferencián. Forrás: Facebook.

– Miért nem hoznak létre saját fegyveres erőt?

– Vannak önvédelmi erőink, ilyen a  Ninive-síkság Védelmi Egységek, ami Qaraqos városát védelmezi. Megjegyezném, ez a keresztény város ma Irak egyik legbiztonságosabb települése. Vannak asszír szír alakulatok is. Viszont számuk kevés. Nem tudják felvenni a versenyt egy kurd Pesmergával, vagy a síita Hasd Al-Shabival, nem beszélve a szélsőséges Iszlám Államról és más terrorszervezetekről. Az elmúlt negyven év háborúi szó szerint megtizedeltek minket.

– Milyen jövő előtt áll az iraki kereszténység?

– Ha az állami berendezkedés vallási alapú marad, és nem a világi pártok kerülnek hatalomba, nincs jövője a keresztényeknek, de a muszlimoknak sem. A tüntetők is, akiknek túlnyomó többsége muszlim hitű, szekularizmust követel a politikában és a hatalom gyakorlásában.

A tüntetők többsége békés, korrupciómentes országot, munkalehetőséget, a méltó emberi élethez való jogot követel. Viszont közéjük beszivárogtak olyan emberek, akik agresszívan, sőt fegyverekkel léptek fel a hatóságok ellen. Ők fizetett provokátorok, akiket külső erők mozgatnak.

A szomszédos, rivalizáló országoknak és a nagyhatalmaknak nem áll érdekében egy erős, önálló Irak.

 

Kassab Adonis

Kiemelt képünk forrása a Twitter.