A természethez csupán haszonélvezeti jogunk van, nem tulajdonjogunk
– Egyre több szó esik a teremtésvédelemről, ami nyilvánvalóan jó hír. Ugyanakkor sokan még mindig nem tudják, hogyan indulhatnának el, milyen konkrét lépéseket tehetnének környezetük megóvásáért.
– Valóban egyre több keresztény közösség tartja kiemelten fontos ügynek a teremtésvédelmet, vagyis az Isten által teremtett világ óvását. Ugyanakkor azt látom, hogy az ezzel kapcsolatos kezdeményezések olykor gondolati síkon rekednek… Fontosak az elméleti írások, a körlevelek – de szükség van a cselekvő és jóakaratú emberek önzetlen munkájára is, mert végső soron azok által lehet konkrétan előrébb jutni. Többek között ezért is jöttem el a fiammal erre a mai Gellért-hegyi szemétszedésre – szeretném a környezetemet szebbé és jobbá tenni.
Úgy vélem, a Szentatya által megalkotott Laudato Si’ egy kiváló, a hétköznapok szintjén is végrehajtható teremtésvédelmi program!
Minden egyén és közösség megtalálhatja benne a maga feladatát, amelyet elvégezve jobbá teheti a világ működését – illetve lehetőséget ad a jóra való restség mint főbűn elkerülésére is. 
A városi ember életterében más problémákkal szembesülünk, mint vidéken. Budapesten nagyobb figyelmet kell fordítanunk – például – a szemetelés visszaszorítására. Legyünk felelős gazdái a közvetlen környezetünknek, az utcákon élő növényeknek és állatoknak, nem utolsó sorban pedig egymásnak is.
A teremtésvédelem, az élő környezetünk megmentése ugyanis minden ember közösségi feladata is egyben.
– Az utóbbi években környezetvédelemmel kapcsolatos programok sora indult el Magyarországon. Jellemzően milyen mértékben érnek célt ezek a kezdeményezések?
– Gyakorló projektmenedzserként sajnos azt kell mondanom, hogy Magyarország nagyon felemás képet mutat a környezetvédelmi projektek megvalósítása terén. Vannak környezetvédelemmel foglalkozó cégek és csoportok, különböző árnyalatú zöldmozgalmak, amelyek nagyon jól megélnek a tevékenységükből… Sajnos az elmúlt 40 évben kevés olyan környezetvédelmi kezdeményezés született, amelynél projektszinten vizsgálták a konkrét célokat, és csak ezt követően határozták volna meg a kötelezően (a ráfordított erőforrások optimalizálása révén!) elérendő előnyöket. Ezt a követelményt Ferenc pápa kiválóan mutatja be a Laudato Si’ 4., „Integrált ökológia” című fejezetében.
Itt az idő, hogy a magyar cégek is elkötelezzék magukat a környezettudatos működés mellett – és ne csak a honlapjukon! Adott helyzetben ez még pozitív pénzügyi eredménnyel is járhat. Persze az ökológiai lábnyomot csökkentő működés forintosítva nem feltétlenül kimutatható; mindenesetre egy cég piaci megítélését, imázsát jelentősen javíthatja, ha a fenntarthatóságot szolgálja. Vannak azonban esetek, ahol a környezettudatossági célok elérése és adott projekt megvalósításának üzleti alátámasztása jelentős költségnövekedéssel járna.
Sajnos gyakran előfordul, hogy egyes vállalatok inkább fizetnek bírságokat a hatóság(ok)nak – és persze ezer és egy trükköt alkalmaznak –, semhogy megfelelően korszerűsítenének, fenntartható működést hoznának létre. 
– A T72 (Hetvenkét Tanítvány Mozgalom) feladatai mely területekhez kapcsolódnak leginkább?
– A környezettudatos szemlélet próbáljuk a civil szervezetekkel, vallási közösségekkel megértetni, illetve a tevékenységükkel összehangolni. Nem vagyunk ebben egyedül, több más keresztény és világi mozgalommal, szervezettel együtt fáradozunk ezügyben. A teremtésvédelmi megközelítés képes lebontani az emberek közötti barikádokat és új, mindenki számára hasznos együttműködést megvalósítani. Annyi bizonyos, hogy jobban kell tudatosítani magunkban:
a természethez nem tulajdonjogunk, hanem csak haszonélvezeti jogunk van, melyért minden pillanatban elszámoltathatóak vagyunk.
A gondos gazda magatartása egyelőre kevés helyen látható; alig pár napja, hogy újra megnyíltak a parkok, az emberek egy része pedig máris a fűben hagyja a szemetet. Eszükbe se jut, hogy a park nemcsak az övék, hanem másé is, és ugyanolyannak kellene megőrizniük, amilyenként megkapták. A bolygó megóvására tett erőfeszítések ugyanezen az elven alapulnak.
– A felsoroltakon túl mit tehetne a városi ember a környezete megóvásáért? Mondana még néhány példát?
– Fontos lenne a példamutatás – mondjuk az elhanyagolt, ápolatlan városi porták rendben tartása révén. A főváros számos helyén érződik, hogy az emberekben nincs kellő természetszeretet, közönyösek a lakókörnyezetük állapota iránt. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy az emberek mozgósítása nehéz feladat, sőt, az elmúlt években kissé eltunyultak még azok is, akik azelőtt egyébként aktívabbak voltak.
A jóléti társadalomban, a kényelemben mostanra mi is elszoktunk a tisztességes fizikai munkától, a csoportos erőfeszítésektől, az önkezdeményezéstől.
Ezeket a problémákat nem lehet kívülről megváltoztatni, belső változás kell, hogy érezzük mindennek a súlyát és fontosságát. Foglalkozni kell a dolgokkal, és akkor azok működni is fognak.
Két emberöltővel ezelőtt egy falusi gazdálkodásban nem keletkezett hulladék, megvolt a maga rendje és helye mindennek – időben és térben is. Az élet menetének volt egy egyházi, természeti és gazdasági ciklusa, ezekre épültek fel a tradicionális családi és kulturális szerepkörök. A közösség pedig odafigyelt a tagjaira és finoman megszólta azokat, akik rendezetlenül hagyták az udvarukat. Ez az odafigyelő, közösségi szempontokat szem előtt tartó magatartás az, ami eltűnt a városokban; egyre személytelenebbül élünk.
Fel kell tennünk magunknak a kérdést: vajon mennyire érezzünk sajátunknak a városainkat, lakótelepeinket?
Mennyire ismerjük a környezetünkben élőket? Beszélgetünk velük? A szomszédot talán ismerjük, de az utca többi lakóját már nem. Ami nagyon szomorú, hiszen a közterületek szebbé tételéért bár össze lehetne fogni – de ez ismeretségek nélkül nem megy.
– Az egyházi közösségeknek milyen lehetőségei vannak a teremtett világ megőrzése terén?
– Sok lehetőségünk – és nagy felelősségünk van! A teremtésvédelem még mindig kevésbé van jelen a politika világában, a politikai kommunikációban, mint amennyire az szükséges lenne.
Ferenc pápa többek közt azért alkotta meg a Laudato Si’-t, hogy közös program elfogadására ösztönözze a világ meghatározó vezetőit, illetve asztalhoz ültesse a politikusokat is – ahogyan azt 2015-ben Párizsban tette.
A mi környezetünkben sajnos ez a törekvés még nem jelenik meg olyan erővel, hogy mondjuk a helyi templomok és parókiák közelében élő embereket össze tudja fogni. Azon dolgozunk, hogy ez a helyzet megváltozzon. Foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel is, hogy vajon a templomi környezet fenntartása milyen károsanyag kibocsátással jár… Az egyházi közösségek tagjainak életét is érdemes lenne vizsgálni – és (például) meg kellene szüntetni az egyszer használatos műanyageszközök használatát. Fontos továbbá, hogy a családokon belül legyünk mindig kezdeményezőek: legyünk mi a motor, motiváljuk a többieket!
A civil és egyházi szervezetek segíthetnek abban, hogy közös örökségünket továbbadhassuk a következő generációnak. Sajnos pironkodnunk kell, hiszen gyermekeinknek közel sem olyan életteret adunk majd át, mint amilyet mi örököltünk a szüleinktől. Ezen kell sürgősen változtatni, elfelejtve azokat az önfelmentő álmagyarázatokat, mint hogy „mit is tehetnék én egyedül?”.
Igenis minden ember felelős azért, hogy az Isten által teremtett Földünket megfelelő állapotban őrizzük meg gyermekeink számára – és ezügyben nekünk, katolikusoknak mindig jó példát kellene mutatnunk. Laudato Si’.
Tóth Gábor
Teremtésvédelmi szakember: Szükség van ökológiai megtérésre is!
