Osztie Zoltán a Vasárnapnak: A járvány után is elérhetőnek kell lennünk a hívek számára

A budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony templom nem csak egy ékköve a városnak, hanem főként 2018 óta sokak számára egy olyan biztos pont, ahova betérhet az imára, csendességre vágyó ember akár éjjel, akár nappal. A koronavírus-járvány okozta helyzetben a templom plébánosát, Osztie Zoltánt kérdeztük arról, hogy mennyiben változtatták meg az eddigi gyakorlatokat a korlátozások, és most milyen módon tartják a hívekkel a kapcsolatot.

– 2018-ban kezdték el a 0-24 órán át tartó imavállalások megszervezését az Oltáriszentség előtt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve. A jelenlegi, koronavírus okozta korlátozásokban hogyan tudják fenntartani a 24 órán át tartó örökimádást?

– Sajnos a templom éjszakai nyitvatartását be kellett szüntetnünk, mert nagyon nehezen lehetett volna megoldani az állandó felügyeletet. Ennek okán a templomunk reggel 9:00 és délután 17:00 óra között van nyitva a hívek számára. Majd a 18:00 órai misét megelőzően – mivel hívek jelenléte nélkül kell azt megtartani –, már bezárjuk a templom ajtóit. 

Természetesen a fent jelzett időpontokban és a nagyheti/húsvéti időszak látogatottabb időszakaiban is a rendelkezéseknek megfelelően járunk és jártunk el. A kapuban kézfertőtlenítésre volt mód, és figyeltünk, hogy a templomban egyszerre öt főnél ne legyenek többen, ők is a távolságot kellőképpen tudják tartani.

Dr. Osztie Zoltán atya; Fotó: Belvárosi Főplébánia archívuma

– A járvány árnyékában hogyan tud az egyház kapcsolatban maradni a híveivel? Hiszen számos templomot be kellett zárni.

– Ritkaság, hogy napközben a templomunk nyitva van. Nincs is igazán tudomásom arról, hogy még hol lehet olyan templom, ami nyitva áll a hívek előtt még ezekben az időkben is. Bár az éjszakákat nem tudjuk megoldani, de továbbra is igyekszünk megtartani, hogy legalább napközben be lehessen térni ide egy imára. 

Másrészt észre kell venni, hogy nagyon nagy lehetőségeket tár elénk ez a kényszerhelyzet, amibe kerültünk, mert eddig nem volt gyakorlatban, de most kénytelenek vagyunk elsősorban az internetre hagyatkozni a hívekkel való kapcsolattartásban.

A hívekkel az interneten, Facebookon keresztül tudunk a liturgiában közösen ünnepelni.

Óriási az érdeklődés, fantasztikus látni a számokat: volt olyan alkalom, hogy ezres, akár háromezres nagyságot ért el egy-egy szentmise közvetítése.

Ezres nagyságrendekben érdeklődnek a hívek, sokszor még olyanok is, akik esetleg a templomba nem jönnének el. 

Azt már most látjuk, hogy hosszútávon, ha véget is ér ez a sajátos helyzet, akkor már nem folytathatjuk onnan tovább az igehirdetés módját, mint ahol „abbahagytuk”, ahonnan indult ez az új gyakorlat.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a lehetőséget, amit az internet ad nekünk: utol tudjuk érni azokat is, akik egyébként a templomba nem jönnének be. Meg kell tanulnunk jól beépíteni ezeket a módszereket a pasztorációba.

A technikán keresztül, ha csak egy pillanatra rákattintanak a miseközvetítésre az emberek, mégiscsak valamilyen módon belépnek az egyházi közösségünkbe, és részt is vehetnek a szentmisén. 

– Lehetséges, hogy a járványt követően is megtartják ezeket a bevált közvetítéseket?

– Biztos! Illetve vannak olyan kezdeményezések, amit a szomszédban a ferences atyák is tesznek, akik nem közvetítenek szentmisét, mert sokan mások és mi is ezt megtesszük, de ők viszont napi szinten üzeneteket, elmélkedéseket osztanak meg az érdeklődők számára, és ez által egyfajta lelki táplálékot nyújtanak a hívek számára. 

Nem fogjuk tudni abbahagyni az interneten való bekapcsolódási lehetőségek biztosítását akkor sem, ha véget ér ez a rendkívüli helyzet, mert látjuk, hogy rengeteg embert elérünk ezekkel a módszerekkel. 

Ezen kívül van telefonos szolgálatunk is, ami azt foglalja magába, hogy ha a plébániánkhoz tartozó idősebb embereknek szüksége van élelemre, gyógyszerre, és ezt jelzik felénk, akkor mi ellátjuk őket. 

 

A Plébánia Facebook-oldalán ma az alábbi híreket is közölték:

Irgalmasság vasárnapján ismét lehetőség lesz a szentáldozásra a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban. 2020. április 19-én (vasárnap) kb. 11:15 órától járulhatnak a szentáldozáshoz azok a személyek akik áldozási szándékukat előre jelzik a plébánia 06-1-318-3108-as telefonszámán vagy az iroda.belvarosiplebania@gmail.com e-mail-címen. 

Az áldoztatást a járványügyi helyzetre való tekintettel nagyon körültekintően kell végeznünk. A szentáldozást a 10:00 órakor kezdődő online miseközvetítést követően tudjuk lebonyolítani. A templomba az ún. Rózsakert felőli kapun lehet majd belépni. A szentáldozásra várakozók a Rózsakertben tartsák be a kb. 2 méteres várokozási távolságot! A templomba egyszerre 5 főt engedünk be. A bejáratnál lehetőséget biztosítunk a kezek fertőtlenítésére. Csak a kézbe történő áldoztatásra van lehetőség – tették közzé a Plébánia munkatársai.

 

Vegyük körül Őket imával! – imaláncot hirdetnek papjainkért az Egyházközségi Nővérek

 

Kiemelt képünk forrása: Szirmai Béla