Bán Mór: Nem lúzerség magyarnak lenni!
– Tavaly fejezte be Hunyadi János életével foglalkozó első, tíz részes sorozatát. A tíz rész több mint tíz év alatt készült el. Mi változott az Ön történelem-szemléletében az elmúlt évtizedben? Mit lát másképpen, mint amikor megkezdte az írást?
– A sorozat egyre terebélyesebbé válik, úgyhogy a tizedik kötet az előzetes tervekkel ellentétben nem a befejező rész lett. További két kötetben igyekszem ezt a hatalmas, hömpölygő epikus történetet lezárni, természetesen a tizenkettedik részben a nagy nándorfehérvári ostrom felidézésével.
Azt hiszem, ilyen léptékű irodalmi vállalkozás nem nagyon akad a hazai piacon másik, arról nem is beszélve, hogy Hunyadi János történetét rögvest folytatja majd a Mátyás király életéről szóló, hasonlóan ambiciózus sorozat.
Ami a történelemszemléletemet illeti, alapvetően nem változott, legfeljebb a közeg, a jelen kor eseményei hoztak meglepő párhuzamosságokat. A félezer évvel ezelőtti korszak és a ma eseményei közt számos hasonlóságot vélhetünk felfedezni – de ez nem szándékolt cél a sorozat írásakor. Amikor a sorozat elindult, például még nyoma sem volt a migránsválságnak, azóta pedig benne élünk.
– A sorozat kötetei nagyon népszerűek, ha jól tudom, háromszázezer feletti eladott példánynál járnak, ami Magyarországon igen kiemelkedő. Mi jelenti a sikert, milyen társadalmi igényeket, várakozásokat tölt be a sorozat?
– Azt hiszem, a siker legfőbb oka az, hogy a magyar társadalom végletesen ki volt és ki van éhezve a nemzeti, hősi múltat felidéző, élvezetes alkotásokra.
Az elmúlt évtizedekben annyi bűntudatkeltésnek voltunk kitéve, olyannyira előtérbe kerültek történelmünk tragikus, depressziós eseményei, hogy már-már az a benyomás alakulhatott ki egyesekben, hogy magyarnak lenni biztos lúzerség.
Holott históriánk bővelkedik gyönyörű, felemelő, hősies eseményekben és korszakokban. Ezeket jórészt tudatosan félresöpörték. Mivel elhallgatásra, mellőzésre semmi okunk, nyugodtan lehetünk büszkék mindazon hőstettekre, melyeket őseink megcselekedtek a haza érdekében. A Hunyadi sorozat egy hősies korszak krónikája, hús-vér emberekkel, átélhető feldolgozásban.
– Az eltűnt magyar középkor regényeiben ismét életre kel. Hogyan születik meg egy történelmi regény a kezei nyomán?
– A történelmi regényíró kutatómunkája, anyaggyűjtése részben hasonló a történész kutatómunkájához, de ki is egészül más elemekkel. Egyrészt már nem szükséges okleveket böngésznie, régészeti anyagokat búvárkodnia, szerencsésebb a történészek összegzéseiben elmerülni, azokat összevetni,
hiszen más-más történésziskolák egészen eltérő következtetésre képesek jutni ugyanazon esemény vagy korszak taglalása során.
Véleményem szerint a történelmi háttér feltérképezésében elengedhetetlen a történészek munkájának alapos ismerete, ám ez még nem minden. Legalább ilyen fontos az adott korszak irodalmi, művészeti lenyomatának alapos tanulmányozása: eddig miként jelent meg művészetünkben, regényirodalmunkban, filmjeinkben, színdarabjainkban, festményeinket, szobrainkon, mondáinkban az adott kor. Persze ezekhez jön még sok más is, gasztronómia, hadviselés, öltözködés, viselkedés lehető legautentikusabb formában való megidézése. Elengedhetetlen bizonyos esetekben a helyszíni munka is.
Akad azonban egy lényeges szempont: a készülő regény nem tudományos munka.
Elvárandó a magas szintű történelmi hitelesség, de tisztában kell lennünk azzal, hogy a történelmi regény – mint minden regény – végtére is fikciós műfaj. Legfőbb feladata a szórakoztatás mellett a történelem megszerettetése, és az, hogy egy-egy korszakra ráirányítsa az olvasó figyelmét.
– Milyen lehetősége van magának a történelmi regénynek mint műfajnak, hogy bemutassa a múltat? Mennyivel szegényebb, mennyivel teljesebb az a kép, amit elénk tár?
– Sem szegényebb, sem gazdagabb: más. Egyszerűen közelebb áll az átlagolvasóhoz a történelmi regény, mint a száraz tudományos szöveg. Azt szoktam mondani, hogy az egyén és a társadalom történelemszemlélete, történelmi látásmódja, egyáltalán a történelemről alkotott képe alapvetően – ha tetszik, ha nem – irodalmi alkotások és filmek segítségével épül fel, és nem tudományos szakmunkák révén. 
Eger 1552-es ostromáról például minden magyar ember ismeret- és érzelmi anyaga az Egri csillagokból merítkezik, és nem a történészek fáradságos munkával összeállított anyagaiból. Ez nem értékítélet, egyszerűen így működünk.
Egy történelmi regény érzelmileg is bevon minket az adott korba, és maradandó élményt, emléket hagy – már persze, ha jó a regény.
Elevenebb, erősebb az impulzus, és akkor járunk el helyesen, ha ezeket az irodalmi élményeket építjük tovább történelmi szakmunkákkal, új alapokra helyezzük a tudomány által összeállított elemekkel. Működhet fordítva is, egy-egy tanulmányt egészítünk ki regényes feldolgozásokkal. A lényeg, hogy az olvasó teljesebb, pontosabb képet alkothasson, kialakíthassa saját nézeteit az adott korról. Önmagában már az hatalmas eredmény, ha bővebb ismeretanyagra tesz szert. 
A Hunyadi-sorozat olvasói közül sokan előszeretettel használják a kötetek végén szereplő bőséges bibliográfiát, amelyben tudományos szakmunkák és irodalmi alkotások egyaránt szerepelnek.
Megjegyzem, sokszor a tudományos összegzések legalább annyira szubjektívek és koncepciózusak, mint egy-egy regényíró művei, de ez más kérdés.
Ha egy eddig kevéssé ismert történelmi korszakot kezdek kutatni, akkor az első fázisban igyekszem a történészek munkáiból összeállítani a kronológiai rendet, az események halmazát, a történelmi személyiségek tényekből és elemzésekből kirajzolódó jellemvonásait, a rejtett összefüggéseket, majd a korról készült regények, filmek, színművek következnek. Ezek sokszor legalább annyit árnyalnak a készülő mű hangulatán, stílusán, mint a szikár tények. Minden más ezután következhet: mit ettek akkoriban, hogyan kommunikáltak, tegeződtek vagy magázódtak, miképp használták eszközeiket, stb.
– Több éves kutatásai, utánjárása után hogyan látja, melyek azok a tények, sarokpontok, melyek nincsenek kihangsúlyozva a magyar történelemoktatásban, történelmi emlékezetben?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy rengeteg kibeszéletlen korszak homályát kell eloszlatnunk.
A szocialista történelemszemlélet és oktatás csúsztatásait, ideológiai dogmáit a történészek már elkezdték feloldani, de társadalmi szinten sok a berögzöttség.
Érdekes, hogy még ma is történelemhamisításról beszélnek azok, akik ragaszkodnak a hamis dogmákhoz, a marxista szemléletmódhoz, és az ezekhez kapcsolódó nézetekhez, s fel vannak háborodva, amikor a fiatal történész nemzedék elkezdni helyére illeszteni a széthullott darabokat. A Hunyadi-sorozat mellett elkezdek például egy új, nagyszabású történelmi családregény-sorozatot, amely az első világháborút, az azt követő kataklizmákat, forradalmat, széthullást, vörösterrort, fehérterrort, országcsonkítást, újrakezdést vezeti végig magyar családok sorsán keresztül.
Megannyi kibeszéletlen vagy politikailag zsákutcába juttatott téma; megannyi konfliktusforrás.
Meggyőződésem, hogy amíg ennek a korszaknak nem tudjuk átélni az eleink által megélt érzelmeit, nem tudjuk az ő szemükkel látni a történteket, addig társadalmi szinten nem is tudjuk feldolgozni a történteket. Persze ehhez sok falat kell ledönteni, és lesznek, akik nagyon fel lesznek háborodva ezeken a regényeken. De ezt a munkát akkor is el kell végezni.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása: Vajdahunyad vára (Forrás: Flickr.com)
Kapcsolódó írásaink:
