Nincs több sorban állás? Majd online tapossuk egymás sarkát!
Közeleg a kislányom születésnapja. Ez az egyetlen tény, amely az online vásárlás felé lökött az elmúlt időszakban, pedig jócskán lenne mire szükségünk. A gyerekek ugye – járvány ide vagy oda – nem állnak meg a növésben, a nadrágok lyukadnak, a zoknik és cipők egyre szűkebbé váltak a járvány ideje alatt, meg hát évszakváltásban is vagyunk, ami mindig szükségessé teszi a ruhatár bővítését. Eddig megoldottuk „okosba”, de nekünk szerencsénk van, mert igazán bővelkedünk örökölt ruhákban, sőt, cipőkben is. Még a húsvéti nyuszi ajándékai miatt sem böngészgettük a játékboltok online kínálatát, ezt az akadályt is csont nélkül vettük a heti egy kötelező bevásárlás alkalmával.
Ám a születésnap, az születésnap, ráadásul van amire tényleg szükségünk lett időközben, hiszen zokni kell és kész, nadrág nélkül sem jó kimenni az utcára, egyszóval elkezdtük böngészni a játékboltok, sportboltok és ruhaüzletek kínálatát – online. Az első meglepetés akkor ért minket, mikor az ősszel kinézett kerti hinta mintegy 30 százalékos drágulást mutatott. Addig hezitáltunk, míg aztán el is fogyott a készletből, nyilván a játszóterek lezárásának következtében megnövekvő kereslet miatt. Később találtunk egy hasonló szerkezetet, immáron az őszi ár duplájáért, aminek megvételéről végülis letettünk.
A sporteszközöknél is elakadtunk: az egyik nagy márka például limitálja, hogy termékeiből egy nap hányat ad el, így védve a dolgozóit. Kis időbe telt, mire rájöttünk, hogy így este 10-kor sosem fogjuk tudni megrendelni a kinézett legfeljebb 2 kg-os termétet (térdvédő), helyette taktikát váltottunk, és reggel már ott tömörültünk a virtuális sorban, hogy beleférjünk a napi 950 megrendelésbe. Ami a ruhákat illeti: bizonyos jól csengő márkák online zoknikészletei olyannyira megcsappantak, hogy a wc-papír vagy élesztő krízishez tudnám a helyzetet hasonlítani. Persze aztán egy huszárvágással rendeltünk a kislánynak fiús zoknit, egyszer az életben ezt is ki lehet bírni, elvégre járvány van, vagy mi. Arról már nem is beszélek, mikor a fizetésnél hirtelen kiderül hogy a kosárba helyezett, gondosan összegyűjtögetett termékek fele időközben elfogyott. Persze ezt is át lehet hidalni, időnk van bőven, ha már úgyis otthon vagyunk és a kanapéból ülve válogathatunk (NEM).
A következő sokk ugye akkor ér minket, amikor meglátjuk, hogy egyes játékboltok bizony olyan szállítási áron dolgoznak, hogy a náluk rendelt társasjáték kissé feláras lesz, hiába kerestünk egy viszonylag kedvező áru darabot. Arról már nem is beszélek, hogy néhol az online fizetés sem megoldott, tehát hiába vásárolunk biztonságos távolságból, a futárral azért csak érintkeznünk kell az átvételkor. No sebaj, boltba is el kell járni néha.
Távolról sem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy jómagam eddig kívülállóként szemléltem a fogyasztói társadalmat, 1998-ban vásárolt ruhákban flangálok reggeltől estig, a gyerekeim pedig két fabottal és egy általam varrt babzsákkal játszanak születésük óta. De azért ez az egész elgondolkodtatott. Mert hiába a hangzatos szlogenek, hogy a világ lelassulásra kényszerült, és most majd mindenki megtalálja az egy igaz értéket, ha mindez csak a felszínen van így. Ha ugyanúgy tobzódunk és tülekedünk, mintha nem volna holnap, pedig lassan belefulladunk a körülöttünk lévő felesleges dolgokba, legyen szó használati tárgyakról, ételekről vagy ruhákról.
Már csak azért is érdemes lenne jobban odafigyelni a fogyasztásunkra, mint a koronavírus előtt, hogy ne ez határozzon meg minket. Hogy ne érezzük úgy, a karantén megfosztott valami elemi, esszenciális dologtól, ami az életünk rugóját, értelmét képezi. Mert egyrészről valóban jó érzés, hogy ez a katasztrófa nem okozott akkora világégést, hogy fogyasztói társadalmunk alapjaiban roppant volna össze, de vajon tényleg ebben a társadalomban szeretnénk a jövőben is élni?
Czefernek Léna (a Családháló rovatvezetője)
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
