Egy ENSZ-kutatás szerint az abortusz alapvető jog

Az Egyesült Nemzetek Népességi Alapja (UNFPA) beemelte az abortuszt fejlődési céljainak elemzései közé, mintegy abortuszpárti utalásokat téve. Számos tagállam kifogásolta ezt.

Az ENSZ ügynöksége kiadott egy jelentést a fenntartható fejlődési célok (SDG) egyik céljának elérése érdekében, ez alá tartozott a nemek közti egyenlőség, az abortusz témája is. A kapcsolódó tárgyalások során a küldöttek óvatosan használták az előzőleg elfogadott szöveget, és kerülték az abortusz-aktivisták által preferált kifejezést, a „szexuális és reproduktív egészséget és jogokat” (SRHR), mivel ez azt jelenti, hogy léteznek „szexuális jogok”, amelyekről soha nem született megállapodás. Ezúttal ragaszkodtak egy olyan figyelmeztetés beillesztésébe, amely összekapcsolja a célt az olyan korábbi megállapodásokkal, amelyekben elutasították az abortuszra vonatkozó nemzetközi emberi jogot, és annak jogi státusát az egyes országoknak kellett meghatározniuk.

A hosszas tárgyalásokat követően a nemzetek a Egyesült Nemzetek Népességi Alapját (UNFPA) ruházták fel a feladattal, hogy pontos méréseket végezhessenek az ügy kapcsán. Itt többek közt olyanokat is vizsgáltak, mint hogy számos ország rendeleteivel garantálja a 15 éves és annál idősebb nők és férfiak teljes és egyenlő hozzáférését a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátáshoz, az információkhoz és az oktatáshoz. De a tizenhárom téma közt fellelhető volt az abortusz „anyasági ápolási szolgáltatás” vizsgálata is.

Az UNFPA eddig kiadott elemzésében az ügynökség világossá teszi azon véleményét, hogy az abortusz a „szexuális és reproduktív egészség és reproduktív jogok” (SRHRR) alkotóeleme.

A kutatások egyik részjelentésében közzé tették, hogy az országok 93%-ban az abortusz valamilyen indokkal alátámasztva legális. 

Az UNFPA régóta finom eszközökkel, alig észrevehető módokon átlépte a határt megbízatását illetően, amely nem foglalja magában az abortusz legalizálásának előmozdítását. Teljes mértékben támogatta a „biztonságos abortusz” előmozdítását a törvény mint a „nem biztonságos abortusz” megelőzésének egyik módját.

Az UNFPA történelme során eddig inkább ellene volt az abortusznak, de a fenti kutatás azt mutatja, hogy elmozdulás látható abortuszpárti irányba. 

Az abortuszjogszabályok liberalizációjának az egészséghez és a jogokhoz való hozzáférés „eredményének” és „elősegítőjének” egyértelmű jellemzésével az UNFPA az ENSZ tagállamok konszenzuson kívüli álláspontot képviselnek.

Az elmúlt évben az UNFPA nyilatkozatot adott ki, válaszul az Egyesült Államok azon döntésére, hogy nem finanszírozzák őket, részben az abortuszellenes tevékenységek miatt. Ebben ragaszkodtak ahhoz, hogy „az UNFPA nem mozdítja elő az abortusz jogi státusának megváltozását”. Az UNFPA legfrissebb jelentése azt sugallja, hogy ez már nem áll fenn – ha egyáltalán valaha is fennállt…

 

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre