Kortárs költőink vallanak számukra meghatározó versekről a magyar költészet napján
Szöllősi Mátyás
„Szinte lehetetlenség egyetlen verset kiválasztani. Ha mégis így kell tenni, akkor egyértelműen az Ódát választom József Attilától. Egyrészt fordulópontnak látom az életműben, ami egészében igen közel áll hozzám, és önmagában is egy felülmúlhatatlan alkotásnak tartom a tisztaságával, a metafizikusságával, az apró részletekből építkező, sodró és letaglózó nyelvével, a rímhasználatával, az egyéb formai megoldásaival, az érzelmi sokszínűségével, külön kiemelve a mellékdal egyszerre lágy, óvó, és mégis kíméletlen nyolc sorát. Így érdemes a testhez közelíteni, hogy mindig, minden mozzanatban, sorban, összecsengésben érződik, sőt bizonyossá válik, hogy abban lakozik valami jóval több. Szeretem még, hogy reagál a korra, a tudományos nyelvhasználatra, kapcsolatban áll a kozmológiával, és hogy közben a szeretetről szól elsősorban.”
Závada Péter
„Az embernek nincs egy kedvenc verse, de egyet a sok közül talán ki lehet választani: Mark Strand A bolygónkról című szövege, mely a Paris Review 1992-es, téli számában jelent meg, biztos, hogy egy ilyen fénylő mérföldkő. Én online olvastam kb. három éve, de rögtön tudtam, hogy muszáj lefordítanom. Nem elegáns, ha az ember a saját fordítását ajánlja (bocs), de az se elegáns, hogy másképp ennek a roppant tömegvonzású versnek nem jutna el a fordítása a magyar olvasókhoz. A versben tökéletes formai és gondolati egységet alkotnak a látomásosság szürreális képei és a legszemélyesebb vallomásos hangnem. Ha egy szöveget úgy fejeznek be, hogy Hú! (Whoa!), az csak jó lehet. (Fun fact: Simon Márton (kortárs költő, műfordító – a szerk.) egyébként egy krakkói antikváriumban megtalálta a szóban forgó Paris Review-számot, és elhozta nekem ajándékba. Ezúton is köszönöm!)”
Maurer Fruzsina
Kiemelt képünk illusztráció, forrása a Pixabay.com
