Dzsihadisták szálltak meg egy várost Mozambikban

Iszlamista fegyveresek indítottak széleskörű támadást  Cabo Delgado tartomány székhelye ellen. A húszezer lakosú városból ezrével menekültek el az emberek – adta hírül a CH24.

 

A több óráig tartó ostromot követően iszlamista fegyveresek betörtek a városba és elfoglalták Mocimboa da Praia jelentős részét. A dzsihadisták több középületet felgyújtottak és kiszabadították a börtönben raboskodó társaikat.

A Linga.org információja szerint  a fegyveresek anélkül szállták meg a várost, hogy bármilyen jelentős fegyveres ellenállásba ütköztek volna.

Luiz Fernando, Lisboa Pemba tartomány püspöke szerint a támadók hatalmas sereggel érkeztek, képtelenség volt az ellenállás. A városban pánik és káosz robbant ki, miután a dzsihadisták a város több pontján felhúzták az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját, aminek hatására pánik tört ki a lakosság körében és ezrével menekültek el az emberek. A püspök megfogalmazása szerint

„A visszatérés üzenetét hagyták itt nekünk. A lakosság mindennapi rettegésben él. Az emberek veszélyben érzik magukat. Korábban is félelemben éltek az emberek, de most minden nap egyre rosszabbodik a helyzet.”

Egyelőre nem tisztázott, hogy a Mocimboa da Praia város ellen elkövetett támadásért melyik terrorista szervezet felel. Viszont az Iszlám Állam nemrég hozta létre új „leányvállalatát”, a Közép-Afrikában tevékenykedő ISCAP-ot, az Iszlám Állam Közép-Afrikai Tartományát, az ISWAP nyugat-afrikai központú szervezet mintájára.

Az Iszlám Államhoz köthető szervezet februárban és márciusban több támadást is intézett a mozambiki hadsereg ellen, amiben több katona is életét vesztette.

Az újonnan szerveződő szélsőségesek bejelentették, hogy az Iszlám Államba fognak betagozódni. Céljaik szerint a saría mentén kormányzott országot akarnak. Mocimboa da Praia volt az első olyan város, ahol ez a csoport először megjelent 2017-ben. Az elmúlt három évben végrehajtott támadásaikban 700 ember halt meg és további 200 000 kényszerült elhagynia az otthonát.

 

Kiemelt képünk forrása a Linga.org.

Iratkozzon fel hírlevelünkre