Az elmaradt húsvéti zarándoklat gazdasági válságot eredményezett Betlehemben

Bezárt éttermek, üres szállodák, kihalt utcák. Katasztrofális helyzet alakulhat ki Betlehemben a koronavírus okozta gazdasági helyzet miatt. A húsvét előtti hetekben ezrével érkeznek keresztény hívők a világ minden tájáról, hogy a Szentföldön ünnepelhessék Jézus Krisztus feltámadásának napját.

A városban idén azonban csak a szükségállapot kihirdetése előtt odautazott néhány turista tartózkodott. Az ilyenkor megszokott tömeg és  közlekedési torlódásokhoz képest kihaltnak tűnt Betlehem.

A kereszténység legfontosabb ünnepe nem csak vallási szempontból fontos a betlehemieknek. Az évtizedek óta tartó palesztin-izraeli konfliktus miatt kialakult gazdasági nehézségek átvészelésére a helyiek az idegenforgalomból származó bevételekre rendezkedtek be. A városban foglalkoztatottak 65 százaléka a vendéglátás és turizmus területein helyezkedik el, a lakosság 30 százaléka kézműves iparágak foglalkoztatja, ajándékokat és kegytárgyakat gyártanak, így ez a szektor is szinte kizárólag a külföldi turistáktól függ.

A zarándoklatok elmaradása nagy anyagi kiesést jelentett város lakóinak.


Hirdetés

A Palesztin Hatóság által elrendelt intézkedések jelen egészségügyi helyzetben érthetőek, viszont a szociális háló nélkül élő munkavállalók kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Ezért a Szentföld Barátai csoport összefogásra szólított fel a járvány okozta gazdasági károk enyhítésére – közölte a Linga.org.

A szervezet szerint a Születés temploma és a többi betlehemi turisztikai szempontból kiemelt helyszín bezárása hatalmas anyagi veszteségeket okoz a helyi gazdaságnak, beleértve sok keresztény családot, akiknek megélhetése erősen függ az idegenforgalomtól.

A külvilágtól elzárt város lakossága adománygyűjtésbe kezdett, hogy élelmiszerrel és az alapvető szükségletekkel támogassa a leginkább rászoruló családokat.

A szervezet azt kéri a keresztény közösségektől, hogy imáikban említsék meg Betlehem városát és lakosságát, illetve imádkozzanak a koronavírusban megbetegedett emberek mihamarabbi gyógyulásáért.

 

Kiemelt képünk forrása a Linga.org.

'Fel a tetejéhez' gomb