Több mint kétszáz túszt szabadított ki a nigériai hadsereg a Boko Haram fogságából

A túszokat, akik közt 105 nő és 136 gyerek volt, Mudu település mellett végrehajtott akció során a hét végén szabadították ki.

John Enenche, a hadsereg egyik szóvivője azt mondta, a kimentettekre jelenleg orvosok vigyáznak. Hozzátette azt is, hogy a műveletben a hadsereg végzett 12 terroristával.

Borno állam északkeleti része, amely közel fekszik a Csád-tóhoz, kis szigetekkel és mocsarakkal tűzdelt, kiterjedt, katonailag nehezen ellenőrizhető terület, ahol szélsőségesek búvóhelye, kiképzőtáborai is találhatók.


Hirdetés

A Boko Haram 2009 óta tartja rettegésben Nigéria északkeleti részét, majd kiterjesztette tevékenységét a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is. A terroristák miatt már több mint 20 ezer ember vesztette életét, és kétmillióan kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Muhammadu Buhari nigériai elnök csütörtökön a műveletek fokozására szólította fel a hadsereget, nem sokkal azután, hogy ismeretlen fegyveresek szerdán több falut megtámadtak az északnyugati Sokoto államban, s legalább 70 embert meggyilkoltak.

Buhari kijelentette, hogy térdre fogják kényszeríteni „a pszichopata gyilkosokat, akik nem tisztelik az emberi életet”.

MTI

Kiemelt képünk forrása Africanews.com

A témával kapcsolatban ajánljuk:

A Boko Haram tagjai több mint száz csádi és nigériai katonával végeztek

Hat éve, hogy 276 diáklányt rabolt el a Boko Haram

Nigériai püspökök utcai tiltakozást szerveztek a Boko Haram ellen

'Fel a tetejéhez' gomb