Burkolt fenyegetőzés Magyarországnak címezve

A német diplomácia vezetője a Die Welt című lap hírportálján közölt írásában kiemelte, az új típusú koronavírus társadalmi helyzettől, bőrszíntől, állampolgárságtól függetlenül bárkit megfertőzhet, és terjedését nem állítják meg a határok, ezért csak akkor lehet tartósan legyőzni, ha egész Európában és a világon mindenütt ellenőrzés alá vonják a járványt. Ha a vírus bárhol szabadon terjed, előbb-utóbb minket is újra eltalál, mint a bumeráng, és nálunk sem lesz tartós az enyhülés, ha egész országok és világrégiók zuhannak gazdasági vagy humanitárius válságba.

Heiko Maas kifejtette:

Németországnak kivitelre építő gazdaságot működtető országként, exportáló nemzetként egészséges Európára és működőképes világgazdaságra van szüksége, ezért nemcsak a szolidaritás jele, hanem tisztán gazdasági számítás eredménye is az EU történetének legnagyobb szabású mentőcsomagja, a napokban kidolgozott, több mint 500 milliárd eurós (180 ezer milliárd forint) program.

A német soros EU-elnökség célja, hogy a közösség erősebben, összetartóbban és nagyobb szuverenitással rendelkezve emelkedjen ki a válságból. Ezért a következő hét évre szóló EU-s költségvetést egy európai újraélesztési programmá kell formálni.


Hirdetés

A költségvetést újra kell gondolni, a közös forrásokat a jövőt szolgáló beruházásokra kell összpontosítani, vagyis elsősorban a kutatás-fejlesztésre, a klímavédelemre, a technológiai szuverenitásra és a válságtűrő egészségügyi és szociális rendszerek kiépítésére kell fordítani.  Mindehhez a német soros elnökség idején kell lefektetni az alapokat – tette hozzá a német külügyminiszter, kiemelve, hogy országa számára a július 1-jével kezdődő fél év a koronavírus-elnökség időszaka lesz.

Az egyik első feladat, hogy a járvány legsúlyosabb szakasza után, amint túl vagyunk a nehezén, fokozatosan és összehangoltan visszavonják a szabad mozgást és az egységes belső piac működését korlátozó előírásokat.

A feladatok közé tartozik a válság tanulságainak levonása is, ami a többi között azt jelenti, hogy meg kell erősíteni közösségi szinten a katasztrófavédelmet és az életfontosságú orvosi, egészségügyi termékek közös beszerzését és gyártását.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa hozzátette, hogy korrigálni kell a kisiklásokat is, amelyeket a válság kíméletlenül felszínre hozott. Mint írta:

mindenekelőtt a demokrácia és a jogállamiság korlátozásaira gondolok, amelyeket a koronavírus elleni küzdelemmel lepleznek, és amelyek elfogadhatatlanok Európában, aki aláássa az EU közös értékekből álló talapzatát, ne számítson arra, hogy korlátozás nélkül profitálhat az EU pénzügyi előnyeiből.

A miniszter ezzel kapcsolatban egy hétvégi interjúban arról is szólt, hogy a német szövetségi kormány az időbeli korlát hiánya miatt nem tartja arányosnak a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló új magyar törvényt. A Der Spiegel című hírmagazinban közölt interjúban kiemelte: nem tehetjük meg, hogy egyszerűen nem veszünk tudomást arról a tényről, hogy aláássák a jogállamiságot.

A demokrácia és a jogállamiság értéke alkotja a közösség alapját, és ezt valamennyi tagállamnak tiszteletben kell tartania – mondta a német külügyminiszter.

MTI

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb